A harmadik vagon egyik fülkéjében vágni lehetett a füstöt. Odakint, Kansas füves síkságai fölött hűvös szél fújt. Az ablaknál ülő két kövér úr annyira elmerült a beszélgetésben, hogy észre sem vették azt a kisfiút, aki ott ült mellettük a luxusfülkében.

John Chicagótól velük utazott a pulmankocsiban. Kabátja zsebéből csillogó játékpisztolyt húzott elő. Csövét az ablakra szegezte. Ezüst szögekkel kivert cowboykalapját jól a fejébe nyomta. Kint egy bölénycsordát fedezett fel. Mit nem adna, ha most egy ló nyergében ülhetne, és a pisztolyával a valóságban is lőhetne!

Álma hamarosan valóra fog válni. Kansas Cityt már elhagyták, a vonat legközelebb Topekában áll meg. A végtelen füves síkságot nemsokára a Sziklás-hegység nyúlványai váltják fel, Új-Mexikó állam pedig új vendéget kap. John néhány hónapig a nagybátyja vendége lesz a ranchon. Már hetek óta a Vadnyugatról álmodott.

Apja-nagyiparos egy Michigan-tó melletti milliós lakosú városban, csemetéjét néhány nappal elutazása előtt ajándékozta meg a cowboy-felszereléssel.

Johnt ámulatba ejti a Nyugat szépsége. Mindig azokkal a képekkel hasonlítja össze, amelyeket unokatestvére, Jim küldött neki. -

Vajon kijön elém az állomásra? - kérdezi magában John. Végre megérkezik. Az expressz pontosan 14 órakor fut be az El Paso-i állomásra. John csomagjával már a fülke ajtajában áll és szemével Jimet keresi. Alig áll meg a vonat, leszáll és kutatva néz körül a pályaudvaron.

Te vagy John Miller?

John ijedten néz körül. Egy magas, szélesvállú férfit lát maga előtt. De még valakit felfedez: A magas ember mellett egy vele egykorú, szeplősarcú fiú áll. - Igen - suttogja félénken. - John Miller Chicagóból, a King Streetről.

Én Henry bácsi vagyok, ő meg itt Jim. Nagyon örülünk, hogy eljöttél, John!

Jim már fogja is John bőröndjét, és miközben kifelé mennek a pályaudvarról, a fiú kíváncsian megkérdezi: - Hová kötöttétek a lovaitokat?

Azok nincsenek itt, ma autóval megyünk - válaszolja nevetve Henry bácsi. Jim még hozzáteszi: A dzsippel megyünk, terepen ez jobb.

Már sötét van, mire a dzsip megérkezik a Diamond-ranchra.

Johnnak nem sok ideje marad a többi lakóval való ismerkedésre, nemsokára fáradtan dől le ágyára.

Másnap reggel először ül nyeregbe, de Jimnek még segítenie kell. Útközben állandóan beszélgetnek, mert Jim kiváncsi azokra a kalandokra, amelyeket John chicágói bandájáról, a .Párducokről mesél. De Johnnak is sok kérdése van.

Azok ott a ti alkalmazottaitok?

Igen - feleli Jim - , de mi nem nevezzük őket alkalmazottaknak; apám fiúknak szólítja őket. Majd megismered mindegyiket. Nagyszeru fickók. Az a hosszú, ott, a szürkén, a főnök, Clíffnek hívják. Nagyon jól tud énekelni és gitározni. Őt szeretem közöttük a legjobban. A legjobb barátom. Különben megígérte, hogy már ma este elvisz minket valahová.

John nagyon izgatott lett, mert Cliff tetszett neki.

A lovak nyugodtan ügetnek a füves homokon. Jim hallgat. John lassan felfedezi, hogy nincs hozzászokva a lovagláshoz. Vágyik már a tanyaház után, aztán meg Jimen gondolkodik. Nem ezt várta. Jim ma reggel imádkozott. És amikor jobban kikérdezte, Cliffről, kiderült, hogy Jimmel az Úr Jézusról szoktak beszélgetni. Az ilyesmit John csak a vasárnapi iskolából ismerte.

