Képzeld magad elé ezt a képet: Florida tengerpartján állsz. A nap épp most megy le, mint valami óriás narancssárga labda. Hűvös este van egy üres, elzárt tengerparti részen. A hullámok nyaldossák a partot, enyhe szellő fújdogál. Egy-két ember kocog errefelé, és páran horgásznak. A legtöbben már hazamentek.

Felnézel, és meglátsz egy hajlott hátú, bozontos szemöldökű, csontos öregembert, aki vödröt cipelve bandukol a part mentén. Odaviszi a vödröt a mólóhoz. Megáll a mólón, és látod, ahogy felfelé néz, és hirtelen észreveszel egy sereg táncoló pontot.

Aztán ráébredsz, hogy ezek sirályok. A semmiből bukkantak elő. Az öreg marokszámra szórja a vödörből az apró rákokat a mólóra. A sirályok leszállnak köré. A vállára, a kalapjára is rászállnak, és felkapkodják a rákokat. A rákocskák már rég elfogytak, de tollas barátai még mindig ott téblábolnak körülötte. Az öreg és a madarak.

Mi folyik itt? Miért eteti ez az öregember a sirályokat? Mi késztetheti arra, hogy így tegyen - ahogy hétről hétre teszi?

Ez a férfi Eddie Rickenbacher, egy híres második világháborús pilóta. Gépét, a Repülő Erődöt 1942-ben lelőtték, és senki nem gondolta, hogy megmenekül. Lehet, hogy hallottatok vagy olvastatok róla, hogy nyolc utasával együtt hogyan menekült meg a haláltól.

Felmásztak két tutajra, és harminc napig hánykolódtak a vízen. Küzdöttek a szomjúság, a nap és a cápák ellen. A cápák közül némelyik 3 méter hosszú volt, a csónakok pedig csak 2,5 méter hosszúak. Ami azonban majdnem végzett velük, az az éhség volt. Ennivalójuk nyolc nap alatt elfogyott, és semmijük nem maradt.

Rickenbacher azt írta, hogy még ott a tutajokon is, minden délután áhítatot tartottak és imádkoztak. Egyik nap az áhítat után Rickenbacher hátradőlt, szemébe húzta a kalapját, és megpróbált aludni. Pár perc múlva valamit érzett a kalapján. Azonnal tudta, hogy ez egy sirály, ami a tutajra szállt le pihenni.

De azt is tudta, hogy több száz mérföldnyire vannak a parttól. Honnan jött ez a sirály? Abban is biztos volt, hogy ha nem kapja el ezt a sirályt, meghal. Rövidesen a többiek is mind észrevették a sirályt. Senki nem szólalt meg, és senki nem mozdult.

Rickenbacher gyorsan megragadta a sirályt, és hálás szívvel ették meg a madár húsát. A beleit halcsalinak használták, és így maradtak életben.

Rickenbacher sosem felejtette el azt a távoli tájról érkezett vendéget. Azt az önfeláldozó vendéget. Minden héten kiment a mólóra egy vödör rákkal, és azt mondogatta: ,,Köszönöm, köszönöm, köszönöm."

 Pál apostol azt írta: ,,Mert a Krisztus szeretete szorongat minket..." (2Kor 5,14). A ,,szorongat" szó szerint azt jelenti: ,,nem hagy más választást". Pál azt mondja: ,,Nincs más választásom, mint hogy egész lényemmel válaszoljak Krisztus szeretetére - hogy azt mondjam: Köszönöm, köszönöm, köszönöm".

Amikor Krisztusnak szolgálunk, amikor Isten szeretetéről beszélünk másoknak, amikor hétről hétre elmegyünk a gyülekezetbe Őt imádni, nem vonakodva tesszük. Hálás szívvel tesszük, mert igazából nincs is más választásunk. Így mondhatunk köszönetet.