1995. április 27. A német politikai és társadalmi elit tagjai Bergen-Belsen táborának felszabadítására és természetesen a táborlakók borzalmas szenvedéseire emlékezve - zsidó gyászkalappal a fejükön - gyűltek össze a megbánás maximális kimutatásával. A politikailag korrekt elit vállvetve holokauszt-szövetségeseikkel a világnak megrendült holo-egységet demonstrált. Az Oscar-esélyes alakítás a Bergen-Belsen "halálgyárában" "elgázosítottaknak" szólt. 

Ezzel szemben a Jewish Chronicle ("Zsidó krónika") 1998. november 6.-ai, pénteki száma a következőket írja a belseni táborról: 

"Nagy-Britanniában egyetlen más szó sem fejezi ki jobban a holo-terrort, mint 'Belsen'. [...] Bergen-Belsenben nem voltak gázkamrák és a tábor nem volt megsemmisítő tábor. [...] Ha egyáltalán volt olyan tábor, ahol kevesebb brutalitás volt tapasztalható, akkor az Bergen-Belsen volt. A tábort arra hozták létre, hogy ott azokat a prominens zsidókat szállásolják el, akiket ki akartak cserélni internált németekre.

Az a tábor-kép, ami a mindenhol közismert megdöbbenést kiváltotta, a táborba Lengyelországból érkezett azon táborlakók áradatával jött, akiket a háború utolsó hónapjaiban szállásoltak el ott. [...] Bergen-Belsennek semmi köze nem volt egy speciálisan zsidó tragédiához [...]" 

A táborral kapcsolatos hazugságokra a "hiteles" túlélők beszámolói teszik fel a koronát.

A 11 éves Moshe Peer-t álítása szerint a gonosz SS-gyilkosok nem kevesebbszer, mint hatszor gázosították el.

A 'gyilkosok' aztán egy idő múlva nyílván dühösen feladták, amikor azt látták, hogy a 11 éves fiú mindig túléli a dolgot. Azt, hogy az SS 6 sikertelen elgázosítás után miért nem folytatta az elgázosítását, Peer maga sem tudja.

Talán megunták, hogy minden egyes elgázosítás után a kisfiú újra és újra vigyorogva elő-ugrabugrált. 

De lássuk, hogyan meséli ezt el a "túlélő"a Montreal Gazette 1993. augusztus 5.-ei számának hasábjain: 

"Túlélte a horrort 

Az író a náci koncentrációs táborban szerzett élményeiről mesél 

ST. LAURENT - Moshe Peert, a tizenegyéves foglyot, legalább hatszor küldték Bergen-Belsen koncentrációs táborában gázkamrába. Ezt minden egyes alkalommal túlélte és elszörnyedve nézte, ahogyan körülötte a vele együtt gázkamrába vitt nők és gyerekek elgázosítva összerogynak és meghalnak. Peer a mai napig nem tudja, hogyan élte túl az elgázosításokat. 'A gyerekek talán jobban ellenállnak, nem tudom.', mondta Peer egy múlt héten készített interjú során. 

Az utóbbi 19 évben a most 60 éves Peer a Bergen-Belsenben átélt horrorisztikus élményeit feldolgozó könyvén dolgozott (egy ilyen munkához tényleg jó sok idő kellhet- a fordító), amit ő első kézből történő elszámolásként fog fel. Vasárnap a Petah Tikva Sepharden közösségben St. Laurentben kb. 300 felnőtt hallgató előtt beszélt könyvéről és tapasztalatairól, amiket holokauszt-túlélőként szerzett. [...] 

Az 'Elfelejthetetlen Bergen-Belsen' című könyv az olvasóban olyan érzést kelt, mintha ő is részese lenne a belseni eseményeknek. Peer azonban elismeri, hogy soha nem lesz képes arra, hogy az általa átélt poklot valósághűen ábrázolni tudja. 'A táborban a körülmények leírhatatlanok voltak.' - mondta Peer. 'Lehetetlen a poklot magunkkal vinni onnan.' 1942-ben, kilenc évesen, őt, öccsét és húgát Franciaországban tartóztatták le. Az édesanyját Auschwitzba vitték. Ő nem tért haza. Peer és testvérei két évvel később kerültek Bergen-Belsenbe. Számára a szüleitől történő elválasztása olyan gyötrelmet okozott, hogy az, hogy a tábort túlélje, hamar elsődleges fontosságú lett számára. 

'Testrészek és egész testek feküdtek ott. Egyesek éltek, egyesek halottak voltak.' - emlékezik Peer. 'Bergen-Belsen rosszabb volt, mint Auschwitz. Auschwitzban az embereket azonnal elgázosították, így nem kellett sokat szenvedniük. De Bergen-Belsenben hónapokig tartott, amíg meghaltak (Peer itt nyílván azt akarja mondani: amíg rájuk került a sor - a fordító) az emberek. Sokáig szenvedtek.' Peer beszámolt orosz foglyokról, akiket egy nyitott táborban úgy tartottak, mint a 'tyúkokat'. Nem kaptak vizet és élelmet. 'Néhányan becsavarodtak az éhségtől. Kannibalizmus ütötte fel a fejét.' - meséli Peer. 

Peer napjai a táborban a sorszámozott foglyok felsorakoztatásával kezdődtek. Ezek a szemlék akár 5 órán keresztül is tarthattak, amíg a felügyelők megállapították, hogy hány rab halt meg. Ha valaki közben kidőlt, azt ott helyben megverték. A szemle után a raboknak vissza kellett menniük a barakkjaikba, ahol egy darabka kenyeret kaptak színezett vízzel. 

Peerről és testvéreiről - akik szintén túlélték a tábort - két női rabtársuk gondoskodott. A háború után nem sikerült megtalálnia a két nőt. A gyerekek fogócskát játszottak a táborban.

De mindig voltak olyanok, akik túl gyengék, vagy betegek voltak ahhoz, hogy velük legyenek. 

A háború után Peer Párizsban újra találkozott édesapjával és családjával, majd Izraelbe mentek. Peer négy gyermeke ott született. A néhány háborúban eltöltött katonai szolgálat után (a nagy traumát úgy látszik egy kis öldökléssel sikerült enyhítenie - a fordító) 1974-ben Montrealba vándorolt ki. Még 49 évvel a történtek után is kísértik élményei és éjjelente nem tud aludni. Ami azonban tényleg elkeseríti, az az, hogy a világ tétlenül szemlélte és hagyta megtörténni a holokausztot. 'Senki nem mondta azt a németeknek, hogy ne tegyék. Az egész világ engedélyét bírták.' - mondta." 

Fordítói kommentár: Ez lenne Moshe Peer története. Itt aztán van minden. Elsőre talán mosolygunk az ilyen képtelenségekkel alátámasztott holokauszt-meséken, de gondoljunk arra, hogy erre hivatkozva gyilkolták le győzelmi mámorban ártatlan emberek tömegeit! 

Forrás: National Journal (fordította és kommentárral ellátta: krisz - kitartás.hu)