Abban az időben, amikor Európában még nem járt autó, az evangélium egyik prédikátora kerékpárral járta a vidéket, hogy különböző helyeken hirdesse az evangéliumot.
A gyülekezetekben arról volt ismert, hogy rendkívül hálás ember, aki háláját nyilvánosan kifejezésre is juttatta imádságaiban. Némelyek úgy vélték, hogy Isten iránti hálája némileg túlzott. Ő azonban nem hagyta magát eltántorítani, és Istennek minden segítségért mindenkor teljes szívből bemutatta hálaáldozatát. Amikor egy napon kerékpárjával úton volt, rettenetes felhőszakadás lepte meg. Mivel a nyílt úton haladt, nem volt lehetősége arra, hogy beálljon valahová, és teljesen átázott.
Amikor ebben a zuhogó esőben odaérkezett ahhoz a gyülekezethez, ahol az evangéliummal szolgálni akart, csak éppen hogy át tudott öltözni, mert azonnal fel kellett mennie a szószékre, hogy hirdesse Isten Igéjét. Az egész gyülekezet tudta azonban, hogy bőrig ázott, és feszülten várta, vajon aznap miért fog hálát adni.
Azt, hogy az esőért és a teljes átázásért fog köszönetet mondani Istennek, kizártnak tartották. A hallgatók nagy meglepetésére és szégyenkezésére azonban a prédikátor ezekkel a szavakkal kezdte bevezető imáját: "Úr Jézus, köszönöm Neked, hogy nem minden nap esik úgy az eső, mint ma..."
Talán nekünk is szégyenkeznünk kell e sorok olvasásakor. Mennyire szidtuk volna mi a rossz időt, és mennyire panaszkodtunk volna a többieknek a kellemetlenségek miatt, hogy sajnáljanak minket, és kellően a középpontba kerüljünk. Ettől a testvértől feltétlenül meg kell tanulnunk "mindig mindenért hálát adni Istennek".
Kapcsolódó hírek:
Elisabeth Seiler:AZ ÜDVÖZÍTŐ DRÁGA FÉNY /missziós történet/
Halottnak hitt misszionárius
Segitség a szükség idején -történet Hudson Taylor életéből
ISTEN KEZÉNEK VÉDELMÉBEN - Todd és DeAnn Burke Misszionárius házaspár Kambodzsában