A fájdalom mindig megrendíti az atyai szívet. Barátom, Jim, nagyon jól tudja miről beszélek. Jimnek gyakran el kell válnia három kisfiától amikor üzleti útra indul.
Legutóbb, amikor a család az autóban ült, hogy az édesapát kikísérjék a repülőtérre, a hétéves nagyfiú boldogan meghallgatta a "hogyan segíts Anyának" utasításokat, az ötéves hősiesen felemelte az állát, és megfogadta, hogy elvégzi a rá bízott házimunkát, a kis kétéves, aki egyébként csupa mosoly és vidámság, épp meglátott egy repülőt a kifutón, és keserves sírásra fakadt.

"A szívem majd megszakadt érte" -mondta Jim. "Közel álltam ahhoz, hogy lemondjam az utamat. Szorosan magamhoz öleltem kicsi fiamat." Miközben láttam könnyes szemét, amint a történetet mesélte nekem, arra gondoltam, hogy ha egy gyermek sírása így megrendíti Jim szívét, mennyivel inkább indul meg mennyei Atyánk könnyeinket látva.

Olvasd csak el a 18. Zsoltárban, hogy mi történt, amikor Dávid az Istenhez kiáltott segítségért: Isten megmozdult, a föld megremegett, a hegyek megrázkódtak, az ég kettényílt, és Isten lenyúlt, hogy segítsen. Kérdéseink, kiáltásaink mindig megrendítik a Mindenható Istent. Ő megnyitja az eget, megmozgatja a földet, hogy válaszolhasson. Isten mindig lehajol hozzánk. Gondoskodik rólunk. Jézusban Isten ölelése valósul meg, Ő Krisztus által ér el bennünket és Rajta keresztül munkálkodik értünk.

Talán Jézus keresztről felszálló könyörgése süket fülekre talált az Atyánál? (Gondolj Jimre, ha ő megindult gyermekét látva, bizonyára Isten sem volt közömbös Jézust szemlélve.) A választ három nappal később az üres sír visszhangozta: A föld megremegett, a hegyek megrázkódtak, Isten lehajolt, Jézus pedig feltámadt a halálból. Ebben van a mi reménységünk: mivel Jézus átélte az Atyától való elszakadást, mi megtapasztalhatjuk az Atya gondoskodó jelenlétét. Ő a mi mennyei Atyánk. Mindig meghallja kiáltásunkat.

Köszönöm Uram, hogy bizalommal fordulhatok Hozzád, mert tudom, hogy mindig meghallod hangomat. Köszönöm, hogy mindig készen állsz, hogy megments engem.ÁMEN