A világ legrégebbi egészségügyi kódexe

 Szokott-e Ön régi könyveket lapozgatni? Ha igen, miért? Lehet, hogy műgyűjtő vagy tiszteli az ősök hagyatékát, de szinte biztos, hogy nem ezekből frissíti az ismereteit. Ha megbízható információt keresünk, akkor a legújabb tudományos bizonyítékokat szoktuk átnézni.  Nem antikváriumba megyünk, hanem tudományos hírleveleket olvasunk, internetes honlapokat böngészünk vagy szakmai előadásokat látogatunk.

Mindez hangsúlyozottan igaz, ha egészségügyi kérdésekre keresünk választ. Nem sokat segítene rajtunk egy több száz évvel ezelőtt megírt gyógyszerkönyv.

Ebben a füzetben szeretnénk bemutatni az egyetlen kivételt. A legrégebbi egészségügyi kódexet, ami máig megőrizte hitelességét és időszerűségét. A legújabb tudományos kutatások sem cáfolták meg, tanácsait az idő is igazolta.

Ez a kódex egy sivatagban íródott Kr.e. XVI. sz-ban. Nem volt lehetőség laboratóriumi kísérletekre. Sőt másolni sem lehetett valamelyik meglévő tudományos mű lapjairól, mert a korabeli ismeretek teljesen ellentmondtak a kódexben leírt tanácsoknak. Abban az időben Egyiptom volt a világ politikai, gazdasági és tudományos szuperhatalma.

Mielőtt megismernénk a kódex tartalmát, vessünk egy pillantást Egyiptom életmódjára, orvostudományára.

Egyiptomi életmód

Az egyszerű emberek többsége földműveléssel foglalkozott, sárkunyhókban lakott, szegényes körülmények között. Ezzel szemben a gazdagok tágas, fürdőszobával felszerelt fa vagy téglaházakban laktak. Úgy a gazdagok, mint a szegények szerették a tisztaságot, rendszeresen fürödtek.

A rabszolgák étrendje kezdetben gabonaalapú volt (búza, árpa, lencse, hagyma, fokhagyma), később, hozzájuthattak húsfélékhez. Ez a magyarázata annak, hogy a kivonuló rabszolgák elégedetlenek voltak a pusztai étrenddel és visszasírták Egyiptom „húsos fazekait”. (.Mózes II. könyve 16 fejezet 3 vers).

A gazdagok étrendje nagyobb „változatosságot” mutat. A lista a következő élelmiszerekből áll: sertés-, marha-, kecske-, lúd-, kacsahús és hal.

Paleopatológiai (őslény kórbonctani) kutatások során 36.000 múmiát vizsgáltak meg a legfejlettebb technikai eszközök segítségével. A tudósok arra a megdöbbentő következtetésre jutottak, hogy az egyiptomiak ugyanazokban a betegségekben szenvedtek, mint a mai ember. Az alábbi betegségek nyomait sikerült azonosítaniuk a múmiákon: szívbetegségek és érelmeszesedés, rákos daganatok, gyermekbénulás, TBC, májelégtelenség, epe és vesekő, himlő, malária, tetanusz, köszvény, ízületi gyulladások, reumatikus betegségek, csontritkulás, tüdő és mellhártyagyulladás, vérhas és székrekedés, vashiányos vérszegénység, angolkór, fogszuvasodás, mandulagyulladás és golyva.

 A kutatók egyértelmű összefüggést mutattak ki a mumifikálást gyakorló uralkodó osztály életmódja és a kialakult betegségek között. Az állati zsiradékban gazdag étrend tehető felelőssé a betegségek jó részének kialakulásában (az egyiptomiak kedvence volt a sertéshús). A Gizai sírban talált 500 koponya vizsgálata során kiderült, hogy az akkor élő emberek ugyanolyan mértékben szenvedtek fogszuvasodásban, mint a maiak.

A korabeli metszetek ábrázolásai szerint az egyiptomiak sudár, vékony testalkatúak voltak. De II. Thutmoses, III. Ramszesz és III. Amenophis múmiáinak vizsgálata arra enged következtetni, hogy a metszetek készítői inkább jó politikusok, mint művészek voltak. A bőrráncok alapos vizsgálatával kimutatták, hogy az említett fáraók súlyos elhízásban szenvedtek.

Érdekes lehet megjegyezni, hogy a fejlett higiénia nem oldotta meg Egyiptom egészségügyi problémáit. Az egészségtelen életmód volt a legelterjedtebb betegségek oka – ugyanúgy, mint ahogy ma is az.

