EMLÉKEZZÜNK...178 éve ,1838. 08. 24.meghalt Kölcsey Ferenc költő, kritikus, politikus, akadémikus, a reformkor egyik vezéregyénisége .

Kölcsey Szatmárban volt főjegyző és vármegyéjének követe az 1832-es első ún. reformországgyűlésen.
1835-ben lemondott, és főjegyzőként dolgozott tovább.
Sokoldalú, filozófiában jártas szónok volt. A magyar nyelv, az örökváltság, a papi tized ügyében írott cikkei és beszédei igen nagy jelentőségűek.
Műfajalkotói kezdeményezéseivel költőként és prózaíróként is maradandót alkotott, elsők között írt balladaféléket. Csokonai, Berzsenyi verseinek bírálatával megteremtette a tartalmi-elvi jellegű, lélektani módszerű magyar irodalomkritikát.
Ő írta a magyar nemzeti imádságot, a Himnuszt, valamint közismert még fiához címzett intelme, amelynek a Paraneisis Kölcsey Kálmánhoz címet adta. (Született 1790.08.08)


MAGYAR HIMNUSZ

Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villamidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
ÁMEN

Cseke, 1823. január 22.