Isten őriző keze

A hit a legdrágább kincs,.

mit meglelhet az ember.

Fénylőbb a gyémántnál is,

beragyogja a lelket.

Reménységet sugároz,

a sötétben világít.

Hozzáköt a forráshoz,

a jó útra irányít.

Hol nincs gyötrő félelem,

bizonytalan holnaptól.

Vezérel az értelem,

megvédelmez a bajtól.

Isten őriző keze,

tárva óvón felettünk.

Bízva mindenkor benne,

békességre lelhetünk.

Ő fiát adta értünk,

végtelen szeretettel.

Én Uram, én Istenem!

Áldalak Téged én Uram, én Istenem,

hozzád száll imám, ha a hajnal dereng

Oszlik az éjszaka sűrű sötétsége,

Fenséges Lényed, a szívem reménysége.

A Te öltözeted fény, világosság,

vizeken építed égi szép palotád.

Felhőid szekerén, s a szelek szárnyán jársz,

szolgáiddá tetted tüzek lobogását.

Általad e világ annyi sok szépsége,

földünk drága kincse, vagyona értéke.

Te adod értelmét, célját az életnek,

hogy utat mutasson, elküldted követed.

• 
  
  Schvalm Rózsa verse Looncuska
  képszerkesztésével.
  
  A drága mag
  
  Szívembe hullott a drága mag, s benn gyökerez mélyen.
  Szárba szökkenve a hit virága szirmait bontja,
  Isten élő igéje égi harmattal locsolja.
  Szeretetben növekedve szolgáljon bő terméssel!
  
  Áldott, érett gyümölcsét két kezemmel szórjam szerte,
  hogy elfogadva az, legyen másoknak is hasznára.
  A reményt meglátva, épüljön a lelkek világa,
  békességben és harmóniában kiteljesedve.
  
  Schvalm Rózsa
  
  (2013-08-05)

Schvalm Rózsa: Betlehemi csillag fénye

Ígéret szava, égi üzenet,

mit próféták ajka zengett,

eljött a nap, az Ige testté lett,

Isteni gyermek született!

Betlehemben csillagfényes este,

törékeny, emberi testben.

Isteni küldött, béke követe,

s az ember nem ismerte fel.

Szerényen és szegényen érkezett,

bölcsője barmok jászla lett.

Szeretete világot átölelt,

örök haláltól megmentett!

Tér-időn átível e szeretet,

ma is ment hívő lelkeket.

Eljövetel

Karácsony közeleg Adventi csendben,

haloványan lobbanó gyertyafényben.

Hozza a jó hírt a decemberi szél,

jön felénk, Akit vár, Kit a szív remél.

Készülj ember, fogadd Őt nyitott szívvel!

Királyod, Ki jön hozzád szeretettel.

Öltözzön lelked tiszta hófehérbe,

ragyogjon fel benne karácsony fénye!

Schvalm Rózsa

(012-12-09)

Óh, mily boldogság!

Immánuel, óh, mily boldogság,

nyíljon a szív és szóljon a száj!

Istennek zengjen dicséretet,

eljött közénk az égi követ!

A világnak örömhírt hozott,

csillag gyúlt az égen ragyogón.

Bölcsek követték a csillagot,

amely Hozzá utat mutatott.

Az a csillag ma is fenn ragyog,

sugárzón hirdeti karácsonyt.

Ki éjsötétben néz az égre,

látja: ma is égő a fénye.

Követi ma is, mind aki bölcs,

a Megváltót, a hőn Szeretőt.

• 

   

   Ne rettenj meg!

   

  Ne rettenj meg rémhírek hallatán,

  ha meginogni látszik a világ,

  hűséged mindenkor legyen szilárd,

  bizalommal állva hit talaján!

   

  Jönnek szomorú, gyötrelmes napok,

  hallasz földrengésről, háborúkról,

  jönnek ámító, hamis Krisztusok,

  tarts ki, menj tovább igaz utadon!

   

  Ha mindenütt hangzik az igaz szó,

  mindenki előtt tárul a titok,

  nem jön a vég előbb, majd csak akkor.

   

  Nem megsemmisülés, kezdet a vég!

  Új ég – új föld születik vajúdón,

  mi túl van az ember képzeletén.

Pereméről nézem

Pereméről nézem e világot,

a ballagó idő oromzatán,

Elmerengve néha meg-megállok,

vajon miért az örök rohanás?

Megértettem már az idők szavát,

nem áltatom magam ábrándokkal.

A földnek vándora vagyok csupán,

amíg lelkem e porhüvely foglya.

E világ kincse már nem ejt rabul,

sorsa az enyészet, mulandóság.

Ideig való, a fénye megfakul,

hogy megszerezzem nem űz már a vágy.

