A HAMU TANíTÁSA
A hamut néztem reggel odalent
a nagy kosárban, míg pihent puhán,
s szürke elomló halmai felett
megéreztem egy nagy kérdőjelet.
A nagy kosárban benne hallgatott
a fű, a fa, az erdő élete,
és kijelentést hordozott a csend,
hogy hivatásának mind megfelelt.
S míg a kapuban a kosár hamu
útjára készült némán, boldogan,
hogy valahol egy csendes nyughelyen
a földbe térjen s humusszá legyen,
úgy éreztem, hogy láthatatlanul
körülállják a boldog kis szobák,
körülállják a dermedt emberek,
s megköszönik, hogy otthonuk meleg.
Ott álltam én is a kapu alatt,
és megáldottam én is a hamut,
és megköszöntem a kérdőjelet,
melyet szívembe ISTEN így vetett:
"El tudsz-e égni lassan másokért,
mint egy darab fa, hogyha tűzbe vet
dermesztő télben egyszer a kezem?
Szolgálsz-e zokszó nélkül s nesztelen?
Akarsz-e égni szent oltáromon
névtelenül, mint egy a sok közül,
ha életedből csak hamu marad?
Feláldozod-e így is magadat?"
A hamut néztem, s néztem a szívem.
- Árnyékok jártak a kapu alatt -
Én erre képes nem leszek soha,
de JÉZUS él, és áll a Golgota!
És éreztem, hogy Ő a felelet,
és éreztem, hogy benne az i g e n.
Az ISTEN LELKE távlatot nyitott,
ott állt kibontva, ott várt a titok,
hogy végtelen nagy szoba a világ,
s hideg van benne sokszor, vad hideg,
de lángra gyújtott életek dalolnak
az áldozatról, és övék a holnap.
/Füle Lajos/
Kommentáld!