Miután megmenekültünk, akkor tudtuk meg, hogy Máltának hívják ezt a szigetet. A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk, mert tüzet raktak, és a ránk zúduló eső és a hideg miatt mindnyájunkat befogadtak.
Amikor Pál összegyűjtött egy csomó rőzsét, és a tűzre tette, egy vipera jött elő a melegből, és a kezébe mart.
Amikor a barbárok meglátták a kezéről lecsüngő mérges kígyót, így szóltak egymáshoz: "Bizonyára gyilkos ez az ember, aki a tengerből kimenekült ugyan, de az isteni bosszúállás nem hagyja élni." Ő azonban lerázta a kígyót a tűzbe, és semmi baja sem esett.
Azok pedig azt várták, hogy feldagad, vagy hirtelen holtan esik össze. Mikor azonban a hosszas várakozás után azt látták, hogy nem történik semmi baja, megváltozott a véleményük, és azt mondták róla, hogy isten. Azon a környéken volt a sziget elöljárójának, Publiusznak a birtoka, aki befogadott minket, és három napon át nagyon barátságosan megvendégelt. Történt pedig, hogy Publiusz apja lázrohamoktól és vérhastól gyötörve ágynak esett. Pál bement hozzá, és miután imádkozott, rátette a kezét, és meggyógyította.
Miután ez megtörtént, a többi beteg szigetlakó is odament hozzá, és ő meggyógyította őket. Ezért nagy megbecsülésben részesítettek minket, és amikor elhajóztunk, elláttak bennünket minden szükséges dologgal.

ApCsel 28,1-10.

NEM MINDENNAPI KEDVESSÉG

A barbárok nem mindennapi emberséget tanúsítottak irántunk (ApCsel 28,2)

A mai igeszakaszban arról olvasunk, hogy Pál apostol a viharos tengeren hajózott egy nagy csapattal, amely félelmében immár elveszítette a reményét, hogy eljut Rómába. Amikor elvergődtek egy szigetre, a helybelieknek igazán nem volt okuk arra, hogy bízzanak bennük, mégis szokatlanul kedvesek voltak. Tüzet raktak, és tárt karokkal fogadták az átfázott és éhes látogatókat. Pál ekkor hasonlóképp viszonozta a törődést, és a Szentlélek erejével meggyógyított minden betegségben szenvedő férfit, nőt, és gyermeket.
Mennyire más lett volna a dolog kimenetele, ha a szigetlakók félelmükben elfordulnak Pál hajójának utasaitól és legénységétől! A szívélyesség folytatódott, amikor a lakosok viszonzásul ellátták őket mindennel az út biztonságos folytatásához.
Hányszor engedjük, hogy szívünkben önzés, félelem és bizalmatlanság uralkodjon, amelyek meggátolják, hogy kedvesek legyünk! Mi lenne, ha ehelyett hívő emberként szívélyesek lennénk, ami meglepné az érintetteket, és elgondolkoznának, honnan is jön ez a vendégszeretet. Az ilyen szokatlan kedvesség Krisztus szeretetét mutatná fel.

Imádság: Istenünk, adj hitet, hogy merjünk jóságosak lenni, és ezzel dicsősséget szerezni neked. Ámen.

Ma jóindulattal fordulok a szükségben lévők felé!
Sarah Harris (Tennessee, USA)