Egy nyári élményem hatása alatt kezdtem el írni ezt a cikket. Nyáron egy nyugat-európai főváros főterén végeztük a misszió szolgálatát. Szórólapokat osztottunk, beszélgettünk az emberekkel, énekeltünk és több más kreatív formában próbáltuk megragadni a figyelmüket. Egyik kínai származású résztvevő pl. kínai és héber betűkkel írta fel az emberek nevét kézzel merített gyönyörű papírlapokra, így indította el a beszélgetést. Alapvetően jó élmény volt ez a missziói kampány.

Egyik nap azonban egy idős bácsi jött oda hozzánk, és sorban, minden csapattaggal vitázni kezdett arról, mennyire arrogáns dolog másoknak Istenről beszélni. Hangsúlyozta, hogy a zsidó vallás és a keresztyénség is kizárja mások térítését, s hogy eleve a saját nézeteinket Istennel kapcsolatban másokkal közölni – mintha mi bizony többet tudnánk – már eleve istenkáromlás.

Belementem a beszélgetésbe, de csak az időmet vesztegettem. Felhoztam Jézust, a prófétákat, próféciát a Messiásról, akire várnak a szigetek… a bácsi azonban semmilyen érvet nem vett figyelembe, csak hajtotta a magáét. Azt hiszem, végül is a beszélgetésben ott volt az evangélium. Ha akarta, meghallhatta, én pedig nem tehettem sokkal többet ennél. Bosszantó volt, hogy végigjárta a csapat összes tagját, és mindenkivel igyekezett legalább 20 percet beszélgetni az odafigyelés legkisebb szándéka nélkül, azaz az utcán tölthető értékes időnket vesztegette.

Nos, ekkor kezdtem el gyűjteni, majd a bázison összeírni mindazokat az érveket, amelyek hirtelen eszembe jutottak a misszió fontossága mellett. Kicsit kíváncsi is voltam, hogy hány gondolat fog rövid idő alatt eszembe jutni. Levegővétel nélkül fel tudtam sorolni legalább negyvenet, de egy kis brainstorming után 56-ot számoltam össze. Persze tovább lehetne vinni a töprengést, módszeresen áttanulmányozni a Bibliát, az egyháztörténetet, apologetikai, logikai műveket. Ez esetben sokkal többet is gyűjthetnénk, én azonban a listámat ennyiben hagytam. Ez az, amit egy szuszra, “hirtelen felindulásból” fel tudtam sorolni.

Sajnos a bácsi szemléletén ezek egyáltalán nem változtattak ott és akkor. Ha valaki egzisztenciálisan oda van kötve egy állásponthoz, nagyon nehezen változtat rajta. Ezzel magam is így vagyok. Ha most megdönthetetlen bizonyítékokat kapnék arra, hogy az Anglikán Egyház a legtutibb, bizonyára nagyon lassan emészteném meg, és eltelne pár év, amíg anglikán lelkésszé szenteltetném magam.