A tékozló fiú

(műsor)

 

(Lukács 15.)

 

 

 

Tékozló fiú:

 

Atyám, én elmegyek,

 

Nem köt tovább a ház.

 

Ezentúl engemet

 

Ne táplálj, ne ruházz!

 

Ne rendelkezz velem,

 

Csak add ki jussomat!

 

Mit rég óhajt szívem:

 

Boldog leszek, szabad!

 

 

 

Atya:

 

Maradj itthon, fiam,

 

Ne vonjon a világ!

 

Nagyon sokat ígér,

 

Nagyon keveset ád!

 

Itt hagyod otthonod,

 

Testvéred és Atyád?

 

Választasz bűntanyát,

 

Dőzsölő cimborát?

 

 

 

Kar:

 

Itt hagyod otthonod,

 

Testvéred és Atyád?

 

Választasz bűntanyát,

 

Dőzsölő cimborát

 

 

 

Atya:

 

Romlás útja, fiam!

 

Ne indulj ily úton!

 

 

 

Tékozló fiú:

 

De én döntésemet

 

Meg nem változtatom.

 

Itt hagyom e házat,

 

A jussomat kérem.

 

Nem érdekel tovább

 

Atyám és testvérem!

 

 

 

Atya:

 

Nem érdekel tovább

 

Atyád és testvéred?

 

Akkor nem marasztallak.

 

Kiadom a részed.

 

 

 

Kar:

 

Színes napok, zajos éjek.

 

Szaladnak az ifjú évek.

 

Kívánságok, szenvedélyek

 

Olthatatlan lánggal égnek.

 

Férfiak, nők jönnek-mennek,

 

E világnak örvendeznek.

 

Míg idődet vígan éled,

 

Elfut időd, erőd, pénzed.

 

Barátaid mind elhagynak,

 

Csalódásaid megmaradnak.

 

Megcsaltak a szenvedélyek,

 

Mi lett veled, ifjú lélek?

 

 

 

 Tékozló fiú:

 

Mi lett velem? Mi lett velem?

 

Elrontottam az életem!

 

Kincsem, pénzem mind elfogyott,

 

Sok barátom mind elhagyott.

 

 

 

Megmaradt a korgó gyomor,

 

Belső ínség, külső nyomor.

 

Disznóőrzés a kenyerem,

 

Moslék volna eledelem.

 

De ínség van, azt sem kapok.

 

Jaj, de boldogtalan vagyok!

 

Belehalok!

 

 

 

Kar:

 

Halld meg, halld meg szegény árva!

 

Atyád karja ki van tárva!

 

Fiát most is visszavárja!

 

 

 

Tékozló fiú:

 

Futottam atyámtól,

 

Atyámnak házától.

 

Mégis utolérnek

 

Otthoni emlékek.

 

Hogy követelőztem!

 

Ő ott állt előttem,

 

Míg vertem az asztalt,

 

Kedvesen marasztalt.

 

Amit mondott nekem,

 

Bolondságnak véltem.

 

Jaj, de rosszul léptem!

 

Kész halálba értem.

 

 

 

 Kar:

 

Búsan, összetörve

 

Jársz vigasztalan,

 

Megpihenni vágyol,

 

Fiam, fiam!

 

 

 

Vár Atyád szerelme,

 

Vár rád vigasza.

 

Jöjj a messze tájról,

 

Ó jöjj haza!

 

 

 

Tékozló fiú:

 

Szívem most már visszavágyik.

 

Elmenne az ősi házig,

 

Megvallani, hogy vétettem.

 

Hogy tékozló fiú lettem!

 

Elzokogni, hogy szenvedek!

 

S ha az ajtón beléphetek,

 

Előtárni jó szülémnek:

 

Fogadjon meg béresének.

 

Emlékezem a béresekre…

 

Atyám úgy gondolt ezekre,

 

Hogy a hiányt nem ismerték.

 

Ó, csak béres lehetnék!

 

 

 

Kar:

 

Nemcsak készül, indul végül.

 

Nagy ínségből. Messzeségből.