A piramisok titka

Az egyiptomiak egész életükben a halálra készültek. Ennek jegyében épültek a piramisok, amelyek az uralkodók temetkezési helyei voltak. Hérodotosz szerint 100.000 rabszolga 30 éven át építette a Kheops piramist. Sokáig megfejthetetlen titok volt, hogy ennyi ember, a sárkunyhók szegényes körülményei között, hogyan kerülte el a nagy járványokat. Hérodotosz feljegyzése felkeltette a kutatók érdeklődését. Írásában idézi azt a piramison talált feliratot, ami megörökíti a munkások által elfogyasztott retek, hagyma és fokhagyma mennyiségét.

1948-ban két svéd tudós, Paul Karrer és W.A. Schmidt a retekből kivont egy hatóanyagot (rafanin), amelyről kiderült, hogy antibiotikus hatású. Hasonló tulajdonsággal bírnak a hagymából és a fokhagymából kivont allisztatin és allicin.

Múmiák húsa

Az egyiptomiak nagy gonddal végezték a mumifikálást, 30 lépésben, 70 napon át, annak érdekében, hogy a halott eltávozott lelke megfelelő szállást találjon visszatértekor.

Kevesebb, mint 400 évvel ezelőtt a múmiák húsának még mindig mágikus hatást tulajdonítottak. Az orvosok gyógyszerként írták fel szívbetegségek, epilepszia, tuberkulózis, mérgezések, vágások, hányinger és különféle sérülések kezelésére.

Egyiptomi orvoslás

Az orvosok specializálódása nem új keletű. Egyiptomban minden testrésznek külön szakorvosa volt (külön a jobb és külön a bal szemnek). Nagyon érdekes a honorárium megállapításának módja. Az egyiptomiak borotvált fejűek voltak tisztasági okok miatt. A betegek azonban nőni hagyták a hajukat. A kezelés befejezésekor a gyógyult ember ismét levágta a haját és megmérte annak súlyát. Ennek alapján állapították meg az orvos fizetségét.

Fejlett volt a törések rögzítésének technikája, a különféle kötözések. Jó volt az orvosok megfigyelő készsége, jó diagnózisokat állítottak fel.

A gyógyszeres kezelésről nagyon sokat megtudhatunk az Ebers papiruszból, mely lényegében egy orvosi kézikönyv, amit Kr.e. 1552-ben állítottak össze. 876 receptet tartalmaz, amelyekhez több mint 500 féle alapanyagot használtak fel. Bár ismerték a ma is használatos gyógynövények egyharmadát, mégis a „hatóanyagok” többsége megdöbbentő alapanyagokból származott.

Néhány példa gyógyszeres kezelésből:

„Ha el akarod kerülni, hogy hajad megőszüljön, hintsd meg a fejedet egy fekete borjú olajban főtt vérével, vagy csörgő-kígyó kövérjével.” ([1])

„Ha kihullik (a haj), alkalmazzunk egy olyan ellenszert, amit hat különböző állat: a ló, a nílusi víziló, a krokodilus, a macska, a kígyó és a kőszáli kecske kövérjéből állítottak össze. Hogy hatásosabb legyen, keverjük össze a masszát egy szamár fogával és azután forraljuk fel mézben.” (1)

„Schesch egyiptomi királynő hatásos hajápoló-szerei közé tartozott az is, amit azonos mennyiségben állítottak össze az egyiptomi vadkutya lába sarkából, olajban főtt datolyavirágból és egy szamár patájából. Ez a különleges keverék állítólag jótékony hatással volt a királyi hajak növesztésére. Ha mérges kígyó harapott meg valakit, az orvosok mágikus vizet adtak inni az áldozatnak…Ha szálka ment valakinek a bőre alá, azt gilisztavérrel és szamártrágyával kezelték.” (1)

Ha a beteg nem élte túl a kezelést, azt az istenek haragjának tulajdonították. Ma már tudjuk, hogy ezeket az „isteneket” tetanusz baktériumoknak hívják.

„A gyógyszerek alapanyaga általában a következő volt: gyíkok vére, sertésfogak, rothadt hús, bűzös zsiradék, a sertések orrváladéka, erjesztett tej, szamárpata, különböző állati zsiradékok, végül az ember, a szamár, a macska, a nyúl és a legyek ürüléke.” (1)

Az egyiptomi orvoslás fokozatosan elvesztette pozitív vonásait és egyre inkább a mágia irányába sodródott. A betegségek megelőzése teljesen ismeretlen fogalom volt az egyiptomi orvoslásban, csak a gyógyításra koncentrált.