Tudod, Jim - törte meg a fiú a csendet - én nem vagyok ennyire vallásos, bár a szüleim mindig elküldenek a vasárnapi iskolába. A Moody bibliaiskolából szokott valaki hozzánk jönni órát tartani. De legtöbbször nincs kedvem elmenni.

Ilyenkor csengetni megyünk, Nagy élvezet, amikor az emberek álmosan kinéznek az ablakon és mérgelődnek, hogy senki sincs az ajtó előtt. Étkezés előtt nekem is kell imádkoznom, de csak azért csinálom, mert muszály.

Jim felnevet.

Ha Cliff hallotta volna; mit mondtál, azt mondaná, hogy csak amolyan “denevér keresztyén” vagy!

Az meg mi?

Majd ő elmondja neked.

Este 12 patkó mélyed a homokos útba. Három lovas, Cliff, John és utolsónak Jim lovagol a sziklabarlang felé. A nap már lehanyatlott. Nemsokára besötétedik. Cliff a nyergére egy pár lámpást kötött. Ma este Johnnak olyan látványban lesz része, amit soha nem fog elfelejteni.

Sietnünk kell, a nap már nagyon alacsonyan áll az égen - sarkantyúzza meg Cliff a szürkéjét. Egy nagy szikla lábánál megkötik a lovakat. John már nagyon kíváncsi, mi vár rájuk. Egy sziklarepedés előtt megállnak. Üljetek le ide - suttogja Cliff és egy lapos sziklára mutat. - Mindjárt elkezdődik.

És tényleg - a szikla repedései életre kelnek. Kis fejek jelennek meg, rajtuk nagy fülek ülnek, és ide-oda imbolyognak. Aztán egy lökés a szárnyakkal, és többezer denevér repül a vörösen izzó ég felé. Egyre több szőrös vitorlás hagyja el a sziklafalat és lebegnek a messzeség felé, közben még véletlenül sem ütköznek a fák ágaiba. Sietnek, mert a szürkületböl nemsokára sötétség lesz, addig pedig meg kell tölteniük bendőjüket rovarokkal.

Amikor annyira besötétedik, hogy alig lehet már valamit látni, Cliff meggyújtja az egyik lámpást. Már egyetlen denevért sem lehet látni. Ismét visszabújtak a lyukakba.

Hazafelé alig szólnak. A cowboyok főnöke csak egyszer figyelmezteti a két gyereket: - Ma gyorsan bújjatok ágyba fiúk! Holnap még napfelkelte előtt jó lenne odaérni a sziklabarlanghoz, hogy a sasfészket megfigyeljük. .

Johnnak nincs sok ideje végiggondolni a nap eseményeit. Lélegzetvétele egyre szabályosabbá válik, mélyen alszik. Szúnyogháló védi a rovarcsipésektől.

Mikor reggel felrázzák, úgy érzi, túl rövid volt az éjszaka. Legszívesebben a másik oldalára fordulna, de nem akarja elszalasztani a hajnali színjátékot.

Az ösvényt, amelyen most lovagolnak, ismeri még előző napról, most azonban, a második elágazásnál le kell térniük róla. Leszállnak a lovakról és felfelé kezdenek kapaszkodni, ami Johnnak egyáltalán nem megy könnyen. Különben mindig jó hegymászó volt, de most izomláza van a tegnapi lovaglástól.

Egy sziklapárkanyon megállnak. Cliff jelt ad, hogy feküdjenek hasra. Eloltják lámpásaikat és lassan kúsznak előre. Keleten az ég alja lángba borul. Néhány perc múlva pedig látják, hogy a hajnalpírt hogyan törik át a nap első aranysugarai. A kismadarak belekezdenek hajnali koncertjükbe, a vakond pedig az utolsó rögöket is kisöpri lakásából. ..

Cliff most az egyik sziklára mutat. John nem hisz a szemének. Tényleg, talán öt méterre alattuk egy sasfészket pillant meg. A sas büszkén terjeszti ki szárnyát és kirázza az álmot tollaiból. Két kis fióka bújik meg az anya szárnyat alatt. Nekik még hideg a reggeli levegő. .