Szemem előtt tágul a láthatár,

kincseit tárja egy másik világ.

Ha hasad a hajnal

Ha hasad a hajnal tűnik a sötétség,

szertefoszló árnyak semmibe hullnak.

Áttetsző ragyogásban árad a fény,

borús homályfellegek elvonulnak.

A lélekben is világosság dereng,

ha érinti az Isteni, igaz hit.

Mennyei harmattal reményt csepegtet,

melyben kétség és félelem oldódik.

Nem retteg többé, félni nincs oka már,

mert átjárja a Krisztusi szeretet.

Megtöri bűnnek, halálnak hatalmát,

védőkarját óva tárja felette.

Két külön világ

Isten világa végtelen,

ember világunk oly kicsi.

Bár szárnyaló a képzelet,

önmagát túl nem lépheti.

Nem élhet burokba zárva,

építve magas falakat.

Szükség van változásra,

mi a falakon túl mutat.

Egységes egész a világ,

bölcs hatalom igazgatja.

Legyőzve minden akadályt,

fénylőn ragyog a keresztfa.

Schvalm Rózsa

(2012-11-06)

A Biblia

Istentől ihletett az írott szó,

amit a Biblia rejt lapjain.

Gondolat, amely gondolathoz szól,

a helyes úton járni megtanít.

Kincset talál a hittel olvasó,

mint gyöngyhalász megleli a csodát,

Igazgyöngyként gördülő sorok,

mennyei szózat égi fonalán.

A kegyelem irányjelző hangja,

amely megkímél a tévelygéstől.

Lelket megszólító sugallata.

bátorító és megtartó erő.

Schvalm Rózsa

(2012-10-29)

Hol az élet utak véget érnek

Temetők néma csendjében ma este,

mintha a csillagos ég tükröződne.

Mécsesek és gyertyák villódzó fénye

vetül, színpompás, virágos kertjére.

Itt, hol az életutak véget érnek,

csak porladó testet rejt hantok mélye.

Testben a lélek nem lakik odalent,

más dimenzióban már otthonra lelt.

Tétován, a  képzelet idézi fel

lobbanó gyertyafényben az emléket.

Fájdalom elpihent már békességben,

majdani találkozás reményében.

Örökös harc

Örökös harc dúl a világban szerte,

lelke mélyén az ember is háborog.

Mint vad viharban a tajtékzó tenger,

nyugalmát csak Te adhatod, Krisztusom.

Mint akkor ott, a Damaszkuszi úton,

üldözőből legyőzött s boldog vesztes,

Pál nyert száznyolcvan fokos fordulatot,

mikor fényességed Őt átölelte.

Bár földre zuhant le magas lováról,

háborgó lelkében békességet nyert.

Megtérve már igazságodért harcolt,

értelmetlen ellenszegülés helyett.

Zarándokként élem

Zarándokként élem földi életem,

néha árnyék, máskor a fény vetül rám.

Ha gondok fellege vonul felettem,

kiutat keresek hol megoldás vár.

Utak kavalkádja nyílik előttem,

merre induljak nem könnyű dönteni.

Bármerre nézek az ég nem felhőtlen,

vonz  ahol fényt látok földerengeni.

Áradó sugara lelkem érinti,

bár az út nem sima, göröngyös talán,

bennem vágyat ébreszt mégis s felhevít,

reményszikrát vetve fellobban a láng.

 Árnyék és fény

Árnyék és fény, félelem és remény

váltakoznak az élet színterén.

Hol nap ragyog, hol örvény kavarog

míg világ a világ, s a föld forog.

Vannak szegények, vannak gazdagok,

nagyhatalmak és kicsi országok.

Oly ingatag, bizonytalan a sors,

a holnap, a jövő oly homályos.

Nem létezik több, csak egy biztos pont,

nem rendítik  soha változások.

Tegnap és ma is jó pásztorod

az Úr : Vele öröm lesz holnapod.

Schvalm Rózsa

 
(2012-01-19)

A lélek békessége

Nyughatatlan az embernek lelke,

önmagával sincsen békessége.

Az élet harc és örök gyötrelem,

míg benned Uram, nem lel békére.

Ha benned már megbékélt Istennel,

önmagával is békessége lesz.

Megnyílik akkor szív és értelem,

megszűnik lelki harc és gyötrelem.

Világosság, fény gyúl a lélekben,

égi fény, mi betölti az embert

Isteni örömmel, szeretettel,

hitben gyökerező reménységgel.

Schvalm Rózsa

(2011-02-16)

Miért e világ?

Miért e világ és miért az élet,

hogyan alakult, hány milliárd éve,

kérdi sok tudós, s filozófus elme,

igaz válasz az eredetben rejtve.

Ha kérdésre választ más úton keres,

irányt tévesztve tévelyeg az ember.

