Amikor Hudson Taylor misszionárius első ízben utazott Kínába, a vitorlás hajó útját sokszor akadályozta a szélcsend és az ellenszél. Egy alkalommal egy olyan sziget mellett hajóztak el, amelyen kannibálok laktak. És éppen itt megint alábbhagyott a szél, és a hajó a tükörsima vízben lassan sodródott a veszélyes partok felé.

Az utasokat elfogta a rémület, ha arra a borzalmas fogadtatásra gondoltak, amelyre számíthattak. A kapitány ebben a nagy szükségben a misszionáriushoz fordult és azt mondta neki:

- Ön hisz abban, hogy Isten meghallgatja az imádságot. Nos, kiáltson hozzá! Ha az ön imádsága nem segít, mindnyájan elveszünk.

- Imádkozom - felelte Hudson Taylor - de csak azzal a feltétellel, ha felvonja az összes vitorlát, hogy a szélnek, amit Isten küld, legyen mibe belekapaszkodnia.

A hitetlen kapitány nem akarta nevetségessé tenni magát és a teljes szélcsendben felhúzatni a vitorlákat. A misszionárius azonban kijelentette, hogy addig nem imádkozik, amíg a kapitány nem teljesíti az ima meghallgatásának feltételeit.

Egyre közelebb sodródtak a parthoz. S akkor végre a kapitány teljesítette utasának kívánságát, noha a levegő meg sem rezdült. Hudson Taylor visszavonult a kabinjába, és az Úr elé vitte a helyzetüket. Miközben még imádkozott, hangosan kopogtak az ajtaján. A kapitány állt az ajtó előtt és így kiáltott:

- Még mindig imádkozik, hogy meginduljon a szél? Abbahagyhatja. Erősebb szél támadt, mint amennyire szükségünk van. - És így is volt. A legnagyobb veszély pillanatában, amikor a hajó már egészen közel volt a szárazföldhöz, feltámadt a szél, amely visszavitte a hajót a nyílt tengerre.

Hudson Taylor
 Hudson Taylor hívõ családban nevelkedett és sokszor hallotta az evangéliumot, de unalmasnak tartotta. Egyszer elfoglaltságot keresve magának könyvek után kutatott és felkeltette az érdeklõdését egy könyv. Közben az édesapja tõle száz kilométerre éppen akkor térdelt le imádkozni érte.
Az Amália húga naponta háromszor imádkozott a megtéréséért. De errõl õ semmit sem sejtett és olvasta a könyvet. Olvasás közben szinte minden világos lett benne, mindazok a dolgok, amelyeket kicsi kora óta hallott. Megértette az evangéliumot és ettõl kezdve az egész élete megváltozott. Egy decemberi estén értette meg Isten hívását, hogy menjen Kínába és hirdesse ott az evangéliumot. Elhatározta, hogy engedelmeskedik, ezért elhagyta a kényelmes otthonát és elment gyakornoknak egy orvos mellé Hullba. Nemcsak az orvosi ismeretek megszerzésére törekedett, hanem növekedett Isten megismerésében és a Benne való bizodalomban. Próbára tette Isten és megtapasztalta, hogy Isten ígéretei igazak. Különösképpen megtapasztalta ezt az anyagiak terén, amikor a tanulmányai során megtapasztalhatta, hogy csak Istentõl szabad kérnie és valóban Isten meg is adja neki a szükséges pénzt. Az imádság erejét gyakran megtapasztalta, még a betegágyban is, amikor egy fertõzés miatt majdnem meghalt.
Elindul Kínába a Kínai Evangelizációs Társaság segítségével. A hajóút több hónapon át tartott, mert akkor még nem volt Szuezi csatorna. Az utazás során újra megtapasztalta Isten kegyelmét a viharokban, veszélyes helyzetekben.
Mikor megérkezett Sanghajba, Kínában éppen polgárháború dúlt. A missziós állomásra érkezve társakra talált Edkins és Quartermen személyében.
Taylor szerzõdtetett egy kínait, hogy megtanulja tõlük a nyelvet és elhagyta a missziós állomást és egy szegényes negyedbe költözött. A háború, nyomor, szenvedés dúlt körülötte. Megindított egy iskolát, traktátusokat osztogatott és beszélt az ottani embereknek Krisztusról.
Nemsokára a Parker család is megérkezett, akiket a missziós társaság küldött a segítségére.
Taylor kínai módon öltözködött, kék köntösben, szövetpapucsban, borotvált fejjel élt közöttük, és így eljutott olyan helyekre is, ahová az európai ember nem jutott volna el.
Jöttek a próbák is bõven: Tûzvész megsemisitette a gyógyszereit, eltûnt a szolgája minden csomagjával, nem volt szálása, és nem volt pénze. A Missziós Társaság igen hanyagul végezte a misszionáriusok támogatását és így megtapasztalhatta újra, hogy csak Istenre támaszkodhat, és csak tõle kérhet segítséget. Azt mondta: ”Nincsenek pénzgondjai azoknak, akik Mesterüket követik, és azt teszik, amit Õ parancsol.” „Kérve kérlek, soha, senkitõl, mástól ne kérjetek pénzt, csak egyedül Istentõl. Ha koldulunk, ez munkánk halálát jelenti.”
Taylor nemsokára megismerte Máriát, aki egy misszionárius árvája volt és Aldersey kisasszony iskolájában tanított. Megkérte a leány kezét, de a kisasszony nem engedte, de ebben is megtapasztalta Isten kegyelmét és néhány hónap múlva Mária férjhez ment hozzá. Ezt követõen együtt láttak munkához a kínaiak között, tökéletes nyelvismerettel és kínai viseletben.
Nemsokára elkezdet a munkájuk gyümölcse beérni. Közben Taylor kilépett a Kínai Evangelizációs Társaság kötelékébõl és Isten a barátai és rokonai által támogatta anyagilag. Nemsokára lett egy misszionáriusa a fiatal Meadows személyében, de még így is kevesen voltak ebben a hatalmas országban, hogy mindenki halljon az Úr Jézusról.
Nemsokára megszervezi a Kína-Belföldi Missziót és a tizenegy tartományba két-két misszionárius indulhat útnak az evangélium hirdetésére.
Sok embernek felkeltette az érdeklõdését, és sok helyre meghívták, hogy tartson elõadásokat Kínáról és a misszióról. A misszióhoz szükséges pénzrõl Isten újra csodálatosan gondoskodott és így 1866-ban útnak indulhatott a huszonnégy misszionárius Kínába.
Negyven évig vezette a Kínai Belföldi missziót, míg elköltözött mennyei Urához.
 „Mi emberek csõdöt mondhatunk, sõt voltaképpen szüntelenül csõdöt mondunk; Isten azonban sohasem vall kudarcot!”