Most figyeljetek! - suttogja a cowboy. Alighogy megszólalt, a sas meglebbentette hatalmas szárnyait és a felkelő nap felé repült. Egyre feljebb szállt, amig már csak egy pontnak látszott a magasban. Mikor szemük elől vesztik, visszamennek a lovaikhoz.

Ma este majd még mesélek - mondja Cliff, amikor megérkeznek a ranchra, és siet a munkájához.

Este a két barát Cliff lakásában a nyitott kandalló előtt ül. Izgatottan várják a beígért történetet.

John megkedvelte az idős cowboyt. Bár Cliffnek nincsenek gyerekei, mégis olyan, mint egy apa. John kívancsian kérdezi:

Cliff bácsi, mi az adenevér-keresztyén?

Az atyai barát éppen erre a kérdésre várt. .

Tudod, John, ehhez egy történetet kell elmondanom. Tulajdonképpen kitalált történet, de mély mondanivalója van, az ember elgondolkozhat rajta. Nos, jól figyeljetek!

A denevérek nagyon magányosnak érezték magukat. Egyetlen állattal sem tudtak közösségben élni. Ekkor küldöttséget menesztettek a madarakhoz, akik a nap fényét élvezték, és kérték felvételüket a közösségükbe. Amikor a madarak meglátták a denevérek csupasz, szürke bőrét, csipogni kezdtek:

Szőrös madár? Nem, ilyen nincs!

A denevérküldöttség szomorúan repült vissza barlangjába. De azért nem adták fel a reményt. Újabb küldöttséget választottak. Ezeket a sötétség állataihoz küldték. A denevérküldöttek nagy nehezen bebújtak a mezei egerek lyukaiba és előhozakodtak kérésükkel:

Minket is egereknek hívnak, hiszen bőregerek vagyunk, és szeretnénk közösségben élni veletek. Hívjatok meg az ünnepeitekre. Olyan magányosak vagyunk, és szívesen táncolnánk veletek.

Amikor az egerek ezt meghallották, vidám füttykoncerttel válaszoltak, és kinevették a denevéreket.

Szárnyas egerek? Hogy akartok egyáltalán táncolni? Hiszen még olyan szép farkatok sincs, mint nekünk - mondta büszkén egy cickány és gőgösen kunkorított egyet a farkán.

És milyen nagy fületek van, még levernétek a vakolatot a falról - szólalt meg mély hangján egy egérnagymama.

Szomorúan indultak haza a küldöttek. Sem a világosság, sem a sötétség állatai nem akarták befogadni őket közösségükbe. Azóta repülnek a világosság és a sötétség közötti időben, alkonyatkor táplálékuk megszerzésére.

A szobára csend borult, csak a kandallóban pattogtak a fahasábok, Cliff egy újabb hasábot dobott a tűzre, majd kis szünet után folytatta:

Látod, John, a denevér-keresztyén olyan ember, aki nincs egészen az Úr Jézusnál a világosságban, de az Istent megvető sötétségben sem egészen. Vallásos ember, aki mindent együtt csinál a keresztyénekkel, de nem akar egészen Jézus Krisztus mellett dönteni.

A két véglet között akar utat találni, de sohasem éri el a célt. Nekünk azonban sas-keresztyéneknek kell lennünk, akiknek minden vágyunk az, hogy az Úr Jézus éltető napja felé siessünk. Örá kell figyelnünk, mert csak az ő világosságában leszünk boldogok.

Jim is befogadta az Úr Jézust, és azóta teljesen megváltozott. Ha így halad tovább, az összes cowboy tisztelni fogja fiatal főnökét.

Aznap éjjel John nem tudott elaludni, még sokáig ébren feküdt ágyában. Élete igazi denevérélet. Még sohasem állt határozottan Jézus Krisztus oldalára. Ahhoz, hogy igazi keresztyén legyen, nem elég, ha bibliaórákra jár - ezt már régen tudja. Mielőtt elalszik, elhatározza: - Én is olyan keresztyén akarok lenni, aki a fény felé tör, mint a sas.