Ami lett, nem műve a véletlennek,

oka és célja van a teremtettnek.

Minden igen jó, Isten igent mondott,

embert saját képmására alkotott.

Hogy cselekvésben Hozzá hasonlítson,

más teremtmények felett uralkodjon.

 Része vagy

Része vagy a nagy egésznek,

sejtje, eleme a testnek.

Mint sziklavár élő köve.

növekedj hitben, erőben,

Kósza széllel ne sodródj el,

légy szilárd, rendíthetetlen.

Őrizd szívedben a kincset,

szeretetet, reményt, hitet.

Mindenkor Krisztusra nézz fel,

átfogja a mindenséget.

Szeretetének fényében,

élted jó gyümölcsöt érlel.

Schvalm Rózsa

(2012-10-03)

Ki voltál számkivetett

Ki voltál számkivetett,

Néped között idegen,

Helyedet nem lelhetted,

Te vagy nekem mindenem.

Nevedről neveztetem,

Uram, ne hagyj el engem!

Nélküled nem létezhetem,

Tátongó űr a lelkem.

Ha Tőled elszakadok,

Nélküled semmi vagyok.

Bűneimet én megvallom,

Hozzád száll imádságom.

Irányítsd az utamat,

Minden napon én Uram!

Tebenned van bizalmam,

Békességem, nyugalmam.

Schvalm Rózsa

(2012-09-23)

Avar zörren lépteim alatt

"Ősz barangol" már a fák között,

szívembe is csendje költözött.

„Kóró lett a fényes laboda”

piros levelén rozsda foltja.

Lombsátorát bontja az erdő,

nap sugarát rejti a felhő.

Néha-néha makkok koppannak

avar zörren lépteim alatt.

Oly megható e kép, e látvány,

a lélek, beleborzong árván.

Tükrében látja saját sorsát,

érzi gyarló, ember mivoltát.

Mint ősszel fákról a levelek,

évek múltba hullnak, elmennek.

Ha pénz az istened

Ha pénz az istened, a világ meghajol előtted,

nyugalmad van és feletted kék az égbolt, felhőtlen,

de valahol mélyen, legbelül, békességed nincsen.

Kevésnek tűnik a sok, hajszolod a még több kincset.

Szórakozhatsz és számodra semmi se lehetetlen,

életed mégis örömtelen, kiégett a lelked.

Szép ruhákba öltözhetsz, csilloghat arany ékszered,

belsőd fénye nélkül, külső szépséged is fénytelen.

Pénzedért szívesen szolgálnak neked az emberek,

de hűséges barátot semennyi pénzért nem vehetsz.

Ha feletted felhők gyülekeznek

Ha feletted felhők gyülekeznek,

és úgy érzed, elhagyott az Isten,

Orcáját előled elrejtette,

ne rendüljön meg hited Őbenne.

Összeomolhatnak halmok s hegyek,

az Ő hűsége rendíthetetlen.

Csak szemvillanásnyi rejtőzése,

veled van akkor is kegyelmesen.

A világ nem forog körülötted,

szabadságot Istenben nyer szíved,

s valós látást életszemléleted,

hogy Jézusban, hozzád hajolt Isten.

Keservedből általa emel fel,

mi múlandó s mi örök, Őbenne

kapcsolódik össze, s nyer értelmet

ami véges, s az ami végtelen.

Búcsúzó nyár

Búcsúzó nyár enyhe fuvallata,

fák lombjait lágyan ringatja.

Együtt rezdül szinte minden levél,

s csillan rajtuk ragyogó napfény.

Most néha – néha halk zizzenéssel,

Fakón egy-egy lehull a földre.

Csöndesen az elmúlásról mesél,

míg felkapja majd az őszi szél.

Mi elsodorja forró nyár hevét,

s fuvolázva őszi dalt zenél.

Színesre festett ruhát ölt a táj,

mit lassan, levet az elmúlás.

Még virul őszirózsa, dália,

fákon, piros alma mosolya.

Bízz a z Úrban mindenkor

Bízz a z Úrban, mindenkor Benne bízz!

Tőle van minden, mi igazi kincs.

Övé nagyság, hatalom, dicsőség,

Mindeneket fenntartó Fensőség.

Magasztaljad Őt mindenek felett!

Uralkodik földön és Mennyekben.

Jövevény vagy, ajándék mindened,

Neki adj hálát érte szívedben!

Ki bízva, Felé fordítja arcát,

Áldott lesz bő termést hozván.

Olyan, mint folyó mellé ültetett fa,

Melynek bő-víz táplált gyökere van.

Nem retteg hőségtől, tűző naptól,

Életerőt kap dúsan, jó talajból.

