Azon a szerdán először láttam azt az idős urat egy templomban. Hetvenes éveinek derekán járt, fénylő ősz haja volt, és elegáns barna öltönyt viselt. Azelőtt már sokszor hívtam a gyülekezetbe, és mások is sokat beszéltek neki Istenről és az evangéliumról.

Őszinte, becsületes és köztiszteletben álló ember volt sok keresztyén jellemvonással, de nem fogadta el Krisztust Megváltójának, sőt, még a gyülekezet ajtaján sem lépett be egyetlen egyszer sem.

-Volt Ön valaha életében gyülekezetben? - kérdeztem tőle pár évvel azelőtt, egy látogatás alkalmával.

Egy pillanatig csöndben maradt, majd egy keserű mosoly kíséretében elmesélte egyik kisgyerekkori élményét. Sokgyermekes, elszegényedett családba született. Szülei csak nagy nehézségek és áldozatok árán tudták a család élelmét biztosítani, és más célokra, pl. ruházkodásra nagyon kevés pénzük maradt. 10 éves korában a szomszédok szüleinek engedélyével elvitték őt a gyülekezetükbe. 

A vasárnapi iskolában hallottak nagyon érdekesek voltak számára. Azelőtt sosem hallott bibliai történeteket és Istent dicsőítő énekeket. Azelőtt sosem olvasott neki senki a Bibliából, és nem beszélt neki Krisztusról.

Miután az óra véget ért, a tanár félrevonta őt, és ezt mondta neki:

-Fiam, többet ne gyere ide ilyen ruhában, amilyenben most vagy. Mindenkinek a legjobb ruhájába kell öltöznie, amikor Isten házába megy.

Ő pedig csak állt ott, kitérdelt nadrágjában és kopott iskolaköpenyében. Szégyenében lenézett a földre, és csupasz, piszkos lábára, és halkan ezt válaszolta:

-Igenis, többet nem fogok. 

-És nem is mentem többet - fejezte be váratlanul a beszélgetésünket.

Valószínűleg más tényezők is közrejátszottak abban, hogy így megkeményedett a szíve, de ez az eset nagy keserűséget okozott számára, és évtizedekre távol tartotta Istentől.

A vasárnapi iskola tanára valószínűleg jót akart, de valóban megértette Krisztus szeretetét? Vajon tanulmányozta, és befogadta Isten Jakab levelének 2. fejezetében szereplő tanítását is? Vajon mi történt volna, ha lehajol a kisfiúhoz, megsimogatja a fejét, és ezt mondja neki:

-Nagyon örülök, hogy itt vagy, és remélem, hogy ezután amikor csak lehetőséged van, eljössz, hogy minél többet halljál Krisztusról. Várunk szeretettel minden szerdán és vasárnap.

Milyen nagy felelősségük van, és mekkora hatásuk lehet a lelkipásztoroknak, a szolgálattévőknek, a szülőknek, akár neked is abban, hogy egy kisgyerek közel kerüljön Istenhez, és megismerje Krisztust! Imádkozz azért velem együtt, hogy tudatában e nagy felelősségnek, legyünk mindig nyitottak és érzékenyek a gyermeki szívek iránt, hogy semmilyen körülmény ne vonja el a figyelmünket a tétről: lelkek sorsáról az örökkévalóságban. 

Igen, azon a szerdán először láttam azt az idős urat egy templom épületében. Csak néztem ezüstösen fénylő haját és makulátlan öltönyét, ahogyan az őszi napfény megvilágította nyitott koporsóját a ravatalozóban. És szinte magam előtt láttam a szégyenkező kisfiút, aki ezt mondta: 

-Igenis, többet nem fogok. 

És csak sírtam.