Napóleon az oroszországi hadjárata előtt értesítette az orosz követet, hogy az egész birodalmat hamarosan el fogja törölni a föld színéről.

A követ így válaszolt:

-    Ember tervez - Isten végez.

Napóleont elöntötte a méreg.

-    Mondja meg urának - ordította magából kikelve a küldöttnek, hogy én tervezek, és végre is hajtom, amit elterveztem. Mintha az élő Istent hívta volna ki, hogy egyszer s mindenkorra tisztázzák, ki a vi­lág ura.

Isten elfogadta a kihívást, és még csak trón­járól sem szállt le... csak a parányi hópelyhet, legkisebb követét küldte el, hogy megalázza a gőgös császárt.

Napóleon rekordidő alatt érte el Moszkvát, a visszavonulás alatt azonban óriási hadsere­gének legnagyobb része ott maradt a nagy orosz síkságon a hóban. Az orosz hatóságok által kiadott hivatalos közlemények 213516 elesett katonáról és 95816 elpusztult lóról beszélnek.

A „nagy” Napóleon utolsó éveit egy angol gyarmaton, Szent Ilona-szigetén száműze­tésben töltötte.

Ott írta emlékiratait, amelyben legtit­kosabb kérdéseit is a világ elé tárta.

Akkori gondolkozását az a beszélgetés jel­lemzi legjobban, amelyet Montholon tá­bornokkal folytatott, aki követte a szám­űzetésbe Szent Ilona-szigetére.

-    Mi a véleménye Krisztusról? - kérdez­te Napóleon.

Montholon így válaszolt:

-    Felség, megvallom, valójában még so­hasem gondolkoztam róla, nincs vélemé­nyem.

-    Nagyon rossz lehet magának! - jegyezte meg a császár, majd így folytatta: - A dicső­ség napjaiban annyira rajongtak értem az emberek, hogy örömmel mentek a halálba. A katonák azonban csak addig lelkesedtek, amíg ott voltam közöttük. És most, mióta itt vagyok Szent Ilona-szigetén, ki harcol értem... ki maradt még hűséges hozzám? Ez a nagy emberek sorsa!

Milyen mély szakadék van bukásom és nyomorúságom és Isten Fia örök hadserege között! Művem máris megsemmisült, pedig még meg sem haltam, Krisztus viszont 18 évszázada ha­lott, és műve ma is éppen úgy él tovább, mint amikor a földön élt. Eszébe sem jutott, hogy féljen a haláltól, hanem bátran elébe ment. Ő az egyetlen, aki sokkal inkább él halála után, és hatalmasabb, mint földi élete folyamán... Szavát a világ majdnem min­den táján hirdetik, Jézust magát mindenütt szeretik és imádják... Nagy Sándor, Cézár, Nagy Károly és jómagam is hatalmas biro­dalmakat alapítottunk, hatalmunk azonban mire épül? Erőszakra.

Jézus Krisztus biro­dalmát a szeretetre alapította, és ma is ezrek adnák örömmel érte az életüket. Olyan hó­dító, aki egyesít, aki nemcsak egy népet, hanem az egész emberiséget magához lán­colja. Ez a csoda! Az emberi lélek úgy érzi, hogy minden képességével kötődik Jézus létéhez. Hogyan? Olyan csodával, amely a világ legnagyobb csodája. Krisztus az embe­rek szeretetét akarja, vagyis azt, amit a legnehezebb megszerezni. A szívünket kéri. Csak ezt akarja. És meg is kapja! Rendkívüli képességei dacára minden világhódító azon bukott el, hogy legyőzte ugyan a világot, de egyetlen barátot sem tudott szerezni. Az a közösség, amely Jézus Krisztust a megváltottakkal összeköti, minden más kapcsolatnál szentebb és hatalmasabb... Mindenekelőtt ezt csodálom, és minél többet gondolkozom rajta, annál job­ban meggyőz Krisztus istenségéről. Isme­rem az embereket, ezért csak azt tudom önnek mondani, hogy Krisztus nemcsak ember volt!

Egy híres hadvezér - bár csak élete végén, de felismerte azt az igazságot, amelyet a Biblia így fogalmaz meg:

„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!” (Zsid 13,8).

/Hans Mctraux/