Ó ha sejtenék

Ó ha sejtenék, akik kételkednek,

és hitelt nem adnak Isten Igéjének,

mily drága kincs az, mit elvesztegetnek

lelki békéjükre, nélküle nem lelnek.

Isten üdvtervétől, messze eltérnek,

földi küldetésük értelmét keresve,

nem jó irányba, téves útra lépnek,

akik bizodalmat a világba vetnek.

A helyes útra, csak azok lelhetnek,

kik keresik Istent, hittel, reménnyel,

bízva végtelen, örök szeretetében,

biztonságot ad Ő, a benne hívőknek.

 Szeretem az őszt

Szeretem az őszt, színeit és fényeit.
Magukban az elmúlás titkát rejtik.
Élet és halál örök körforgását,
elmúlásban, az új tavasz varázsát.

Szeretem az őszi ég ragyogását,
hófehér bárányfelhők száguldását.
Sárgult levelek zizzenő hullását,
lombjukat vesztő fák, csöndes sírását.

Szeretem az őszi erdő illatát,
fáiról hulló makkok koppanását.
Az erdő lelkének néma sóhaját,
ágak közt átvillanó, napsugarát.

Szeretem az őszi szél fuvallatát,
fuvallatának, rejtett sugallatát.

 Sziklaváram  meg nem rendül

Szél zúg, vihar dúl a világ tengerén,

válság villámok cikáznak élesen,

segítségül Téged hívlak, Istenem,

gondok közt, s bajokban megmentőm Te légy!.

Titáni küzdelem is semmibe vész,

nélküled zátonyra futna csónakom.

kevés lenne erőm s önakaratom,

ha Te vezetsz, vitorlám feszíti a szél.

Bár köröttem a vihar nem csendesül,

tombol tovább megállíthatatlanul,

szívem mégis békés sziget legbelül.

Felettem sűrű homályban is fény derül,

nem ragadhat el az ár, bármily vadul

támadna, Sziklaváram meg nem rendül.

Schvalm Rózsa: Mit hoz a jövő

Fénykarjával ölel a nyári napsugár,
hallgatom csobogó csermely lágy dallamát.
Fenn az ég tavában bárányfelhők úsznak,
rózsaillatot hoz a szellő fuvallat.

Régmúlt esztendők nyárvarázsát idéztem
ha ma körülnézek, elszorul a szívem.
Kopár a táj, a nap égetőn perzselő,
mi enyhülést adna, sehol nincs egy felhő.

Szomjazó fák búsan lombjukat hullatják,
csermely sem csobog, csak kiszáradt medre vár.
Ó vajon hova, merre halad a világ,
haldokló földünk sóhaja égre kiált.

Felemel egy kéz

Állok mély szakadék szélén,

nincs út, mi átvezet rajta.

A kék ég messzeségbe vész,

hogy jutok át a túlpartra?

Önbizalmam reccsenő ág,

nem képes tartani engem..

görcsösen kapaszkodom bár,

zuhanok, s a mélybe esem

Ketrecbe zár vasakaratom,

nem enged felfelé néznem.

Nem látok túl a homályon,

botlok ütközés kövében.

Botlás megnyitja látásom,

ködfátyla oszlik előttem.

Menekvés útja világos,

lepel nem zárja előlem.

Napnál is fényesebb

Szólít az üzenet:

akit szeretsz, Uram, beteg.

Tudtad, nem végzetes,

ISTEN dicsőségére lesz.

Lássák csodatetted,

És higgyenek az emberek!

Napnál is fényesebb

mennyei szent küldetésed,

sír sötét álmából

szavadra, Lázár felébredt.

Voltak, akik hittek,

s voltak kik árulók lettek.

Önző indulatok,

vakon ítéltek feletted.

Schvalm Rózsa

(2012-07-14)

Ünnepel ma

(Aug. 20.)

Ünnepel ma népünk, a Magyar Nemzet,

ünnepli emlékét, Nagy Királyunknak,

az államalapító, Szent Istvánnak,

Ki népét a kereszt alá vezette.

Sorsát bízva, Isten kezébe tette,

kereszt fényében ragyog koronája,

hit áldása szállt, királyra, országra,

s megtartatott ezreden át e Nemzet.

Bár határai térképén változtak,

bárhol éljen is, szíve mélyén magyar,

kinek ereiben magyar vér árad,

s szilárd hitét nem vesztette el soha.

Halványuló fények

Pihenni tért a nap, halványuló fények,

s est árnyai jelzik az éji sötétet.

Arany színben ég, mosolyog a telihold,

éji égbolt palástján ragyogó színfolt.

Ragyogása áttöri a sötétséget,

égi mezőn kigyúlnak a csillagfények.

Fény- árnyak közt csendesen szellő lengedez,

tücsökzene a csendbe lágyan belezeng.