Mózes, a polihisztor

Hozzávetőleges számítások alapján Mózes az Ebers Papyrus összeállításának időpontjában született. Izraelita, Egyiptomban rabszolgasorsban szenvedő szülők gyereke volt.

A fáraó rendeletét megtagadva rejtegették a csecsemőt az udvar hóhérai előtt, akik minden héber fiúgyermeket kivégeztek. Később a szülők egy kosárban vízre tették, amit a fáraó lánya megtalált. Mózest örökbe fogadta és a királyi udvarban trónörököshöz méltó neveltetést kapott.

A Biblia így ír Mózes egyetemi tanulmányiról: „Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló volt mind szavaiban, mind tetteiben.” (Apostolok cselekedetei 7. fejezet 22.vers) Azt is megtudhatjuk önéletrajzából, hogy 40 éven át tanult Egyiptom oktatási intézményeiben. Minden bizonnyal az orvosi egyetemen kötelező tananyag lehetett az Ebers Papyrus.

Nem fáraó, hanem 40 évvel később a kivonuló héberek vezetője lett, akiket 40 éven át irányított a pusztában. Ha nem ismernénk Mózes egészségügyi kódexét nehezen tudnánk megmagyarázni, hogy a mostoha sivatagi körülmények között hogyan kerülték el a járványokat. Az ókorban többen haltak meg járványokban, mint háborúkban. Még ma is óriási kihívást jelent háború idején megfelelő higiéniai feltételeket biztosítani a tömegek számára.

Percival Wood, a brit hadsereg katonai orvosa 7 alapvető tényezőt sorol fel, amellyel nagy tömegben elkerülhető a járvány:

Elegendő mennyiségű tiszta vízellátás

Élelmiszerek fertőzésektől való megóvása (por, legyek, stb)

A bomló anyagok azonnali és hatékony eltávolítása

Személyes tisztálkodás (élősködők hiánya)

Fertőző betegségek ellenőrzését biztosító hatékony intézmény

Túlzsúfoltság elkerülése

Megfelelő étrend ([2])

Alig húsz évvel ezelőtt fogalmazódtak meg ezek az elvek, de a preventív medicina tételei háromezer évesek. Bár a világ elfelejtette, sokáig figyelmen kívül hagyta, de a Biblia első négy könyvében hiánytalanul megtalálhatjuk őket.

Mózes nem másolhatta írásait. Inkább azt várnánk, hogy Egyiptom orvosi ismereteit visszhangozza, ezzel szemben gyökeresen más szemlélet jelenik meg könyveiben. Míg az egyiptomi iratok a gyógyászattal foglalkoznak, addig Mózes a betegségek megelőzését hangsúlyozza.

Egyiptom orvoslása kezdetben racionális alapokon indult, de később leromlott. A Biblia egészségügyi elvei azonban máig megtartották időszerűségüket.

Mózes akkor írta egészségügyi kódexét, amikor az egyiptomi orvoslás hanyatlásnak indult. Bár Mózes valószínűleg ismerte Egyiptom orvosi eszköztárát, mégsem találunk egyetlen egyiptomi gyógymódot sem írásaiban.

1984-ben megállapítják, hogy Mózes harmadik könyve a világ első higiéniai kódexe. „Mózes egészségügyi kódexe orvosi és tudományos szempontból megbízható, hibátlan pszichológiára és bizonyított személyes higiéniai elvekre alapoz.” (2)

Példák Mózes egészségügyi kódexéből

A tetoválás tiltása

„Ne vagdaljátok be testeteket halottért, és ne végezzetek magatokon tetoválást. Én vagyok az ÚR!” (Mózes III. könyve , 19.fejezet, 28. vers)

Egyiptomban a halotti kultusz ceremóniáihoz kapcsolódott a tetoválás gyakorlása. Ma teljesen érthető a tiltás: hepatitis, tetanusz és egyéb fertőző betegségek terjeszthetők tetoválással.

Bár a megfogalmazott parancsnak vallásos indoklása van, de valójában a betegségek megelőzésén van a hangsúly. Abban az időben, amikor semmit nem tudtak a kórokozókról, nem lehetett volna tudományos érvekkel bizonyítani az előírás megalapozottságát.

