A Magyar Ágostai Hitvallású Evangélikus Missziói Egyesület (MAHEM) egyik nagy reménysége Roth Henrik volt. 1887-ben született Szeghegyen. Apja Roth Johann, a Brit és Külföldi Bibliatársulat munkatársaként bejárta az egész országot. Egy ideig Balmazújvárosban, majd Debrecenben éltek, ahonnan Erdélybe költöztek. Itt ismerkedtek meg Bárdi Ernő evangélikus lelkésszel, aki erőteljesen szorgalmazta az ifjú továbbtanulását. Elintézte, hogy felvegyék a közeli gimnáziumba. Henrik nagyszebeni diákévei alatt jutott élő hitre, és idővel igen élénk érdeklődést mutatott a külmisszió iránt. 1906 tavaszán már a Lipcsei Missziói Iskolában tanult, felettesei nagy reményeket fűztek hozzá. 

1912. májusában szentelték lelkésszé, és még ez év nyarán kiutazott Kelet-Afrikába, a Kilimandzsáróhoz közeli Arusába. Először a masszái nyelv elsajátításhoz fogott hozzá. Sietnie kellett, mert a már ott levő munkatársa szabadságra készült, és neki kellett átvennie a misszió vezetését. Igen sok külső támadásnak volt kitéve, ám a legnagyobb veszélyt nem a helyiek jelentették számára. Pedig igen sok gondja támadt mind a bennszülöttekkel, mind az ott élő európaiakkal. Két év múlva egyre különösebb hírek kezdtek érkezni felőle: a lelki munkát folyamatosan elhanyagolta, végül pedig önkéntes szolgálatra jelentkezett a kelet-afrikai német gyarmati hadsereghez. Felettesei megpróbálták jobb belátásra bírni, ám fáradozásaikat nem koronázta siker.

A missziói munka tovább folyt, de most már Roth Henrik nélkül. Sajnos, a húszas évek elején sorozatos nehézségek keserítették meg a misszionáriusok életét, és csak nagy áldozatvállalások árán tudtak fennmaradni. Roth Henrik ugyanakkor végleg „elveszett a misszió számára”. Mindössze annyi hír érkezett felőle, hogy 1915-ben a szövetségesek fogságába esett – ettől kezdve teljesen nyoma veszett.

Sajnos, Roth Henrik esete (amelyhez párosult Hermann Adolf kudarca is) alaposan megtépázta a MAHEM tekintélyét. Többen is értetlenül álltak a történtek fölött. Annál inkább, mivel nemcsak, hogy éveken keresztül támogatták tanulását, majd kiutazását, hanem ezzel egyidejűleg a külmisszió ügye is elveszettnek tűnt. Az adakozókedv látványosan hanyatlott, miközben a vezetőség soriban belső villongások támadtak. 

A helyzetet tovább nehezítette az elveszített háború, az ezt követő nagy gazdasági válság, de még inkább az a lélekölő bibliai racionalizmus, amely egyre inkább „szétzilálta” a történelmi protestáns egyházak sorait. Isten azonban ebből a mélységből is mutatott kiutat, így néhány év múlva már újabb magyar misszionáriusok indultak el távoli missziói mezőkre, hogy hirdessék Krisztus evangéliumát az ott élő népeknek.