Lassan fogyatkoznak percei az éjnek,

új nap virrad ismét a hajnali égen.

Egy új nap új remények ígéretével,

Isteni szeretet áradó fényével.

A tékozló fiú

Atyám add ki nékem az én örökségem,

szól a fiú s a vágy szívében oly hiú!

Szűk az otthon, fény csillan a messzeségben,

széles úton remény telve tovaindul.

Szép a világ, víg az élet, sok jó barát

veszi körül, mámorító kéjben élve.

Ám amikor elfogy pénze, nincs már barát

ki a mélyből felemelje, nincs mentsége.

Disznópásztornak szegődve, gyötrő éhség

moslékos vályúhoz űzné, enni végre.

Áll összetörten az éhhalál küszöbén,

hova veszett régi énje, büszkesége?

Jézus ha hív

Jézus ha hív, ha hallod szavát,

ne habozz, tárd ki szíved kapuját!

Ő az Élet, Út és Igazság,

mennyei, ragyogó fénysugár.

Ő a középpontja mindennek

Őbenne teljes az életed.

Vezet utadon, fogja a kezed,

gondban, bajban óv, védelmez.

Schvalm Rózsa

(2012-08-09)

Csak falba ütköző szavak

Gyakorta csak falba ütköző szavak,

amelyek Rólad beszélnek, Uram.

Kőkemény szívek és vas önakarat

zárt ajtói, nyílni nem akarnak.

Kételkedés tükröződik arcokon,

talán nincs is, Aki nem látható?

Mindhiába a bizonyságtevő szó,

nem nyílik előtte bezárt ajtó.

Pedig nem tudhatjuk mit hoz a holnap,

mikor jön el, a végső pillanat.

Mikor nem hangzik többé a hívó szó,

számadásra hív az Igaz Bíró.

Fáj a szívem, hogyha arra gondolok,

mit felel majd, ki kételkedik most.

Nézz vissza

Nézz vissza és láss látó szemmel,

mennyi bajból mentett Istened!

Lásd, munkálkodik életedben,

megsegít, hordoz és felemel!

Kezében van az ember sorsa,

benne rejlik létbiztonsága.

Tőle függ jövőjének útja,

híveit nem hagyja magára.

Nélküle zsákutcába vezet

az életút, oly reménytelen,

ha magára marad az ember,

ha az Úr kezét nem fogja meg.

Mit épít, önmagában bízva,

percek alatt összeomolhat,

de azok, kik az Úrban bíznak,

erejükben ők, megújulnak.

Ma még a kegyelem napja  ragyog fényesen,

megszólít, s kezet nyújt az Isteni szeretet.

Bízva fogadd el, kételyeket félretéve,

tárd ki szíved, hogy áradjon be fényessége.

Hosszútűrő az Úr, ma még vár kegyelmesen,

de elérkezik napja, majd az ítéletnek,

hogy akkor majdan tisztán, megállhass előtte,

ma fogadd el kegyelmét, ne térj ki előle.

Békességet az Ő szárnyai alatt keress,

kereszt alatt tedd le bűnöd, s büszkeségedet.

Soha ki nem alvó fény

Mennyei fényt hoztál a világba, Uram,

Soha ki nem alvó fényességet.

E fény a Te tanítványaidra árad,

Akik tovább árasztják hűséggel.

Átragyog múltba tűnő évezredeken,

Mindig voltak kik nyomodba jártak,

Ma is vannak, akik hűséggel követnek,

S égő fáklyaként világítanak.

Életük tiszta és ragyogó fénysugár,

Szakadás a sötétség palástján.

Boldog ember mind, ki az Ő nyomukba jár,

Mert ezen az úton hazatalál.

Égi forrás

Égi forrás, kegyelem folyama

az Isteni fény, ha szívedig ér,

lángra lobban benned fénysugara,

öröklét magja, újjászületés.

Élő reménység, kibontakozás,

tükörfényben villanó valóság.

értelmet nyernek a mindennapok,

érjen bár szenvedés vagy fájdalom.

Javára van Istent szeretőknek,

építőkövei új életnek.

Ige szellemében megtisztulás,

építve a hitnek sziklafalát.

Körötted zúghat bármily vad vihar

fölötted száz hullám, ha összecsap,

hited árboca meg nem inog már,

szilárdan áll, kiállja a próbát.

Felhők tornyosulnak

Felhők tornyosulnak feketén, sötéten,

villámok tűzlángja, ível át az égen.

Belezúg a csendbe, elemek csatája,

sűrű esőcseppek, hangos koppanása.

Repedezett földnek, szíve dobbanása,

szomjas természetnek, öröm sóhajtása.

Bőven, záporozva, hull az ég áldása,

a föld életének,éltető forrása.