 

Ezer bűnnel, tévedéssel,

 

Elnyűtt ronggyal, rettegéssel.

 

Indulj! Indulj! Menj hazáig!

 

Téged váró jó Atyádig!

 

Szívedet, mit terhel bánat,

 

Meggyógyítja bűnbocsánat!

 

 

 

Tékozló fiú:

 

Atyám, visszajöttem.

 

Sok bűn van mögöttem.

 

Vétkeztem ég ellen,

 

Vétkeztem ellened!

 

Tudom, nem érdemlem,

 

Hogy legyek gyermeked.

 

Hadd legyek inkább béresed.

 

 

 

Atya:

 

Meghaltál és feltámadtál!

 

Elfeledve mind a múlt.

 

Rongyaira nyűtt ruhára

 

Téged váró hű Atyádnak

 

Bűnbocsátó könnye hullt.

 

 

 

Kar:

 

Rongyaira nyűtt ruhádra

 

Téged váró hű Atyádnak

 

Bűnbocsátó könnye hullt!

 

 

 

Atya:

 

Hű szolgáim, gyertek, gyertek,

 

Mert ma velem ünnepeltek!

 

Vigasságunk nagy legyen.

 

Kire szívem oly rég vágyott,

 

Otthagyta a bűnvilágot!

 

Hazatért gyermekem!

 

Öltöztessük szép ruhába,

 

Új sarut kap fáradt lába!

 

 

 

 

 

Gyűrű fénylik a kezén.

 

Hizlalt tulkot levágjátok,

 

Nagy bőséggel tálaljatok

 

Ég s föld drága ünnepén.

 

 

 

Nagyobbik fiú:

 

Mi ez, mi ez, mért e lárma?

 

Hizlalt tulok mért levágva?

 

Mért hallok víg dallamot?

 

 

 

Szolga:

 

Öcséd jött meg egészségben.

 

Atyád tette örömünneppé a köznapot.

 

 

 

Nagyobbik fiú:

 

Úgy? Megjött az öcsém?

 

Nem hívta őt senki!

 

Csavargó nélkül én

 

Jól meg tudok lenni!

 

Hát csak mulassanak,

 

Nem törődöm vele.

 

Tékozló fiúnak nem leszek testvére.

 

 

 

Atya:

 

Fiam, fiam, hazajöttél?

 

Hallom, hogy kérdezősködtél.

 

Öcséd jött meg, az elveszett!

 

Azért zengünk víg éneket.

 

Siess, jöjj be, örvendj velünk,

 

Így lesz teljes az ünnepünk!

 

 

 

Nagyobbik fiú:

 

Sok esztendő óta

 

Szolgálok e házban.

 

Parancsolatodat

 

Soha át nem hágtam!

 

Mégis ily lakomát

 

Nekem sosem szántál.

 

Csak egy kecskefiat

 

Egyszer le nem vágtál,

 

Hogy barátaimmal

 

Kedvemre vigadjak!

 

Így e mai napra

 

Ugyan mit is mondjak?

 

Igazságtalanság!

 

Nem látom ezt jónak.

 

Hogy egy ilyen züllött

 

Világcsavargónak,

 

Aki vagyonodat

 

Hitványságra költi,

 

Vacsorát rendeztél,

 

Tulkot levágattál,

 

Előbbre helyezted

 

Hűséges fiadnál.

 

 

 

Atya:

 

Fiam, te itt élsz énvelem,

 

Tudod, tiéd itt mindenem.

 

De ront irigységed lelkülete.

 

Pedig örülnöd kellene!

 

Mert ki meghalt, feltámadott!

 

Elveszett, megtaláltatott!

 

Irigy szíved nem jó barát.

 

Figyeld inkább Atyád szavát!

 

Köszöntsd öcséd, örülj velünk!

 

Legyen ma teljes ünnepünk!

 

Számunkra legnagyobb öröm,

 

Ha a tékozló visszajön.

 

 

 

Mindnyájan:

 

A mennyben legnagyobb öröm,

 

Ha egy tékozló visszajön!