„A szeretet mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha.”

1Kor 13,7-8a

Ismerem a nem működő kapcsolatok szívhasogató reménytelenségét. Az egymás mellett létezést. A hangtalan feszültséget. A könnyeket.

Házasságom első 5 éve nagyon nehéz volt. Összekerült két bűnös ember, ki-ki a maga hátizsákjával, irreális elvárásaival, igen erős akaratával.

"Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek? Nem a tagjaitokban dúló önző kívánságok okozzák-e ezeket?" Jak.4,1

A legtöbbször, amikor párokkal beszélgetek, a leggyakoribb panasz az, hogy „Egyszerűen nem tudunk kijönni egymással.

Olyan sokat veszekszünk.

Szeretjük egymást, mégis, akkor miért vannak akkora vitáink egészen jelentéktelen dolgok miatt?” Szülőkkel is szoktam beszélgetni, akik azt mondják: „Folyamatos feszültség van köztem és a gyerekeim között.

Béküljünk meg a különbözőségeinkkel!

„Hogy én miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül?” Ki ne ismerné Mézga Paula keserű felkiáltását a rajzfilm epizódjainak végén? A második sorozatból persze azt is megtudhatjuk, hogy akkor lenne csak igazán bajban, ha valóban őt választotta volna – de erre a felismerésre sok nyomorúság árán jut el szegény hősnőnk. Ha megtanuljuk elfogadni a különbözőségeinket, számos keserves élményt elkerülhetünk.

2021. február 7. – Évközi 5. vasárnap

Abban az időben Jézus kijött a zsinagógából, és elment Simon és András házába. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Mindjárt szóltak is Jézusnak. Jézus odament hozzá, megfogta a kezét, és fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik.

Amikor lement a nap és beesteledett, odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város ott szorongott az ajtó előtt.

„Várj az Örökkévalóra, légy erős és bátor!

Benne bízz, és benne reménykedj!”(Zsoltárok 27:14)

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy pesszimistán, kevés várakozással álltunk hozzá dolgokhoz.

Ilyenkor az időjárást részlegesen felhősnek látjuk, a részlegesen napos helyett, a poharat pedig félig üresnek a félig tele helyett. Sokak számára a teljes élet akadálya az, hogy nincsen, vagy csak nagyon kevés várakozásuk van.

„… mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” (Apostolok cselekedetei 16:30)

Egy idős hölgy életében először utazott repülőgépen, útja végén valaki megkérdezte tőle, milyen érzés volt repülőn utazni. A hölgy így válaszolt: „Nem volt semmi gond, igaz, hogy nem is nehezedtem teljes súlyommal az ülésre.”

Mi is pont ezt tesszük, amikor nem vagyunk hajlandóak megbízni abban, amit Krisztus elvégzett értünk.

Majdnem mindig várakozni kell. Vársz egy új kapcsolatra, házasságra, előléptetésre, gyógyulásra.

Az élet nagy része várakozással telik el.

A különbség az, hogy lehet helyesen és helytelenül várakozni. Túl gyakran feladunk célokat, ha azok nem terveink szerint valósulnak meg. Ez azért történik, mert nem helyes módon várakozunk. Jakab 5:7 „Légy türelmes, amikor várakozol” „amikor” várakozol és nem azt, hogy „ha” várakozol.

2021. február 6. – Szombat

Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük. Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták.

„Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik — akiket ő a saját terve szerint elhívott.” (Róma 8:28, EF)

Úgy érzed, hogy félreértenek az emberek és cserben hagynak? Vagy olyasmivel vádolnak, amit meg sem tettél? Netán, elvették mindenedet, még a jó hírnevedet is? Lehet, hogy éppen a gödör aljára kerültél és azon tűnődsz, fel tudsz-e valaha innen kapaszkodni.

József, akit a testvérei eladtak rabszolgának, megtapasztalta és átélte mindezt (1 Mózes 37:28).

„Az Örökkévaló kegyelme, hogy még élünk,

    mert hűséges szeretete soha nem fogy el!

Sőt, megújul minden reggel!

    Bizony, nagy a te hűséged, Uram!”

(Jeremiás siralmai 3:22-23, EF)

Olykor, a körülményeink teljesen kimerítenek minket; a testünket, a lelkünket és az érzelmeinket egyaránt. Ezekben az időszakokban nagyon könnyű magunkra ölteni az „áldozat vagyok” hozzáállást.