Gondviselő Isten, hű gondoskodása,

szükségét a földnek, mindenkor megadja.

Teremtett világról, meg nem feledkezik,

békesség jeléül, szivárvány tündöklik.

Sebzett szíved, ha fáj

Sebzett szíved, ha fáj

-ne áldozd soha,

a harag oltárán.

Méreg cseppjei

mélyítik sebeid,

rá gyógyító írt

csak megbocsátás hint.

Mint vihar után

szivárvány az égen,

béke ragyog fel,

megbocsátó szívben.

Schvalm Rózsa:

(2012-01-20)

Hit nélkül

Hit nélkül, céltalan az emberélet,

lelki sivatag homoktengerében,

bolyong az éjfekete sötétségben.

Útja a végtelen semmibe vezet,

míg lelki köd homálya, nem oszlik el.

De mikor a hajnal csillaga dereng,

s fénysugara áttör a sötétségen,

lángra gyújtja az alvó hit mécsesét,

újjászületik lélekben a remény.

Schvalm Rózsa

(2011-07-09)

Várakozás

A földi lét örökös várakozás,

mit idő és tér, korlátok közé zár.

Hogy az ember mire is várakozik,

meghatározza: szív mélyén mi lakik.

Ha vágya csupán e földi boldogság,

mert nem lát, vagy nem akar látni tovább,

tévelygés lesz számára ez az élet,

elveszett idő, mi vissza nem térhet.

Mert cél előtt felröppen a kék madár,

áhított boldogsága, álom csupán.

A homokra épített ház nem állja,

próbatételét, idők viharának.

 Jő az éj

Lopakodva jő az éj,

holdkaréja útra kél,

égbolt ében mezején,

sűrű csillagfövenyén.

Szikrázó a csillagéj,

titkot regél, súg a szél.

Megérint a messzeség,

rejtély, ismeretlenség.

A távol most oly közel,

ég  összeér a földdel.

Tó tükrének fényhídján,

átível a holdsugár.

Halk dallam szól valahol,

száll éter hullámokon.

Talán csak a szél dúdol,

andalítón altató.

Schvalm Rózsa

(2012-07-19)

Mindig a fény felé

Mindig a fény felé,

Feléd visz az utam,

életem ösvényén,

próbák közt is, Uram.

Ha gyűlnek sötéten,

fellegek felettem,

keresztedre nézek,

könnyebbül a lelkem.

Te meghaltál értem,

bűneim elvetted,

hogy szent keresztségben,

újjászülethessek.

Ádám örökségét,

tengerbe vetetted,

Isten szeretetét

nyújtja felém kezed.

Mindig a fény felé,

Feléd visz az utam,

életem ösvényén,

próbák közt is, Uram.

Rejtett üzenet

Merülj el a csend mélységeibe,

hogy megérthesd a mindenség szavát!

Minden rezdülés rejtett üzenet,

megszólít csillagvilágokon át.

Magasba tekints, fel a kék égre,

hol a nap ragyog, s szórja sugarát!

Éteri hullámokon áttörve,

éltető melegét árasztja rád.

Éltet számlálhatatlan életet,

ember, növény, állat sokaságát,

melynek otthona e földi világ,

hegy, völgy, folyó, óceán és tenger.

 .

Ó, mennyi csoda, ami körülvesz,

a létezés valóságát csodáld!

Élted Ő vigyázza

Jézus útját járod,

ha az útkereszteződésben

szembejönni látod,

ha rád ragyog mennyei fénye.

Bár elvakít a fény,

lelki szemedről pikkely lehull,

tűnik a sötétség,

benned világosság lángja gyúl.

Érted küldetésed,

utadon új célok vezetnek,

többé már nem térsz el,

kanyarok kiegyenesednek.

Az ÚR hangja vezérel,

követed Őt bátran,

nem gátolhat már a félelem,

élted Ő vigyázza.

Schvalm Rózsa

(2012-07-10)

Ha érint

Ha érint a Krisztusi láng,

megújul benned a világ.

Tágul a lelki horizont,

nyílik egy új dimenzió.

Átlényegül  teljes lényed,

ISTEN szemszögéből nézed

a világot, mi körülvesz,

meglátod a jót s a szépet.

Másban is a jót keresed,

a Krisztusi lelkületet.

Válaszfalak leomolnak

testvérszívek bontakoznak.

Schvalm Rózsa

(2012-07-02)

  Vízen jár

Háborgó tengeren hullámhegyek

között hánykódó hajó, sodródva

küszködik felajzott elemekkel.

Valaki közeleg a habokban,

félelmetes, élő- vagy kísértet?

Távolból hangja ismerősen cseng,

szól az Úr: én vagyok, ne féljetek!

bízva, bátran indul felé Péter,

vízen jár, míg Jézusra tekint fel.

