Ruth:

Mert ahová te mégy, odamegyek... Néped az én népem, és Istened az én Istenem... csak a halál választ el engem tőled! (Ruth 1,16-17)

Ezt Ruth mondta az anyósának, amikor azt a tanácsot kapta tőle, hogy ne menjen el vele idegenbe. Ruth azonban eldöntötte, hogy vele marad, nem fordult vissza, mint a társa.

Naomi mindenekelőtt Ruth irgalmas szívét említi. Irgalmas volt a férjéhez, míg az élt, és irgalmas idős özvegy anyósához is. Nem a maga boldogulását keresi, hanem neki akar segíteni. A Biblia szerint az irgalmasság nagy érték, az emberi együttélés olaja. Irgalmas az, aki akkor is segít, ha nem fogják megfizetni, elég neki az, hogy szüksége van rá a másiknak. Az irgalmas ember megértő, türelmes, tud elengedni, megbocsátani, áldozatot hozni. Ahonnan kivész az irgalom, ott elviselhetetlen lesz az együttélés.

De Ruth hűséges is. Hű akar maradni az élő Istenhez, akit anyósán keresztül valamennyire már megismert, de a magára maradt idős rokonához is. És ettől nem lehet eltántorítani. Orpá visszafordult, mert csak sodródott. Ruth kitart, mert döntött, és ő tudja, hova akar megérkezni, és miért oda. Nagy erőt ad a hűség: a hitben, házasságban, hivatásban, hazaszeretetben egyaránt.

Hűsége a bizalomból táplálkozott. Bízott Naomiban, és bízott Istenben. A jövőjük teljesen kilátástalan. Mennek a semmire, ő idegenbe, fiatal özvegyként, mi lesz belőle - anyósa betegápolója? De ez nem rettenti, hanem az élő Istenbe vetett bizalom bátorítja.

Megérkezve pedig alázatos, enged mindenben anyósának, tudva, hogy ő ismeri az ottani viszonyokat. Közben pedig keményen dolgozik, kettőjük helyett is.

Isten nem feledkezik el róluk. Ruth csak Istent és anyósát tartotta szem előtt, de kapott társat, otthont, kenyeret, békességet is. Sőt az Úr Jézus egyik ősanyjává vált. Ki sejtette ezt előre?
/Cseri Kálmán/
A MENYASSZONY DALA:
Feladom sikeres, szomorú magányom.
Elhagyom anyámat, bárhogy is sajnálom.
Búcsúzom apámtól, bármennyire fáj is…
Szerelem csillaga, utamon világíts!

Ahová te indulsz, oda megyek immár…
De mit tegyek, hogyha Istentől elhívnál?!
Néped az én népem, mondom a szép Igét;
De így hadd folytassam: Istenem a tiéd!
Utamat mostantól nem egyedül járom…
Bárcsak megtalálnám tiszta boldogságom!
Reménység lámpása, utamon világolj!
Hitemnek parazsa, oltáromon lángolj!

Vasból vert bűn-béklyóm Krisztus rég leverte,
szeretet igáját rakta rám helyette.
Szolgálni óhajtom őt, amíg csak élek…
Induljunk hát együtt – egy test és egy lélek.

Áldjon és őrizzen minket az Úr Isten,
Csodatévő karja védjen és segítsen!
Kísérjen az úton szeretet, imádság,
Meg ne rontsa senki frigyünk boldogságát.

Jól tudom: itt minden, de minden hiába,
Ha az Úr a házat nem őrzi-vigyázza…
De ki benne bízik, megmarad mindvégig,
Annak életében Isten arca fénylik.ÁMEN

Gerzsenyi Sándor