Vannak, akik segíthetnek, hogy a legnehezebb pillanatokban se legyünk egyedül. Ismerd meg a hospice-önkéntesek munkáját.

A hospice-ban dolgozók feladata jóval túlmutat azon, hogy fogják a beteg kezét, ha egyedül van. Itt egy többszereplős csapatról kell beszélnünk, akik segítik, támogatják egymást abban, hogy elvégezhessék feladataikat, és ezzel a lehető legtöbb, legjobb segítséget adják a betegeknek és hozzátartozóiknak. 

Ennek a csapatnak a szakembereken kívül nagyon fontos részei azok az önkéntesek is, akik akár a betegágy mellett, akár a háttérben végzik a dolgukat.

Sajnos még ma is nagyon kevés szó esik arról, hogy valójában hogyan működik a hospice, pedig akik itt tevékenykednek, minden nehézség, szomorúság és fájdalom ellenére mindent megtesznek azokért, akiknek szükségük van rájuk.

Farkas Kinga pszichológushallgató, a Magyar Hospice – Palliatív Egyesület önkéntes koordinátora beszélt az önkéntességről.

– Ez nagyon nehéz téma, amit mindenki igyekszik inkább elkerülni. Hogyan lesz egy fiatal lányból hospice önkéntes?

– Nálam ez nem határozott döntés volt. Körülbelül 13 éves korom óta önkénteskedem. Édesanyám hospice-szolgálatot vezet, először világnapi rendezvényükhöz kért segítséget tőlem.

Volt, hogy osztálytársaimat kellett megkérnem, rajzoljanak a témában, volt, hogy szavaltam, volt, hogy csak pogácsát osztogatni kellett keresnem magam mellé embereket.

Nem volt kérdés, hogy én ott leszek, teljesen természetesnek találtam, és emiatt valahogy azok a gyerekek is, akiket megkértem, hogy segítsenek. Pici korom óta nagyon nyitott vagyok más emberek gondjaira, szívesen segítek, ahol csak szükség van rá, és a halált és a hospice-ellátást övező tabu oldása külön kihívást jelent számomra.

– A legtöbben nagyon nehezen viselik, sokszor képtelenek végignézni, ahogy családtagjuk élete a végéhez közeledik. Mi az a plusz, ami legyen meg abban, aki hospice-segítő szeretne lenni?

– Családtagot végigkísérni nagyon más. Ismered az illető életét, része voltál, hatott rád. Sokkal megrázóbb mellette ülni vagy elbúcsúzni tőle. Önkéntesként is tudsz az élete része lenni, tudsz nagyon sokat tenni érte, és ő is hathat rád, de talán közel sem annyira, mint egy családtag vagy egy közeli barát.

Ami plusz mégis van azokban, akik ezt a munkát választják (legyen önkéntes munka vagy hivatásszerű), az szerintem az empátia és az elfogadás.

Úgy gondolom, csak akkor bírható ez a munka, ha az ember nem zárkózik el attól a gondolattól, hogy az ő szerettei, mi több, ő maga is meg fog halni egyszer. Ha ezt a gondolatot természetesen tudjuk kezelni, nincs mi elől „menekülnünk”.

Az empátia pedig segít abban, hogy valamilyen mértékben bele tudjunk helyezkedni a másik, a beteg vagy a beteg családja helyébe, és vágyat érezzünk arra, hogy segíthessünk nekik.

Ezt tartom a motivációnak, ez után jön az önkéntesképzés lényege, ahol az ember megtanulja helyén kezelni az empátiáját, és elkezd kifelé is figyelni, meghallgatni a beteget, és úgy segíteni, ahogy neki szüksége van rá.

Ez nagyon fontos momentum, hiszen rengeteg önkéntes jelölt saját élményei után érkezik a szolgálatokhoz, és úgy próbál segíteni, ahogy neki szüksége lett volna rá, ez pedig – mivel mindannyian mások vagyunk – közel sem biztos, hogy egyezik a betegével vagy annak családjáéval.