Ám a szélvihar megrémítette,

ingatag az ember kicsiny hite,  

az Úr irgalma, menekülése.

 Schvalm Rózsa

(2012-02-03)

Élő víznek kútforrása

Porlepte úton szél sodor,

vágyakozom a forráshoz.

Friss vízre, mely szomjat oltó,

s megtisztít az út porától.

Élő víznek kútforrása,

szólít, s vízét kínálja.

Ige szava édes cseppje,

szomját oltja a lelkemnek

Betölt fénnyel, szeretettel,

hit útján vezet reménnyel.

Míg a célba elérkezem,

s a túl parton megpihenek.

Schvalm Rózsa

(2012-06-12)

Nyár van

Nyár van, színek és fények varázsa,

forró szél ringatta lombok között,

aranyló napsugár villanása.

Árad a júniusi fényözön.

Bárányfelhők a horizont szélén,

fehér hegyvonulatot formálnak,

a tiszta égbolt, ragyogó kékjén,

elbűvölő, mesebeli tájat.

A határban szőke búzatáblák,

szélben hajlongó, sok-sok dús kalász.

Tűző nap érleli az életet,

közel az aratás, s ígéretes.

Bőkezűen adja az ég Ura,

szükségét az éhező világnak,

legyen igazságos elosztása,

jusson kenyér, mindenki asztalára.

Fél szívvel nem lehet

Az Úr szava, tán megbotránkoztat,

de igazsága lélek mélyére hat.

Mérlegeld hát, mi célja életednek,

Jézust követni fél szívvel nem lehet.

Könnyelműen ne indulj ez útra,

odaadás a tanítványok sorsa.

Oldj el minden szálat, mi megkötöz,

tedd le minden gondod, ami röghöz köt.

Amíg elkápráztat hatalomvágy

és gazdagság, amit kínál a világ,

s mely tán elefántcsonttoronyba zár,

nem lehetsz addig hűséges tanítvány.

Este

Kék eget belep szürkesége

a lomhán közelgő estnek.

A lenyugvó nap bíbor fényben,

búcsút int még a hegyeknek.

Szellő jár a zöld lombok között,

bús, bánatos dallamával,

a felsejlő árnyaknak köszön,

játszva fénylő holdsugárral.

Homályból feltűnő csillagok,

villanó fények az égen.

Varázslat az esti ragyogás,

káprázatos égi éden.

Elmerengve e szép látványban,

olthatatlan bennem a vágy,

magasba, a csillagvilágba

repülök, képzelet szárnyán.

Erdély hangja

Fenyvesek rejtelmes, titkos világa,

Gránitsziklák, s a rengeteg rejtett árnya,

Reményik Sándor, a költő hazája.

Ördög szoroson is átzendül hangja.

Vadvizek zúgását túlzengve kiált,

Túlharsogva havasi szirtek magasát,

Keresve a csúcsokon Isten útját,

Fényében tündöklő, örök igazságát.

Verseiből szól Isten dicsérete,

A Megváltó Jézus fájdalmas keresztje,

Árad belőlük a szeretet fénye.

A hit magvetője, lelkek építője.

Szentháromság

Örök talány, hozzá nem érhet fel,

bármily bölcs az emberi értelem,

de hozzánk hajol Ő kegyelmesen,

Szentháromságának egységében.

Megnyilvánulnak rejtett titkai,

megvilágosítja az igaz hit.

Hit fényében felragyog valója,

Atya, Fiú, Lélek kapcsolata.

Egységének szeretete árad,

a teremtett, végtelen világra.

Az Atya terve valósul Fiában,

s áldott a Lélek munkálkodása.

Schvalm Rózsa

( 2011-06-19)

Érted és mindenkiért

Nézd a tiszta kék eget,

zöld mezőket, réteket,

a napot, mely rád nevet,

mind érted teremtetett.

Érted és mindenkiért,

aki él a föld színén.

Gondoskodó szeretet

kíséri életedet.

Teremtődre tekints fel,

igaz hittel, reménnyel!

ne legyen más istened,

ki tévútra vezényel!

Belé helyezd bizalmad,

Ki új szívet, s lelket ad!

Forrása kristálytiszta,

felragyog az Ő napja.

Benne teljes életed,

boldogság és szeretet.

Élő kövek között

Élő kövek között

Szabadon, mint a szél,

Árad a Szent Szellem,

S hívő lelkekbe tér.

Lobban, mint égi láng,

Fényt gyújtva szívekben,

Gyarló emberlétet,

Betölt erejével.

Megújít szíveket,

Régi kőszív helyett,

S benn égi fény ragyog,

Betölti szeretet.

A múlt önző, büszke

Öntudata helyett,

Öröm és békesség,

Bölcs Isten félelem.

