Egyik külső állomásunkon, mely négynapi járóföldre feküdt, sok hívő lakott, akik arra kértek: Tartsak csendeshetet náluk, mivel a város túl messzi van ahhoz, hogy az ottani alkalmakon vegyenek részt. A férfiaknak négy napig tartott egy út, a legtöbb asszonynak legalább nyolc kellett hozzá, mivel rövid lábuk van.

Igen örültek annak, hogy egyszer náluk is több napig szólhat Isten Igéje. Miután megbeszéltem az ügyet a misszionáriussal, útra keltem.

Sok-sok fáradtság után elértem az állomást, és felkerestem a hívőket, hogy érkezésemet bejelentsem, és meghívjam őket a csendeshétre. 

Így jutottam egy hívő asszonyhoz, aki közölte velem:

- Én nem érek rá!

Szomorúan válaszoltam:

- Ó, én akkora utat tettem meg, hogy eljöjjek, te pedig nem érsz rá, pedig hívő vagy! Jöjj el, kérlek!

- Nekem annyi a munkám, hogy lehetetlen elmennem. – felelte.

- Hát akkor küldd el, kérlek, a menyedet. – mondtam.

- A menyem sem tud elmenni, sok a dolgunk.

Milyen kár, ha valakinek nincs ideje Jézus számára! Sajnos vannak emberek, akiknek soha nincs máskor annyi munkájuk, mint éppen Istentisztelet idején! 

Nos, megkezdtük a csendeshetet. Sokan jöttek távolról, közelről, és nagy volt az örömünk. De minden örömünk mellett fájdalommal gondoltam arra az asszonyra, aki nem ért rá eljönni. 

És akkor történt valami. Az Úr maga szólt az asszonyhoz, mégpedig olyan módon, ahogy nem is sejtettük. Azon a napon, mikor csendeshetünk kezdődött, az asszony egyik pillanatról a másikra béna lett, – nyilván agyvérzést kapott – és olyan tehetetlenné vált, hogy még enni sem tudott egyedül. A menye úgy ápolta, mint egy kisgyermeket.

Istennek ilyen hangosan kellett szólnia. Nagyon megrendültünk, amikor hallottuk. Az asszony soha többé nem gyógyult meg, s végül a betegség következtében meg is halt.

Isten, aki látja a szív elrejtett dolgait, tudja, mi van az emberben, de nem akarja egyszerűen elveszíteni. Nem, jóságával, irgalmával közeledik hozzá, megmentését munkálja. Ki akarja segíteni a bajból. De aki megveti őt, ahhoz hangosan és hatalmasan beszél. Sokszor tapasztaltam Kínában, hogy Isten ott sokkal világosabban szól – úgy érte, több jelet használ – mint itthon, hogy a kínaiak láthassák és megérthessék: Van élő Isten!

Milyen kár, hogy az asszony olyan hirtelen megkeményítette a szívét! Vegyük szívünkre mindnyájan Pál apostol szavait:

„Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét! Azok iránt, akik elestek: keménységét; irántad pedig kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben, különben te is kivágatol!” (Rm 11:22)

Elisabeth Seiler

Kínai misszionáriusnő