Gyulai Pál: Éji látogatás
Három árva sir magában,
Elhagyott,üres szobában,
Zivataros,hideg éj van,
Édesanyjuk künn a sirban.
,,Édes anyám,édes anyám!
Altass el már,úgy alhatnám!"
Mond az egyik s el nem alszik.
Sóhajtása föl-fölhalszik.
,,Beteg vagyok, édes anyám!
Hol maradtál? Nem gondolsz rám!"
Mond a másik s jajjal végzi,
A fájdalmat kétszer érzi.
,,Édes anyám,gyújts világot!
Nem tudom én,jaj,mit látok!"
Harmadik mond,mindenik sir-
Temetőben mozdul egy sir.
Megnyilnak a nehéz hantok,
Kilép sirból édes anyjok,
S tova lebben a vak éjben,
Haza felé,az ösvényen.
Arca halvány,hangj' a régi,
Fia,lánya megösméri,
Immár tőle hogyan félne?
Megcsókolják mintha élne.
Az egyiket betakarja,
Másikat felfogja karja,
Elringatja,elaltatja,
Harmadikat ápolgatja.
És ott virraszt a kis ágyon,
Mig elalszik mind a három,
Majd megindul széttekinget,
Keresi a régi rendet.
Rendbe hozza a szobácskát.
Helyre teszi a ruhácskát,
Az alvókat hosszan nézi,
Csókját szásszor megtetézi.
Kakas szólal,üt az óra,
El kell válni virradóra!
Visszanéz a véghatárrul...
Sir megnyillik,sir bezárul.
Oh a sir sokmindent elfed:
Bút,örömet,fényt,szerelmet,
De ki gyermekét szerette,
Gondját sir el nem temette.
Kommentáld!