Uram, olyan vagyok, mint a repülni tanuló kismadár. Szárnyaim még gyengék, hogy a levegőben tartsanak, a hitem, hogy lesznek erősebbek, még kevés.
Nézek ki a fészekből, tapogatom testemen az elmúlt zuhanások nyomait, irigykedek azokra a testvéreimre, akiknek már jól megy, és sajnálom azokat, akiknek még annyira sem, mint nekem. És közben azon gondolkodom, hogy talán lehet élni repülés nélkül is.
Uram, a madarak megtanulnak repülni. Te azért adtál szárnyakat nekik, mert a levegőben akarod látni őket, szabadon és tisztán, sártól és portól mentesen.
Nekem is azért adtál észt, erőt és szívet, hogy okosan és jól éljek, s ne vesztegessem el kincseimet haszontalan és veszendő holmikra.
Ha végignézek az életemen, látom azt, hogy sokszor nem eszerint cselekedtem. A sok bukásomból annyit legalább megérthetek, hogy türelmes tanár vagy, és nem hagyod el a gyenge szárnyú madárfiókákat sem.
Uram, Te megígérted, hogy megtanítasz repülni, s ha jelenlegi állapotom nem is ad biztatást nekem arra nézve, hogy tényleg így lesz, én hinni akarok szavaidnak. Hiszen Te többet látsz, mint én, tisztában vagy a jövendővel is, s nemcsak a múlttal.
Neked több az erőd, mint nekem, s ahol esetlen szárnycsapásaim nem képesek levegőben tartani földi súlyoktól nehéz testemet, te megemelsz kezeiddel, és könnyítesz terhemen.
Ó, bárcsak mindig arra néznék, hogy Te milyen vagy, s nem arra, hogy én és testvéreim milyenek nem vagyunk!
Olyan vagyok, mint a repülni tanuló kismadár. Hittem szavadnak, és a fészek szélére álltam, s állok még ezerszer, ha ezerszer elbukok.
Taníts repülni,Uram!
Ámen
Kommentáld!