Ürülék eltávolítása

Még ma is vannak a világon olyan régiók, ahol nincs tervezett szennyeltávolító rendszer, ami a fertőző betegségek terjedésének okozója. Sokakban ma sem tudatos például a legyek által okozott veszély.

A peték fekálián vagy bomló anyagokon kelnek ki. Egész életüket a szemét és az élelmiszerek közötti közlekedéssel töltik. Mivel lábuk szennyezett nagyon könnyen megfertőzhetik az élelmiszereket. Ezen kívül minden légy átlagosan öt percenkén lerakja ürülékét. Egy egészséges anyalégy egy idény alatt 1029 darab utódot hoz létre.

Mindezek ismeretében elég nehéz elhinni, hogy mintegy két milliónyi ember járványok nélkül élhetett sivatagi hőmérsékleten a korabeli higiéniai ismeretek mellett. Ha fellapozzuk a kódexet eloszlanak kételyeink. Mózes a következő parancsot adta ki:

„Legyen a táboron kívül egy hely, ahová félremégy. Legyen a fölszerelésed között ásó is, hogy amikor kinn leülsz, gödröt áshass vele, és betakarhasd, ami elment tőled. Mert Istened, az ÚR veled jár a táborban, hogy segítségedre legyen, és kezedbe adja ellenségeidet; legyen azért a táborod szent, ne lásson ő nálad semmi szemérmetlenséget, mert elfordul tőled.” (Mózes V. könyve 23. fejezet 13-15. versek)

Mielőtt elmosolyodnánk ezen a „primitív” előíráson, utazzunk vissza a XVIII. sz-ba. Európa fejlett nagyvárosaiban az utcára dobják az ürüléket. Az elviselhetetlen bűz mellett attól kellene rettegnünk, hogy mikor esünk áldozatul a vérhas, kolera vagy tífuszjárványnak, amely embermilliók életét oltotta ki.

Megmenthettük volna őket, ha sikerült volna elhitetni a fenti négyezer éves „primitív” tanács hitelességét.

Honnan tudta mindezt Mózes abban a korban, amikor az emberi és állati ürüléket gyógyszeralapanyagként használták? Ki tanította meg őt arra, hogy léteznek kórokozók és a fertőző betegségek megelőzhetők? Egyiptom iskoláiban ezt nem tanulhatta. A körülöttük élő kultúrák nem ezt gyakorolták. Ki áll valójában Mózes mögött?

Karantén

Még mindig maradjunk a középkori Európában. A félelmetes leprajárvány és az ún. „fekete halál” több száz éven át milliók életét oltotta ki. Az orvosok erősen fűszeres ételeknek, a borsnak, fokhagymának tulajdonították a betegséget. Ehhez igazodó óvintézkedéseket tettek. A ragályoknak egy szerzetes „felfedezése” vetett végett. Az egyház Mózes könyvében talált receptet kezdte alkalmazni és rövid időn belül a járványok megszűntek.

Mózes a következő karanténról szóló higiéniai intézkedésekről ír:

„Parancsold meg Izrael fiainak, hogy küldjenek ki a táborból mindenkit, akinek kiütése vagy folyása van, vagy holttest miatt tisztátalan. Akár férfi, akár asszony, küldjék ki. A táboron kívülre küldjék őket, hogy tisztátalanná ne tegyék táborukat, ahol én közöttük lakozom.” (Mózes IV. könyve, 5. fejezet, 2-3. versek)

Mózes harmadik könyve 13 fejezetében megtaláljuk a többi betegségek leírását is, amelyek esetén alkalmazták a karantént. A „poklos” kifejezés gyűjtőfogalom volt, nem csak a leprát értették alatta, hanem egyéb bőrbetegségeket is.

Hasonló szigorral jártak el a gombás, penészes építményekkel, ruhákkal, eszközökkel. Amit mosással nem lehetett eltávolítani, azt égetéssel oldották meg. Épületek esetén kicserélték a fertőzött köveket, de ha tovább t erjedt a fertőzés az egészet le kellett bontani. (lásd Mózes III könyve, 14 fejezet) Ilyen szigorú higiéniai előírások példa nélküliek a környező ősi kultúrákban.

Itt kell megjegyeznünk, hogy a papság látta el a közegészségügyi intézmény hatáskörét. Minden pap egyben „állami tisztiorvos” is volt. Így az ellenőrzés, a higiéniai előírások betartatása rendkívül hatékony volt.

