Nagy,ősi vágy az asszonyok szívében,
hogy átöleljünk minden messzeséget,
hogy a szeretet forró kráterében
eggyé forrasszunk minden nemzetséget,
hogy ne legyünk már gyöngék,elhagyottak,
prédái a kegyetlen viharoknak,
mint a magányos országutak fája,
kell,hogy szívünk egymást megtalálja.
Ha bőrünk barna,sárga vagy fehér,
ereinkben egyként piros a vér,
s kezünk szorosan egybekapcsolódva
a földgolyót védőn körülkarolja,
mint egy végtelen,élő koszorú,
hogy ne lehessen többé háború!
mert úgy vagyunk,akár az anyaföld,
amely az élet magvaival áldott,
úgy szüljük jobbá,szebbé szüntelen
ezt a megsebzett,háborgó világot,
s jól tudjuk már,hogy mindenünk a béke,
százmilliók élünk,harcolunk érte,
s a vértengerből,mint egy új csoda,
kiemelkedett a nők homloka!
Lehull a fátyol,szellemünk szabad,
érik benne a tiszta gondolat,
s a tudás fénylő szárnyain lobogva,
erőnk a földet védőn átkarolja,
mint egy végtelen,élő koszorú,
hogy ne lehessen többé háború!
Izent a tavasz értünk,asszonyok,
mert tavaszodik szerte a világon,
magyar falvak,városok asszonya
galambot küld,hogy olajággal szálljon...
Kik annyi kínt és szenvedést megértünk,
ma fiainkban,lányainkban élünk,
s ők,mint megáradt,végtelen folyam,
mennek előttünk,zengve boldogan!
S ha bőrük barna,sárga vagy fehér,
ereinkben egyként piros a vér,
kezük szorosan egybekapcsolódva
a földgolyót védőn körülkarolja,
mint egy virágzó,élő koszorú,
hogy ne lehessen többé háború!
Kapcsolódó hírek:
Győri József :Ábrahám és Izsák (műsor)
Győri József :Emberek a kereszt alatt
Győri József : Naámán (műsor)
Győri József : Lót menekülése (műsor)