„...és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.”

Apostolok cselekedetei 4. fejezet 

A kedves öreg Mo-Po egész különös kegyelemben részesült. 94 éves volt, amikor először hallott Jézusról. Hosszú élet bálványszolgálata állt mögötte, mégis meg tudta ragadni Jézus megmentő szeretetének kegyelmi ajándékát, és magas kora ellenére teljes szívvel megtért. Milyen gyermeki módon örült, hogy Isten gyermeke lehet, Megváltója van és övé a bűnbocsánat bizonyossága. De legjobban annak örült, hogy hamarosan bemehet a mennybe Urához és szabadítójához. Öröme ragadós volt Teljes szívvel vele örültünk.

Egy napon meglátogattam. Nagyon örült, amikor megpillantott.

– Misszionáriusnő – szólított meg –, mivel eljöttél hozzám, megnézheted milyen pao-pé (drága kincs) van a birtokomban.

Természetesen csupa szem és fül lettem, hogy megtudjam, mi lehet ennék a külsőleg szegény, de kedves öreg asszonynál olyan becses. Kíváncsian néztem körül a szegényesen berendezett lakásban. Ekkor egy nagy csomagra lettem figyelmes, ami kendővel lefedve az asztalon állt. Az egész olyan különös volt, el sem tudtam képzelni mi lehet.

– Ebben van a kincsem – mondta boldogan. – Ülj le kérlek! Egy kicsit várnod kell, míg az én pao-pém napfényre kerül.

Majd reszkető kézzel, de a várakozás nagy örömével elkezdte kincsét kicsomagolni. A kendő alól egy doboz került elő. A dobozban valami gondosan becsomagolt dolog volt, amiből egy kisebb csomag került ki. Közben hozzám fordult és megnyugtatott, hogy még egy kicsit legyek türelemmel, nemsokára meglátom. A kedves kínaiaknál meg kell tanulnunk bőséges időt fordítani mindenre. Itt lehet a türelmet gyakorolni.

Minden csomagból egy másik került elő. A titokzatos tárgy egyre kisebb lett, feszült várakozásom egyre nagyobb. Nem győztem kérdezgetni állandó csodálkozással:

– Mi lehet ebben?

Mikor Mo-Po izgatott örömmel szinte már semmit nem tartott kezében, odalépett egész közel hozzám: – Most jön.

Kihúzött egy kis cédulát, ujjával rábökött és nagy belső megindultsággal mondta:

– Itt van rajta Jézus neve. Ez itt Jézus, látod, ez itt Jézus! – folytatta túláradó örömmel, és alig tudta abbahagyni, hogy Jézus nevét mutogassa nekem.

Egyre ismételte, nem tudott betelni a drága Jézus név emlegetésével. Meg kell vallanom, hogy mélyen érintett és megalázott. Egész életem folyamán aligha hallottam Jézus nevét nagyobb bensőséggel kimondani, mint ahogy ezt az öreg hívő asszony tette. Kicsordult a könnyem. Az asszony oly megindult és elragadtatott volt Jézus drága nevétől, hogy meg kellett kérdeznem magamtól: „Engem is ilyen mélyen érint, ha Jézus nevét olvasom?”

[Elisabeth Seiler, német misszionárius nő az 1920-as évek Kínájában hirdette az evangéliumot. Az idézet részlet az ő visszaemlékezéseiből.]