Szexuális úton terjedő betegségek

A szexuálisan terjedő betegségek megfékezését is szolgálja a Tízparancsolat egyik rendelkezése: „Ne paráználkodj” (Mózes II. könyve 20. fejezet 14. vers). Mivel az erkölcsi törvények sorába tartozott, ennek áthágása nem kultikus tisztátalanságot jelentett, amit néhány napos tisztulási folyamattal rendezni lehetett volna (mint például más higiéniai rendelkezés megszegése esetén).

A házasságon kívüli szexuális kapcsolatot halálbüntetéssel sújtották. „Ha valaki férjes asszonnyal paráználkodik, a felebarátja feleségével paráználkodik, halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő.” (Mózes III. könyve, 20. fejezet, 10. vers) Lehet, hogy a mai mércével mérve túl szigorúnak érezzük a büntetést, de így lehetett megfékezni a nemi betegségek elterjedését.

A Biblia leír egy olyan történetet, amikor tömegesen áthágták ezt a parancsolatot. A tábor férfiai kapcsolatot létesítettek moábita nőkkel, aminek következtében nemi-betegség járvány tizedelte meg a hébereket.

„Bálványimádók se legyetek, mint közülük némelyek, amint meg van írva: „Leült a nép enni, inni, és felkelt játszani.

De ne is paráználkodjunk, mint ahogy közülük némelyek paráználkodtak, és elestek egyetlen napon huszonháromezren.” Pál első levele a korintusiakhoz 10. fejezet 7-8. versek (lásd még Mózes IV könyve 25. fejezetében)

Egyiptomban a prostitúció teljesen elfogadott volt. A tudósok megállapították, hogy gyakori volt a vakság, aminek a legfontosabb oka a gonorrhea (kankó vagy tripper) volt. Ezen kívül a nemi betegségek egész sorát előzhették meg a héberek a 7. parancsolat megtartásával. Ez a parancsolat ugyanígy védte a család egységét, az egyének mentális épségét is.

A körülmetélés

Egyes kutatók szerint a körülmetélt férfiakkal élő hölgyek kisebb valószínűséggel betegszenek meg méhnyak rákban. A méh rákos daganatai a rákmegbetegedések 25%-át teszik ki, míg az összes rákbetegségek 80%-a a nemi szervekre esik. Egy New-York-i kórházban végzett vizsgálat során megállapították, hogy a zsidó nőknél ritkábban fordul elő a méhnyak rák. Egy másik, Bostonban végzett vizsgálat kimutatta, hogy a nem zsidó nőknél nyolc és félszer gyakoribb a méhrák előfordulása. Mivel a vizsgált csoportok azonos körülmények között életek, ezt a különbséget a körülmetélésnek tulajdonítják a kutatók. A körülmetélés hatékonyabb tisztálkodást tesz lehetővé, ami az ókorban fokozottan komoly szempont volt, mivel az öltözködési szokások miatt nagyobb volt a szennyeződés ás a fertőzés lehetősége.

A körülmetéléssel kapcsolatos másik érdekesség a végrehajtás időpontjában van. A csecsemők 2-7 napjuk között rendkívül vérzékenyek, mivel a bélrendszer nem termel elegendő mennyiségű K vitamint. A protrombin egy másik véralvadást elősegítő anyag. Az első napokban a szükséges mennyiség alig 30%-val rendelkezik. A nyolcadik napon viszont meghaladja a normális érték 100%-át!. Tehát a nyolc napos csecsemő több protrombinnal rendelkezik, mint további élete bármelyik napján.

Mózes a következő rendelkezést adja:

„Nyolcnapos korában körül kell metélni nálatok minden fiúgyermeket nemzedékről nemzedékre, akár a házban született, akár pénzen vásárolták valami idegentől, aki nem a te utódaid közül való.” (Mózes I. könyve 17. fejezet, 12. vers)

Honnan tudta ezt ilyen pontosan Mózes? Melyik laboratóriumban kísérletezett a véralvadást gátló anyagokkal? Ki az aki Mózes modern és tudományos rendelkezései mögött áll?

Személyes higiéné

Azoknak, akik visszatértek a karanténból az alábbi személyes higiéniai eljárásokat kellett követnie:

„A megtisztulni akaró mossa ki ruháját, borotválja le mindenütt a szőrét, mosakodjék meg vízben, és tiszta lesz. Azután bemehet a táborba, de hét napig maradjon a sátoron kívül. A hetedik napon borotválja le mindenütt a szőrét, a haját, szakállát, szemöldökét, és borotválja le mindenütt a szőrét. Mossa ki a ruháját, és mossa meg a testét vízben, akkor tiszta lesz.” (Mózes III könyve, 14. fejezet, 8-9. versek)

Ugyanígy menstruáció, szülés, nemi érintkezés után követniük kellett a higiéniai előírásokat.

