A telefon csörgésére riadtam fel. Hirtelen rápillantottam az órám világító számlapjára - mindjárt éjfél. Megrémültem, a szívem zakatolt.

- Mama? - alig hallottam a suttogást a telefonban. 

Azonnal a lányomra gondoltam. Amikor a síró hang érthetővé vált, megszorítottam a férjem kezét.

- Mama, tudom, hogy késő van. De... ne szólj semmit, engedd, hogy én beszéljek! És mielőtt megkérdeznéd, igen, ittam. Néhány kilométerrel odébb csaknem lehajtottam az útról és...

Mély lélegzetet vettem, elengedtem a férjem kezét. Valami nincs rendben.

- ... és annyira megijedtem. Arra tudtam csak gondolni, hogy meghaltam. Én... én haza akarok menni. Tudom, hogy rosszat tettem, hogy elszöktem, tudom, hogy belebetegedtél az aggodalomba. Napok óta telefonálnom kellett volna neked, de féltem... féltem.

Belezokogott a telefonba. Ismét a lányom arcát láttam magam előtt. - Azt hiszem...

- Ne! Kérlek, hadd fejezzem be! Kérlek...

Megpróbáltam közbeszólni, de ő folytatta.

- Mama, terhes vagyok. Tudom, nem lett volna szabad innom... különösen most nem, de hát úgy félek! Mama, annyira félek!

A hang elhallgatott. Az ajkamba haraptam és éreztem, hogy a szemem megtelik könnyel. 

Férjem hangtalanul kérdezte: - Ki az?

Nem válaszoltam, mire felugrott, kiment a szobából, és pillanatokkal később a fülére szorított hordozható telefonnal jött vissza.

A telefonáló meghallhatta a kattanást, mert megkérdezte. - Ott vagy még? Kérlek ne tedd le! Szükségem van rád! Olyan magányos vagyok.

Miközben a telefont szorongattam, segítséget várva ránéztem a férjemre.

- Itt vagyok, nem teszem le. - mondtam.

- Meg kellett volna mondanom neked, mama. Tudom, hogy meg kellett volna mondanom. De hát, amikor beszélgetünk, te folyton csak azt hajtogatod, hogy mit kell csinálnom. Minden förmedvényt elolvasol arról, hogyan kell beszélni a szexről, és csak beszélsz. Nem figyelsz rám. Soha nem hagyod, hogy elmondjam, mit érzek. Mintha az én véleményem, az én érzelmeim nem is lennének fontosak. Azért, mert az anyám vagy, azt hiszed, ismered az összes választ. Néha azonban nem válaszokra van szükségem, csupán azt szeretném, ha figyelnél rám.

- Nagyot nyeltem, miközben ránéztem az éjjeliszekrényemet beborító ,,Hogyan beszéljünk a gyerekeinkkel" irományokra. 

- Figyelek rád - suttogtam.

- Tudod, amikor már újra irányítani tudtam a kocsit, a kisbabára gondoltam, és arra, mi lesz velünk. Akkor hirtelen megláttam ezt a telefonfülkét, s mintha máris hallottam volna a hangodat, hogy nem szabadna inni, és autót vezetni... Taxit hívtam, haza akarok menni.

- Ez nagyszerű drágám. - mondtam megkönnyebbülten.

A férjem közelebb jött, leült mellém, megfogta a kezemet. Kézszorítása azt jelentette, hogy helyesli, amit mondok és teszek.

- Azt hiszem, már tudnék vezetni.

- Nem! - vágtam rá. - Kérlek, várd meg a taxit! Ne tedd le a kagylót, amíg a taxi oda nem ér.

- Haza akarok menni, mama!

- Tudom, de tedd meg ezt az anyád kedvéért! Kérlek várd meg a taxit!

Csak akkor könnyebbültem meg, amikor hallottam, hogy a háttérben valaki a taxit emlegeti.

- Hazamegyek, mama - Kattanás, a telefon elnémult.

Felkeltem az ágyból, és bementem a 16 esztendős lányom szobájába. Sötét vett körül. A férjem utánam jött, átölelt, állát a fejemhez szorította.

Letöröltem a könnyeimet. - Meg kell tanulnunk, hogy figyeljünk rá - mondtam.

- Minden rendben! - fordított maga felé. Átölelt, én pedig a vállába fúrtam a fejemet. Perceken át álltunk így, aztán hátraléptem, lenéztem az ágyra.

- Mit gondolsz, meg fogja valaha tudni, hogy rossz számot hívott? - kérdezte a férjem.

Ránéztem az alvó lányunkra. - Talán nem is volt olyan rossz az a szám.

- Mama, papa, mit csináltok? - szólt egy hang a takaró alól.

Odamentem a lányomhoz, aki álmosan bámult a sötétbe. - Gyakorolunk. - válaszoltam.

- Mit gyakoroltok? - motyogta, miközben visszafeküdt, a szeme becsukódott, már aludt is tovább.

- Hogy odafigyeljünk rád - suttogtam és megsimogattam az arcát.