Karácsony vs. tanulás
Életem talán legnehezebb, legstresszesebb két hónapja előtt állok. Januárban végre befejezem a főiskolát, ha minden jól megy. Ehhez viszont intenzív odafigyelésre, tanulásra van szükségem.
Nem engedhetem, hogy bármi elvonja a figyelmem.
De jön a karácsony…
Már az egész város díszben pompázik, mindenhol karácsonyi zene szól, jobbnál jobb ajándékötletek merülnek fel.
Legszívesebben haza mennék a családhoz, és otthon készülődnék testileg-lelkileg az ünnepre.
Kinek van ilyenkor kedve tanulni? Ha választanom kéne Magyarország területfejlesztési statisztikái és a vásárlás között – nos, nem hiszem, hogy sokat vacillálnék. Van, hogy elfáradok, van, hogy az agyam sem fog már, és leginkább hagynám az egészet. Feszültté, idegessé válok, ami a körülöttem élőkre is hatással van. Hogy ez elmúljon, elmegyek futni, vagy nézek egy filmet, esetleg alszom egy nagyot. Egyik sem segít hosszú távon.
Aztán eszembe jut a legkedvesebb igém: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4, 13) Igen, az Ige a leghatásosabb segítség.
Egyedül valóban képtelen lennék ezt végig csinálni. Isten nem véletlenül tett ide, nem véletlenül tartok itt az életemben. Most ez a feladatom, ezen a próbán visz át. Minden nap imádkozom erőért, bölcsességért és kitartásért, mert az én emberem nem erre lett kitalálva. Lusta és kényelmes vagyok.
Viszont tudom, hogy a változás jó, Isten formálni akar. Jézus mikor lustálkodott? Soha. Jézus mikor unt bele a feladataiba? Soha. Ha Ő a példaképem, és nézem az életét, meglátom, mennyi mindent kell még tennem. De érzem, hogy változok, és ez nyugalommal áraszt el. Hisz érzem Isten jelenlétét, és szeretetét. Vagyok Neki olyan fontos, hogy foglalkozzon velem.
Kell ennél több az életben? Nem hiszem.
(Vidákovics Evelin gondolatai)
Kommentáld!