Schvalm Rózsa

Szent ígéret

Mint zúgó szélvész szállt alá,
lobogó tűz, szent égi láng,
az első pünkösd napján,
s szólt a tanítványok ajkán.

Minden nép, saját nyelvén
hallotta Menny üzenetét.
Háromezer ember megtért,
hitte az ég csodajelét.

Drága Lélek, szent ígéret,
letűntek bár ezredévek,
ma is lángol égi fényed,
hívő népnek hű szívében.

Mennyei szél fuvallata,
ma is remény sugallata.
A szeretet tűzét gyújtja,
kapcsolat az élő Úrral,

halálból Feltámadottal.

Szél susog az ágak között

Szél susog az ágak között,
rezzennek virágok, levelek.
Ki tudja vajon honnan jött,
és útja tovább merre vezet?

Mint a szél, a Szentlélek is,
száll szabadon s hol nyitott a szív,
hol megpendülnek húrjai,
szállást vesz ott és benn lakozik.

Átformálja a jellemet,
nemesíti a szívet s lelket.
Megszentelődve az ember,
élhet már megújult életet.

Schvalm Rózsa

(2011-02-03)

 Létezik egy ország

Létezik egy ország, minek idő és tér,

nem szabja határát, hol nincsen sötétség.

Hol örök fény ragyog, hol nem váltják egymást,

éjszakák, s nappalok, Isten a fényforrás.

Az Ő dicsősége ragyog, s Krisztus által,

világossága jött, a földi világba.

Ki Őt befogadja, szíve mélyén annak,

már e földön felragyog, Isten országa.

Nem gyötri félelem, az út végét látva,

küszöb a halál, az örök boldogságba.

Ahol Ura által, készített hely várja,

örökös otthona, az égi hazába.

Mindig új csodára vártam,

Évtizedek teltek múltak,

Fejem fölött elszaladtak.

Nap-nap után vágyakozva,

Mindig új csodára vártam.

Csak most látom ősz fejemmel,

Mennyi-mennyi csoda mellett,

Csak úgy vakon mentem el,

Elkerültem észrevétlen.

Nem csodáltam hajnal pírját,

A nappalnak ragyogását,

Az est szürke félhomályát,

Az éjszaka sok csillagát.

Tavasznak az ébredését,

A nyár érlelő melegét,

Ősszel a fák színpompáját,

A tél ezüst jégvirágát.

Májusi hajnal

Tűnik már az éj homálya,

pirkad kelet horizontja..

Madarak vidám trillája,

hajnal ébresztő órája.

Kék égbolton felragyognak,

fénylő arany napsugarak.

A reggel harmatcseppjei,

csiszolt gyémántként csillognak.

Lágy májusi szellő suhan,

rezdülnek bokrok, faágak.

Friss, üde tavaszi illat,

az éterben szerte, árad.

Gyönyörűség a természet,

elkápráztat szépségével.

Öröm tölt el szívet, s lelket,

hála érte az Istennek.

Schvalm Rózsa: Nem elég

Az életed nyitott könyv legyen,

benne bizonyságtévő sorok,

melyek tanúsítják fényesen,

hogy Jézus a te Jó Pásztorod.

Nem elég, ha csak vasárnapon

a templompadban imádkozol,

s Isten igéjét meghallgatod,

az Úrral járj minden napodon!

Legyen élő a kapcsolatod,

járja át hited gondolatod,

minden felvirradó hajnalon,

szóljon Őhozzá imádatod!

Töltse be az Ő jelenléte,

áldása minden pillanatod,

szeretetének fényessége

rajtad keresztül világítson!

Schvalm Rózsa: Jó Anyám

Emlékeim bús homálya,

tisztul mikor Rád gondolok,

szereteted fényárjában,

arcod felragyogni látom.

Jó Anyám, most is hiányzol!

Oly boldogan ölelnélek,

s fognám megfáradt két kezed,

csak virággal köszönthetlek.

Csak sírhantodra tehetem,

s küldöm felszálló sóhajom,

hulló könnyeim morzsolom,

lágy szellő simítja arcom.

(2012-05-05)

              Dicsőséged felragyog  

Dicsőséged felragyog, Uram, minden hajnalon,

áradó fénye csillan a hajnali harmaton.

Ránk mosolyog felkelő nap arany sugarában,

átölel enyhe szellő lágy simogatásában.

Zengő énekkel dicsérnek az ég madarai,

hálásan integetnek feléd a fák lombjai.

Dicsérnek Téged tengerek fodros hullámai,

rohanó folyók zúgva habzó kék szalagjai.

Dicsérd ember, te is azt a nagy- nagy szeretetet,

amellyel védett, megtartott Teremtő Istened.

Mélység és magasság

Mélység és magasság

egyesül a Golgotán,