Szeretteim! A szenvedés tüze miatt, amely megpróbáltatásul támadt közöttetek, ne háborogjatok úgy, mintha valami meglepő dolog érne titeket. Sőt amennyire részesültök a Krisztus szenvedésében, annyira örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is ujjongva örülhessetek.
Boldogok vagytok, ha gyaláznak titeket a Krisztus nevéért, mert a dicsőség Lelke, az Isten Lelke megnyugszik rajtatok.
Közületek tehát senki se szenvedjen mint gyilkos, mint tolvaj, mint gonosztevő, vagy mint más dolgába avatkozó.
Ha azonban valaki mint keresztyén szenved, ne szégyenkezzék, hanem dicsőítse Istent ezzel a névvel. Mert itt van az az idő, amikor elkezdődik az ítélet az Isten háza népén. Ha pedig először rajtunk kezdődik, akkor mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában?
És ha az igaz is alig menekül meg, akkor hova lesz az istentelen és a bűnös?
Akik tehát az Isten akaratából szenvednek, azok is - jót cselekedve - ajánlják lelküket a hű Teremtőnek.

1Pt 4,12-19.

BIZTOS LÁBAKON

Akik tehát Isten akaratából szenvednek, azok is ajánlják lelküket a hű Teremtőnek, és cselekedjék a jót! (1Pt 4,19)

Remegő lábakkal és reszkető hangon tartottam beszédet egy szülőknek szervezett konferencián. Hatalmas hitbeli lépés volt részemről egy nagy tömeg előtt beszélni arról, amit Isten tanított nekem. Egy férfi a hallgatóságból azonban kikelt magából. Beadványt írt és telefonálgatott, hogy ne engedjenek engem tovább beszélni a konferencián. Mindezt csupán azért, mert nő vagyok. Sikerrel járt, én pedig összetörtem. Hónapokig nem beszéltem mások előtt. Önsajnálatom csendben tartott, és távol attól, hogy betöltsem feladatomat, amit Istentől kaptam.
Különös, hogyan válhat az önsajnálat egy kényelmes szokássá. Távol tarthat bennünket attól, hogy tanuljunk, növekedjünk és folytassuk a jó cselekvését. Hála Istennek azért, hogy felhasználja vereségeinket és győzelmeinket is (Róm 8,28)!
Isten lépésről lépésre segített visszanyerni önbizalmamat és újra beszélni kezdtem. Megtanultam, ha engedem, hogy az önsajnálat határozza meg tetteimet, az nem hitbeli válasz a kihívásokra.
Amikor hitünket kihívások érik, - és ilyenek lesznek - a legjobb, ha folytatjuk a szolgálatunkat, és bízunk, hogy Isten megáld bennünket.
Ő ígéri: Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek. (Jak 1,12)

Imádság: Drága Istenünk, segíts bízni benned, akár győzelmet, akár vereséget élünk át. Ámen.

Lehet, hogy szenvedek, de Isten áldott gyermeke vagyok.
May Patterson (Alabama, USA)