Paul barátom karácsonyra autót kapott a bátyjától. Szenteste, mikor munkája végeztével kilépett az irodából, egy bámészkodó kölyköt talált a csillogó új kocsi mellett. 

-A bácsié ez a járgány? 

-A bátyámtól kaptam karácsonyra - bólintott Paul. A fiúcska elképedt. 

-Csak úgy kapta, magának nem is került semmibe? Hű, de jó volna, ha. . . 

Megakadt, de Paul persze jól tudta, mit akart mondani. Nyilván ilyen testvért szeretne magának. Ám amit végül hallott, attól tátva maradt a szája. 

-De jó volna -kezdte újra a kislegény -, ha én is ilyen báty lehetnék. 

A barátom megdöbbenve nézett rá. 

-Nincs kedved furikázni egyet?

,,Ebben az életben nem tehetünk nagy dolgokat.Csak kis dolgokat

tehetünk, nagy szeretettel." /Teréz  anya /

Már alkonyodott, de az utcai lámpákat még nem gyújtották meg. A kihalt, keskeny Boldog-asszony-utca szürkületén egy férfi ment végig. Talpig érő bundát viselt, amelynek két szárnya a lábszárát csapkodta és égő szivart tartott fogai között.

A Boldogasszony kis temploma előtt egy fiúcska toppant eléje és újságlapot kínált neki. Valami elkésett kis rikkancsgyerek volt. Vékonyan öltözött, vézna fiúcska. A paraszti ruháján látszott, hogy valami felvidéki kis faluból szakadt ide a nagy városba.

Az utolsó vasárnap 2015-ben. Szinte el sem tudod hinni, hogy megint a végéhez közeledünk egy évnek, magunk mögött hagyva megannyi örömöt, fájdalmat, csodát és tanulságot. Ismét valami elmúlt, de kezdődik is egy új. Egy új év, tele lehetőségekkel. ...

„De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem."

János evangéliuma 17:20-21  - Jézus ezt az imát földi életének végéhez közeledve mondta el, miközben tudatában volt mindannak, ami rá vár. 

Mit is kérhet egy halálra váró ember életének utolsó óráiban?

Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első havat.

Karácsonytájt érkeztek meg nyugat felől a szürke fellegek, s letették terhüket a hegyek koszorúja övezte völgyben, de nem olyan városias, hosszú szállingózás módján, hanem vastag bunda alá került a táj, a falu. Az iskolának akkor egyszeribe vége szakadt, a szünidő kezdetét nem a kalendárium betűi, hanem az első hó jelentette. Mi már december eleje óta a reggeli felkelés után azonnal az ablakhoz siettünk, hogy ledörzsölve a jégvirágokat, megláthassuk az első havat, szabadságunk kezdetét.

Az ember, örökéletű: János. 3, 16. és 5, 24.

Honnan tudom, hogy az ember örökéletű? Szerény Bibliai ismeretem alapján. Urunk kegyelméből, többször is elolvastam a Biblia mind a 66 könyvét. A Teremtő Isten, örökkévaló lélekkel alkotta meg az embert. Így az embernek, fogantatással kezdődik az élete, és folytatódni fog örökké, az örökkévalóságban! A bűneset miatt beiktatott halál, csak egy pillanatra szakította meg, az ember örökkévaló életét, mely az ember porból vett, elmúló testére vonatkozik, de halhatatlan lelkét, semmiképpen sem érintheti, mivel az: Isten Lelkének parányi része, így örökkévaló!

Azokban a napokban útra kelt Mária, és sietve elment a hegyvidékre, Júda egyik városába. Bement Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, megmozdult a magzat a méhében.

Megtelt Erzsébet Szentlélekkel, és hangos szóval kiáltotta: "Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogyan is lehetséges ez, hogy az én Uram anyja jön el énhozzám? Mert íme, amint felfogta fülem köszöntésed hangját, ujjongva mozdult meg a magzat méhemben.

 „Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind csak azon az úton járjatok, amelyre utasítottalak titeket, hogy jól legyen dolgotok!” Jeremiás 7:23

Karácsony előtti napon még rohanunk, vásárolunk, sütünk, főzünk, hogy estére mindennel kész legyünk, aztán nyugalom, békesség költözik körénk.

A három király dobogó szívvel lapult lova hátán a bokrok fedezékében, és lihegve várták, hogy a zajos zarándokmenet eltávolodjon. Boldizsár társaira nézett, és egyszeriben akkorát kacagott, hogy kis híján lefordult a lováról.

A másik kettő értetlenül meredt rá, de aztán ők is meglátták a foltos pormaszkot, amelyből csak király barátjuk szeme és foga villogott ki fehéren.

A nevetésbe belefáradva letörölgették arcukat köntösük ujjával, és Gáspár hirtelen nekitámadt Boldizsárnak:

– Most aztán áruld el, mi a fészkes nyavalyának szöktünk meg a saját kíséretünk elől?

Ez a bibliai történet Jairus lányának történetét eleveníti fel. A esemény mesélője a kislány ivócsészéje.

 A legkedvesebb ivócsésze

(Márk 5,21-43 alapján)

Az ivócsésze most is ott állt a korsó mellett a szobában, ahol mindig szokott. Nagyon megbecsülte mindenki,hiszen a ház kicsi úrnőjének kedves edénye volt ez.