A papok szolgálatuk megkezdése előtt kezet és lábat mostak.

Lehet, hogy a héberek nem értették pontosan a fenti rítusok értelmét, de mivel vallásos kötelességet láttak benne, betartották. Így kerülhették el a környező népeket sújtó járványokat.

Úgy tűnik, hogy ma már nem kell hangsúlyozni a kézmosás, ruhamosás vagy fürdés fontosságát. De ne felejtsük el, hogy közel másfél évszázaddal ezelőtt még nem ismerték ezeket az egyszerű higiéniai szabályokat. Az 1840-es években Bécs városát az orvostudomány fellegvárának tekintették. Ennek ellenére a szülőosztályon minden hatodik gyermekágyas nő meghalt. Az akkori szakvélemények szerint székrekedés, szorongás vagy a korán megkezdett szoptatás miatt következtek be a tragédiák.

Az igazi okot másban kell keresni. Az elhalt anyákat reggel felboncolták. Ezt követően kézmosás nélkül vizsgálták meg a kismamákat. Gumikesztyűt akkor még nem használtak. Dr. Semmelweis Ignác, aki az egyik szülőosztályt vezette, megfigyeléseinek következtében elrendelte az orvosok kézmosását. A statisztikai adatok őt igazolták.

Ennek ellenére munkatársai kinevették, végül a munkaszerződését is felbontották. A vizsgálókból kidobták a mosdókat, aminek következtében a halálozási arány rohamosan emelkedni kezdett. Bár a bizonyítékok kézzel foghatóak voltak, az előítéletek miatt nem volt meggyőző erejük.

1850-ben a budapesti Rókus kórházban kapott állást. A történet ugyanúgy itt is megismétlődött. A neves kutató a döblingi elmegyógyintézetben fejezte be életét.

Dr. Semmelweisnek nem kellett volna elmebetegként meghalni ha kortársai ismerték volna a Biblia tisztálkodási előírásait. Mózes Semmelweis korát is megelőzte, amikor a kézmosásról ír. Sőt folyóvízben és ismételten rendeli el a kézmosást, ami után a kezet tűző napon kellett megszárítani. 1960-ban még mindig téma a kézmosás, amikor egy szakkönyvet jelentet meg New-York állam egészségügyi hatósága, amelyben a szakszerű kézmosás elveit szemléltetik. Ez már a XX. század, de ugyanazokat a módszereket ismerteti, amiket Mózes csaknem négyezer évvel azelőtt leírt.

A munka és pihenés parancsa

A Tízparancsolat negyedik rendelkezése előírja a heti pihenőnapot, csak úgy, mint a hat napos aktív munkát. Mai kutatások kimutatták, hogy a mozgásszegény életformát gyakorlók között nagyobb gyakorisággal jelentkeznek szívbetegségek. Más részről pedig a mai agyonhajszolt embernek szüksége van rendszeres pihenésre, kikapcsolódásra, lelki feltöltődésre. 

Összegzés

A preventív orvoslás Mózessel kezdődött. Kódexében olyan modern, máig érvényes rendelkezések vannak, amelyekkel messze meghaladta korának tudományos ismereteit. Egyiptom a orvostudomány fellegvára volt, fejlett gyógyászattal, miközben rengeteg betegség szedte az áldozatait. A Biblia viszont a megelőzésre tanít.

Honnan tudta mindezt Mózes? A logikus gondolkozás számára csak egy értelmes válasz létezik: a Teremtő Istentől, aki kezdettől jól ismeri, hogy mire van szüksége az embernek.

A Biblia nem emberi alkotás. Bár hozzánk hasonló emberek írták le, a szerző maga Isten. Képtelenség lenne bizonyítani, hogy több ezer évvel ezelőtt élő emberek, ellentétben korukkal, képesek lettek volna olyan információkat leírni, amelyeket sok száz éves tudományos megfigyelés és kutatómunka igazol.

A Biblia fizikai, mentális és lelki rendelkezései máig érvényesek. Sőt Isten ígéretei is, amelyek közül tanulmányunk szempontjából a legfontosabb Mózes II könyve 15 fejezetében található meg:

„Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az ÚRnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek tart, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az ÚR, vagyok a te gyógyítód.” (Mózes II. könyve 15. fejezet, 26. vers)