Az öregotthonban meghalt egy asszony.Az éjjeli szekrényre ki volt készit-

ve egy boriték,az egyik ápolónőnek cimezve:

Mit látsz magad előtt,amikor gondozol? Mit látsz ha rámnézel? Mire gondolsz,

mikor magamra hagysz?Mit szólsz,ha rólam beszélsz?

Legtöbb alkalommal egy szeszélyes öregasszonyt látsz magad előtt,aki

már egy kicsit becsavarodott,és amikor eszik,erősen csámcsog.Amikor

kérdezik,akkor nem válaszol.Egy vénasszonyt látsz,aki nem találja cipőjét,

harisnyáját,és engedi,hogy úgy bánj vele,ahogyan neked tetszik,akár

tisztálkodásnál vagy az étkezésnél.Ezt látod.Nyisd ki a szemeidet,ez nem

én vagyok.

Elárulom neked az életemet.

13 gyerek közül én vagyok az utolsó.Szüleim és testvéreim nagyon szerettek.Alig voltam tizenhat éves,arról álmodoztam,hogy megtalálom

életemben az első férfit.Húszéves voltam,amikor férjhez mentem.Szivem

erősebben megdobban,amikor az akkori időkre gondolok.Huszonöt éves

vagyok és van egy gyerekem,akinek nagy szüksége van rám,mert házat

épit magának.

Harminc éves lettem és érzem,hogy egymásra vagyunk utalva.Negyven

éves koromban tudtam,hogy hamarosan el fog hagyni.

Férjem,hűségesen kitart mellettem.

Ötven éves lettem és unokák zajonganak körülöttem.Mindenki szeret.

Jönnek a sötét napok.Férjem meghal.Félelemtől reszketve gondolok a jövőre.Gyermekeim nincsenek velem,a saját gyerekeikkel törődnek.

Visszagondolok az elmúlt évekre,amikor boldog voltam,és szerettem.Már

megöregedtem.A természet durva játékos:az öregséget együgyüségnek

állitja be.

Testem szépsége meglöttyen,az erőm is elhagy.Haladnak az évek és ahol

valamikor sziv dobogott,most egy darab kő van.

Rozzant testemmel mégis megmaradok fiatalnak,mert érzem,hogy életem

újból elkezdődik...mert szeretek.Átgondolom a rövid éveket:milyen gyor -

san elrohantak.Elfogadom a könyörtelen igazságot,hogy semmi nem lehet

végtelen.

Te ,aki gondomat viseled,ne a szeszélyes vénasszonyt lásd bennem.

Figyelj egy kicsit oda és meglátod!

Oh milyen sok tekintettel,milyen sok emberi tettel találkozunk nap mint nap.

Mit veszünk észre? A ráncokat,a szeszélyt és a keménységet.

Milyen szép lenne ha arra törekednénk,hogy átérezzük az álmokat,

a meleg sziv dobogását...és a sokszor egészen elrejtett SZERETETET.