– A hospice segítő és a beteg, a család között teljesen más, sokkal mélyebb kapcsolat van, mint egy kórházi nővérrel, akit csak néhány napig vagy hétig lát az ember. Nem túlságosan megterhelő naponta súlyos betegek mellett lenni?

– Én nem dolgozom ugyan betegágy mellett, de elképzelhetetlennek tartom, hogy ne legyen megterhelő.

Éppen ezért nagyon fontosak a hospice team meetingek és a szupervízió, ahol az önkéntes, ugyanúgy, mint a többi dolgozó, felteheti a kérdéseit, elmondhatja problémáit, aggályait, meg tudja osztani örömét és bánatát, ami munkájával jár.

– És nektek, akik a háttérben dolgoztok, nem megterhelő? Mert bár nem betegek mellett vagy, de akkor is mindennap szembesülsz az elmúlással.

– Én ezt a részét nem érzem megterhelőnek. Sokszor találkozunk azzal, hogy az emberek a hospice-t valamilyen „fizetős elfekvőnek” gondolják. Itt van nagyon nagy jelentősége a szemléletformálásnak és az ismeretterjesztésnek.

Mindig elmondjuk, hogy a hospice mindenki számára elérhető, nem „fizetős” szolgáltatás, és nem a halálról, hanem az előtte lévő életről szól.

Arról, hogy minőségibb és méltóságteljes életvéget élhessen minden olyan ember, aki végstádiumú rákbetegségben szenved.

Éppen ezért mi a háttérben kiemelten arra koncentrálunk, hogy lehet „élni a halál előtt”.

– Ha azt mondjuk hospice, akkor az emberek arra gondolnak, az egy olyan valami, ahol a haldoklót ápolják. Persze ez ennél jóval több. Milyen munkákra van szükség ahhoz, hogy a segítség tökéletesen tudjon működni?

– Szerintem minden akkor tud „tökéletesen” működni, ha van benne egy kis plusz. Ez a plusz lehet az önkéntes. Bármiben, amiben a szolgálat túlterheltnek érzi magát, kérheti az önkéntes segítségét.

Ő tud például tehermentesíteni, és mivel minden esetben ingyen, kedvtelésből dolgozik, talán még motiváltabb is lehet olyan dolgok elvégzésében, ami egy fizetett szakmabelinek nem tartozik a munkakörébe, de mégis el kell végeznie (pl. takarítás, hajvágás, fűnyírás vagy akár a hosszas beszélgetések).

– Mik azok a háttérmunkák, amelyekkel bárki segíthet abban, hogy a hospice minél több emberhez eljuthasson, és úgy működhessen, hogy sokaknak nyújtson segítséget?

– Ha csak az egyesületre és a háttérmunkákra gondolok az ismeretterjesztésből sosem elég, az önkéntesek pedig – ezt sokan nem tudják – mindenféle juttatás nélkül, szabadidejükben végzik ezt a tevékenységet, így az ő toborzásuk és képzésük is fontos feladat.

Minél közelebb próbálunk jutni a hospice önkéntesség szerepéhez, annál több kaput nyitunk ki, hiszen az önkéntes gyakorlatilag bármilyen feladatot elláthat, amire a szolgálat kéri, és ami a kompetenciakörébe tartozik, mindenki hozzáteheti a maga szaktudását.

Legyen szó akár nyelvtanárról, aki fordítási munkákat ajánl fel számunkra, pályázatíróról, forrásfelkutatóról, fotósról, asszisztensről, varrónőről, adománybonbonokat készítő műhelyről, színészekről, énekesekről vagy a fizikai munkát bíró lelkes jelentkezőkről, akik egytől egyig olyan pluszdolgokat adnak az egyesület működéséhez és az ellátás minőségéhez, amire a dolgozóknak nincs idejük, erejük, kompetenciájuk. Gondoljunk itt akár csak egy olasz cikk fordítására, marketingtanácsadásra vagy egy közösségi oldal mindennapos szerkesztésére.

-Brjeska Dóra-