Még nem jártam iskolába, amikor érdeklődni kezdtem az olvasás iránt.
Édesanyám kezembe adta régi olvasókönyvét, amit gyerekkorából őrzött. Ebből az egyik történet különösen a szívemhez nőtt, ám még nem sejtettem, hogy későbbi éveimre is hatással lesz.
Egy kisfiúról szólt, akinek volt egy kis lapátja. Amikor egyik télen nagyon sok hó hullott, akkor kiment a házuk elé és megpróbált lapátjával a bejárati ajtótól utat vágni.
Egy járókelő megállt és álmélkodva figyelte igyekezetét.
Majd megszólalt: "Kisfiam, hogy gondolod, hogy ilyen aprócska létedre megbirkózol ekkora feladattal?"
A gyermek munkáját megszakítva komolyan válaszolt:
"Úgy, hogy apránként!" – majd folytatta a lapátolást.
Isten ezt a történetet idézte fel bennem, amikor lábadoztam egy összeomlás után.
Emlékszem, hogy "felnőtt" énem miként próbálta gúnyolni a bennem lévő gyenge "gyermek" bizakodását:
"Miért gondolod azt, hogy valaki, aki annyira alkalmatlan, mint te, megbirkózik az előtte tornyosuló hatalmas heggyel"?
Válaszul a régi kisfiú mondata szólalt meg bennem:
"Úgy, hogy apránként!" – és az Úrra támaszkodva kikecmeregtem a mélységből.
Ám azon az úton, hogy egyik parányi győzelem követte a másikat.
Kapcsolódó hírek:
VAN EGY TITKOS BARÁTOM ...
AZ ISTEN-ADTA GONDOLATOK EREJE /történet/
KÉT IMA
A VISSZAKERÜLT BIBLIA/történet/