Szívünk arra vágyik, hogy szeressenek. Szükségünk van a tudatra, hogy valaki értékel, fontosak vagyunk neki. Igazán. Hűségesen. Áradóan. Van-e valaki, aki lemondana értünk egy nagy értékű tárgyról?
Felfoghatatlan, hogy Jézus elhagyta Atyját a mennyben.
Bele se tudok gondolni, hogy feláldoznám valamelyik gyermekemet valaki más életéért. Pedig Péter így fogalmaz: „Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki … , hanem Krisztusnak a … drága vére árán.” (1Pt 1,18-19.)
És ami még tetézi az árat: Isten, az Atya, tudta, hogy el kell fordulnia fiától haldoklása közben.
Mialatt Jézus a kereszten függött, Isten, az Atya visszavonta tőle a jelenlétét a bűnök miatt, amiket értünk vett magára. Jézus felkiáltott: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engemet?” (Mt 27,46b). Sűrű árnyék türemkedett Jézus és az Atya közé. Jézus magára maradva gyötrődött a kereszten miattad és miattam.
Egy missziós történet jutott eszembe erről a szeretetről. Dr. Margaret Brand évek óta szemsebészként dolgozott misszionáriusként Dél-Indiában. Egy-egy nap előfordult, hogy száz hályogműtétet is végzett a környéken. Egyik alkalommal elvették az áramot, s Dr. Brand megkért egy 12 éves forma fiút, hogy tartson egy erős fényű elemlámpát, aminek a világánál az orvos folytatni tudta az operálást.
Dr. Brand nem volt biztos benne, hogy a gyermek képes lesz elviselni a felnyitott szemek látványát, de nem volt ilyen gond az első öt műtét alatt. A hatodik műtétnél viszont a keze megingott. „Testvérkém, tartsd rendesen a lámpát,” szólt rá Dr. Brand. De érezte, hogy a fiú nem bírja tovább a látványt. Odafordult hozzá, hogy megkérdezze, minden rendben van-e, és ekkor látta meg, hogy a gyermek arcán folynak a könnyek. „Ó doktornő, én nagyon akartam, de most nem tudok odanézni. Ő az édesanyám.”
Isten annyira szeret minket, hogy Jézust „bűnné tette értünk, hogy mi őbenne Isten igazságossága legyünk” (2Kor 5,21), ha hiszünk benne. A hatalmas ár, amit Jézus értünk fizetett, kimondhatatlanul értékessé tesz minket – hiába érezzük magunkat értéktelennek egy-egy nap végén.
Vagy nézzük más oldalról. Amikor felbecsülnek egy műalkotást, három dolgot vesznek figyelembe:
Ki alkotta?
Hány van belőle?
Mennyit adnának érte?
Te egy felbecsülhetetlen, egyedi műalkotás vagy. A világegyetem legnagyobb Művésze alkotott.
Isten egyetlen Fiának életével fizetett azért, hogy kapcsolatban lehess Vele. Ennyire értékes vagy. Én egyértelműen bűnös vagyok, nem szent, mint Isten. Isten mégis annyira szeret – téged is –, hogy mérhetetlen árat fizet azért, hogy megbocsáthassa bűneinket.
Egyetlen teremtő szóval megalkotta a világot. Egyetlen érintéstől meggyógyultak a leprások. De hogy a bűnt meg lehessen bocsátani, Jézus, Isten Fia önként vállalta a halált. Mekkora, ámulatra méltó szeretet!
És kire irányul ez a szeretet? Rád és rám.
Álljunk meg egy percre, és szívjuk magunkba Isten mélységes szeretetét irántunk. Töltse el hála az életünket azért, hogy Isten hajlandó volt kifizetni az árat!