1950-ben állított síremléket a pápua új-guineai Mánusz szigetén működő német evangélikus misszió a II. világháborúban mártírhalált halt társaik emlékének. Mintegy húsz misszionáriust és ugyanennyi német, a Bismarck-szigeteken maradt polgári lakost végeztek ki brutálisan a japánok 1943. március 18-án, az Akakize torpedóromboló fedélzetén. Közöttük volt Molnár Mária misszionáriusnő is, aki tizenöt évet töltött a pápuák között. 

Molnár Mária Várpalotán született 1886-ban. Miután elvégezte az elemi iskolát, családja Budapestre költözött, ahol a polgári iskola befejezése után műtősnővérnek tanult. Közben kapcsolatba került a Bethánia Szövetség tagjaival, akiknek hatására megtért, és jelentkezett a Filadelfia Diakonissza Egyletbe. A Bethesda kórházban dolgozott mint műtősnővér. Innen 1908-ban távozott, s az I. Világháború kitöréséig több kórházban segédkezett. A háború alatt a Bethánia Szövetség hadikórházában teljesített szolgálatot. Mikor a háború véget ért, aktívan bekapcsolódott a belmissziói munkába. 1923-ban gyülekezeti diakonissza lett Győrben, Czeglédi Sándor lelkipásztor mellett. 1925-ben a németországi Liebenzellbe ment, hogy megtanuljon németül, és itt hallott először a mánuszi misszióról. Úgy döntött, hogy ő is jelentkezik külmissziói szolgálatra. 

Az orvosi vizsgálat először trópusi szolgálatra alkalmatlannak nyilvánította (Molnár Mária 42 éves, a korhatár pedig 30 év), az itthoni Magyar Leányegyesületek Missziói Bizottsága pedig inkább Törökországba küldte volna, de ő kitartott elhatározása mellett. Miután itthon megszerezte a kedvező orvosi véleményt, 1924. augusztus 14-én Budapesten a Kálvin téri református templomban kibocsátották a külmissziói szolgálatra, és a Magyar Missziós Szövetség küldötteként elindulhatott Pápua Új-Guineába.

Először Pitilu szigetén látta el misszionáriusi teendőit; itt kapta a pápuáktól a „Misziz Doktor” nevet. Pitilun teljesen egyedül dolgozott 300 pápua között. Rendszeresen meglátogatta a főszigeten, Mánuszon lévő központot és a többi szigetet: Lunost, Lonint és Pak szigetét. Megtanulta a pápuák nyelvét, s lefordított nekik a Bibliából részeket és egyházi énekeket. A bennszülötteket megtanította a civilizáció hasznos ismereteire, a gyerekeknek iskolát létesített. Megfigyelte a trópusi természetet, a pápuák életmódját, szokásait – ezekről levelekben, illetve könyvében számolt be.

Termékeny éveket töltött Mánuszon a rászorulók testi és lelki gyógyításával, a megváltás örömhírének hiteles terjesztésével. Ennek az áldásos, testet és lelket gyógyító tevékenységnek vetett véget 1943. március 17-én a vértanúhalál, amikor a japán hadsereg egyik alakulata a pápuák között tevékenykedő protestáns és római katolikus misszionáriusokat egy hadihajó fedélzetén kegyetlenül lemészárolta. A hajó parancsnoka maga sem tudta, mit kezdjen a foglyul ejtett misszionáriusokkal, akikben a japán hódítás ellenségét látta. Ezért a számára legegyszerűbbnek tűnő megoldást választotta: a férfiakat és a nőket, a gyermekeket és az időseket egyaránt legéppuskáztatta, tetemeiket a tengerbe dobatta. Az elvakult parancsnok, a csak ellenségképben gondolkodni tudó katonatiszt talán nem is sejtette, milyen barbár tettre adott parancsot, kiket lövetett a tengerbe, kiktől fosztotta meg a régió lelki-testi szenvedőit, kiszolgáltatottjait. Molnár Mária emléke ma is él a pápua őslakosság körében. 

Tizenöt évet élt a Pápua Új-Guineához tartozó szigeteken. Ez idő alatt csak egyszer jött haza, három hónapra. Beszámolt missziói tevékenységéről, földrajzi és néprajzi jellegű ismertető előadásokat tartott a pápuákról és a szigetekről. Nevét, a síremléken kívül, ma a Mánusz szigetén működő iskola leánykollégiuma viseli.