A szép német nyelv egyik legismertebb költője Heinrich Heine. 1797. december 13-án, zsidó szülők gyermekeként született Düsseldorfban, és a 19. század egyik legtehetségesebb lírikusa volt. Költői életművét 12 kötetben gyűjtötték össze.

Nyugtalan életet élt, tele volt szocialista eszmékkel, énekeiben és költeményeiben a zsidóságot ugyanolyan maró gúnnyal és kegyeletsértő kritikával árasztotta el, mint a keresztyénséget.

1825-ben keresztség által áttért a névleges keresztyénségre.

Ezt mondta: ,,A keresztség a belépőjegy Európa kultúrtársadalmába."

De ha az Úrról és evangéliumáról szóló gúnyverseit olvassuk, megriadunk attól a tiszteletlenségtől, amellyel Heine egész életében szembeszállt az Úrral és az Ő Fiával. ,,Téli mesék" című könyvének 13. fejezetében például ezt írja: ,,Felkelt a Nap Paderbornnál, igen kelletlen mozdulattal.

Valóban bosszantó a dolga -hogy ezt az ostoba földet bevilágítsa!... Ahogy a reggeli köd felszállt, az út mentén ott meredt rám a hajnali pírban a férfi képe, akit felszegeztek a keresztre.

Látványod minden alkalommal szánalmat kelt bennem szegény atyafi, te aki a világot meg akartad váltani, te bolond, az emberiség megmentője! Csúnyán rájátszottak erre a nagytanács urai. Ki is utasított téged arra, hogy az egyházról és az államról olyan kíméletlenül beszélj..."

Isten Fiának micsoda félreismerése szól ezekből a szavakból, mennyire káromolja Isten szeretetét.

Állítólag ezt is Heine írta: ,,Síromra ne rakjanak keresztet se fából, se vasból, se kőből! Lelkemet mindig is sértette ez a véres kínzócölöp. Hogy ez az Istentől lelket nyert világ, körös-körül ilyen teljes örömmel, éppen egy bitófát válasszon hite szimbólumának!" Igen, a golgotai kereszt az a bitófa, amelyen Üdvőzítőnk, Jézus Krisztus meghalt értünk, és ezért a kereszten elvégzett megváltói mű a megváltottak hitének szimbóluma.

Miért ellenkezik ezzel ennyire Heinrich Heine? Mert ő a földön akart létrehozni egy Isten nélküli mennyországot.

Szintén a ,,Téli mesék"-ben írja: ,,Új dalt, jobb dalt, ó barátaim, akarok költeni nektek! Már itt a földön meg akarjuk valósítani a mennyet... Elegendő kenyér terem itt minden emberfiának, rózsa és mirtusz, szépség és öröm, és cukorborsó nem kevésbé. Igen, cukorborsó mindenkinek, amint kitelnek a hüvelyek! A mennyet pedig átengedjük az angyaloknak és a verebeknek!"

Csak életének utolsó éveiben kezdett másként gondolkodni.

Súlyos gerinc-tuberkulózisban betegedett meg, amelybe 1856. február 17-én, Párizsban bele is halt.

Már 1851. szeptember 30-án ezt írta ,,Romanzero" című műve utószavában: ,,Ha az ember a halálos ágyán fekszik, nagyon érzékeny és gyengéd lelkű lesz, és szeretne békét kötni Istennel és a világgal...

Mióta magamnak is szükségem van Isten könyörületességére, minden ellenségemet amnesztiában részesítettem...

Azokat a költeményeket, amelyek félig-meddig személyeskedést tartalmaztak a szerető Istennel szemben, aggodalmas buzgósággal átadtam a lángoknak. Jobb, ha a versek égnek, mintha a versfaragó...

Igen, visszatértem Istenhez, mint a tékozló fiú, miután hosszú ideig őriztem a disznókat a hegeliánusoknál (Hegel istentelen filozófus volt)... A teológiában szabadkoznom kell a visszalépés miatt, mivel visszatértem egy személyes Istenhez..."

Azt, hogy mennyire volt valódi a bűnbánata, és mennyire volt biblikus a visszatérése Istenhez, senki sem mondhatja meg teljes bizonyossággal.

A tudósok azon is vitatkoznak, hogy valóban ő írta-e a ,,Uram, a lantom összetörve" című verset.

Ha valaki olvasta az ő művét, annak meg kell hagynia, hogy a nyelvezet és a stílus Heinrich Heinéé.

Az, hogy természetesen eltékozolta az életét, hogy már semmit sem tudott tenni Istenért, ez a szomorú a késői megtérésében.

Elrontott élet állt mögötte, még ha úgy fordult is Istenhez, ahogyan azt az alábbi - egyik utolsó - költeményében kifejezésre juttatja.

Uram, a lantom összetörve,

a Krisztus szikla törte össze

a lantot, amit rossz ünnepre

rossz szellem indított, sötét...

A lant, amely csak lázított,

Kétségbeejtett, vakított!

-Uram! Most Eléd leborultam!

Bocsásd meg, amit eddig daloltam!

Az Egyháznak, hívők hitének

hány gúnydal harsant gonoszul,

hogy megrontsa a tisztes rendet

lágy dallammal, de álnokul,

...micsoda tömeg ünnepelt,

s az én dalomra menetelt!

-Uram! A szemem eltakartam!

Bocsásd meg, amit eddig daloltam!

Ha márciusi viharok jöttek

-novemberig, bőszen, vadul...

lázadó magokat vetettem

édes énekkel, galádul.

Az öröklét üdvösséget

a ritmusommal szétzavartam!

-Földig alázva, félig holtan

kérlek, bocsásd meg, amit daloltam!

Uram, a lantom összetörve!

a Krisztus szikla törte össze!

A lant gonosz szellem kezében

ünnepre rossz volt és sötét!

-Ó, ajándékozz meg, kérve-kérlek,

hogy szent békéről szóljon az ének!

Áldj meg, Uram! Hogy szívem-lelkem

ezentúl Néked énekeljen!

Ezentúl Rólad énekeljen!