AZ ÉN ADVENTOM
Nézem a dérlepte mogyorófaágat,
ahogy a néma köd megüli a tájat,
ahogy a cinege ide-oda ugrál,
keresi a nyarat, de csak telet talál.
Kint fagyos alkonyat, istenadta hideg,
de idebent simogat a bársonyos meleg,
adventi gyertyának a biztató lángja
őszülő lelkemnek titkos kapuit lassan nyitogatja...
Mert, ahogy egyre nő száma éveimnek,
mind drágább lesz a múlt, kedvesebb szívemnek,
féltve őrzött kincset az idő múlása
s adventek ideje fényesre csiszolja.
Csapong a gondolat... siklik a szán,
ablakon át figyel drága, jó Nagyanyám,
nő a hóember, gömbölyödik hasa,
orrának répa, fazék kalapja,
sivít a disznó, nyüzsög a ház,
serceg a hurka, bátyám hord fát,
áldott, jó szomszédok jönnek este torra
s Édesapám rubinvörös ribizliborára.
Jó kalács illata lengi be a házat,
Anyám süt-főz, készíti fürdésre a kádat,
karácsonyfa csillog, illatozik ága,
nemrég még erdőben díszlett koronája.
Alkonyatra elül a készülődés zaja,
megpihen a lélek, az ősi templomba`
örömre hív harang, gyertya lángja lobban...
Soha nem éreztem magam boldogabban!
Akkor csak sejtettem, mára már bizonyos:
mindig a jelen, nem a jövő a fontos,
addig kell együtt örülni, míg lehet...
kísérd utunkat, de ne csak Adventkor, jóság, szeretet!ÁMEN
Zelenka Brigitta verse
Kommentáld!