- Bizony - mosolyodott el magában a csupor -, belőlem tanult meg inni a leányka.

Egy festőt egyszer arra kértek,

rajzolja le a békességet.

A feladat egyszerűnek látszott,

s ő nyomban neki is látott.

Rajzolt tengert, széltől mentesen,

rajta egy hajót, mely állt csöndesen.

Utasa mind lusta álomba merült ...

s a kép összegyűrve a szemétre került.

Nem békesség volt a papíron,

hanem szélcsend és unalom.

Aztán újabb rajzba kezdett,

s egy szundító öreg bácsit festett.

De békességet nem ábrázolt ez sem,

nekiállt hát, hogy tovább keressen.

Advent

Búcsúzik november,
kopogtat december,
a Remény csillaga
ragyog a szemekben.

Ahogy a Megváltó 
érkezését várták,
úgy várja mindenki
szíve titkos vágyát.

Jöjj el hát, oly rég várt
békesség, szeretet,
tedd te boldogabbá
a jó embereket ...

Tisztítsa meg lelkünk
az ünnep várása,
a frissen hullott hó,
karácsony varázsa...

Felejtsünk haragot,
sértődést, bánatot,
tanuljunk Jézustól
sok-sok alázatot ...

Tanuljuk meg tőle,
mi a megbocsájtás,
ne legyen közöttünk
veszekedés, bántás ...

Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek… (Ján.15:16)

A Biblia egyik nagyszerű története Dávid életéről szól. Jóval még mielőtt Dávid legyőzte volna Góliátot, és jóval azelőtt, hogy Izrael királya lett volna, azzal töltötte a napjait, hogy apja juhaira vigyázott a mezőn.

Az élete nem nevezhető éppen könnyűnek. Az apja átnézett rajta, a bátyjai folyton kritizálták, és a legtöbben csak úgy néztek rá, mint egy egyszerű pásztorfiúra.

János. 1, 14. 2015. XII. Hó. 

Kedves Testvéreim az Úrban!

A szeretet ünnepének közeledtével, Megváltó Urunk születésére emlékezve, testvéri szeretettel köszöntöm, kedves mindnyájukat, a mellékelt karácsonyra írt versem, szavaival.

Adja meg, áldott Urunk, hogy ahogyan megszületett drága Fia, a Betlehemi istállóban, úgy születhessen meg most is, szerte a Földön, sok szív – istállóban, és avathassa azt, szent templomává, bűnbánó embertársaink, halhatatlan lelkének megmentésére küldött, Szentlélek által!

Harmóniában működjünk együtt!

Egy kislány álma az volt, hogy egyszer híres zongorista lesz, de a Szamárinduló volt az egyetlen darab, amit el tudott játszani. Akárhogy is próbálkozott, nem volt többre képes. Egy idő után szülei elhatározták, hogy beíratják magántanítványként egy neves zongoraművészhez, hogy az megtanítsa őt rendesen zongorázni. A kislány természetesen el volt ragadtatva az ötlettől.

Amikor a kislány és szülei meghallgatásra mentek a művészhez, komornyik tessékelte be őket a kúria társalgójába, ahol egy gyönyörű koncertzongora állt.

Volt egyszer egy vak lány. Gyűlölte magát a vakságáért. És gyűlölt mindenkit, kivéve szerető barátját. Ő mindig mellette állt, mindenben segítette.
Egy nap azt mondta a lány:
- Ha látni tudnék, hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki ajándékozott neki egy pár szemet. Mikor levették a kötést, látott. Látta a barátját is.
Ő megkérdezte:
- Most, hogy már látsz, hozzám jössz feleségül?
A lány ránézett és látta, hogy a barátja vak. Már a fiú becsukott szeme is sokkolta.

Egy  bölcs  a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással.

Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:

– Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?

A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:

– Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.

– De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz, ott áll melletted? Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz – mondta a tanító.

Van pár dolog az életben,amit se irányitani,se megváltoztatni nem tudsz,élned kell vele.

Miénk a döntés,vagy feladjuk vagy folytatjuk tovább.

Hadd kérdezzem meg,ti miben hisztek?

Ti magatokban hisztek,vagy mások megítéléseiben?Ti elhiszitek...,mikor azt mondják rólatok,selejt vagytok,hogy igazából senki se szeret titeket,hogy senki sem törődik veletek?

Nem arról van szó,hogy szükség van valakire,aki odamegy hozzátok és mondja:Hé,én tényleg kedvellek,tényleg törődöm veled.Nem arról van szó.De az tény,hogy az emberek megítélnek.

Az életvégi számvetésről, valamint a gyászoló hozzátartozók és a haldokló betegek kíséréséről hallgathattak meg előadásokat a közelmúltban a budapesti református teológia lelkésznövendékei.

„Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higyj, és megtartatik.”

 (Lukács evangéliuma 8. fejezet 50. vers)

Mily sok teológus és önmagát hívőnek tartó ember ragadott már körzőt és vonalzót, hogy az íróasztal mellől megrajzolja, definiálja mit jelent a hit. Illetve mi a különbség az igazi hit és a félelemből táplálkozó hiszékenység között.

Bizony, kényelmes fotelben ülve, az élet megszokott körforgásában oly könnyű hinni.

Andrásfalvy Bertalan professzorral a Harkányi Szabadegyetemen tartott előadása után beszélgettünk.