Észak-Amerika hatalmas síkságán nagy sebességgel rohan a Pacific expressz. Mit sem sejtve, nyugodtan alszanak az utasok.

A mozdonyvezető

gyakran kinéz a mozdonyból, hogy nem leselkedik-e valami ismeretlen veszedelem a vonatra.

Hirtelen azonban elsápad, mert valami olyasmit lát a síneken, amire szinte megfagy a vér az ereiben. Egy hatalmas alak, széttárt karokkal táncol a fényszórók által megvilágított síneken, mintha integetne: - Állj meg, állj meg! A mozdonyvezető már a fékhez kap, amikor eltűnik a kísérteties alak.

Talán csak képzelődtem, gondolja magában. Homlokához nyúl és érzi, hogy mily gyorsan lüktet a vére.

Azután újra kinéz a sínekre, és ekkor ismét megpillantja az előbbi kísértetet:
- Állj meg! – integet feléje!

A vezető idegei most már végképp fölmondják a szolgálatot. Csikorognak a kerekek, nagy a riadalom, és az utasok kíváncsian tekintenek ki a vonat ablakából. Álmosan kérdezgetik egymástól:

- Vajon mi történhetett? Miért álltunk meg éjnek idején a nyílt pályán? Mindenki a mozdonyvezetőnél érdeklődik. Ő elmondja, hogy miként látott egy táncoló alakot a vonat előtt ugrálni. Ez késztette arra, hogy lefékezze a vonatot. Persze az utasok közül sokan kinevették, és hihetetlennek tartották a vezető elbeszélését.

Véleményüket azonban hamarosan megváltoztatták. Nem is olyan messziről különös zúgás hallatszott. A hang irányába elindult néhány férfi, és holtsápadtan beszélték el, mit láttak.

A folyó, amelyen a vonatnak néhány másodperc múlva át kellett volna haladnia, annyira megáradt, hogy elsodorta a hidat. Néhány másodpercnyi késlekedés, és a vonat utasaival együtt a mélységbe zuhan. Miközben az emberek visszamentek a vonathoz, ismét észrevették a síneken táncoló alakot. Most azonban egy pillantás elegendő volt ahhoz, hogy megfejtsék a “kísértet” titkát. Egy molylepke szorult a fényszóró üvegébe, és nem tudott szabadulni, azért vergődött olyan kétségbeesetten.

A fényszóró üvegje és fénye felnagyította, és a sínekre vetítette alakját. Ez volt a különös kísértet, mely megállásra késztette a mozdonyvezetőt. Az emberek megilletődve állapították meg, hogy ennek a lepkének köszönhetik csodás megmenekülésüket. Vagy nem is neki, hanem Istennek, akinek egy lepkeszárny is elegendő ahhoz, hogy megmentse sok ezer ember életét.

(Válogatás György Attila: A hit világossága című könyvéből)