Pecznyík Pál: RAJTAD MÚLIK...
Ifjú: őrangyalod, óvja az életed,
Atyád ajándékba adta, a lelkedet.
A lelked egyedi, ezért az, drága kincs,
e széles világon, hasonló párja nincs.
Isten az Alkotód, így drága vagy Neki,
bűnre van bocsánat, Igéje hirdeti.
Az már rajtad múlik: hiszed, vagy nem hiszed,
Jézust fogadja vagy, mellőzi a szíved.
Atyád nem ok nélkül adta, az életed,
bizonyára csodás célja van, teveled.
Születésed előtt, már tervet készített,
ha szíved megromol, Ő adhat új szívet.
Atyád nem kényszerít, azt te döntheted el,
megelégszik szíved, elmúló földivel.
Vagy buzgón keresed, az örök mennyeit,
amelyhez hasonló nem volt, és nem lesz itt.
Lábad élet útján, tán örömmel futott,
bűn csábítás nyomán, nagy mélységbe jutott.
Sátán résen volt, és azt suttogta neked,
bűnöd ne vádoljon, dobd el az életed.
Téves, hogy halálban, csend és mély béke van,
lelkiismereted vádol majd, untalan.
Nem vagy magad ura, a lelked: Istené,
ítélet nagy napján, hogyan állsz Ő elé!
Ne dobd el keserűn, ifjon, az életed,
Atyád e földinél, szebb hont, készít neked.
Derékba tört drága, fiatal életek,
a Földön szétszórtan, szomorú sírjelek.
Családod, barátod szíve, oly szomorú,
korai halálod: jelzi sok, koszorú.
Atyád terve veled, gyászosan véget ért,
eltiportad: érted kiömlött, drága vért.
Kommentáld!