Egy vasutas bizonyságtétele. - Ami a vonat számara a váltó, az lett számomra Megváltóm.

Azelőtt a kárhozat mélységei felé haladtam; Krisztus életemnek új irányt adott; most dicső magaslatok felé visz utam...

 A kegyelem. Egy diák tanára minden fáradozása ellené-re sem tudta a tananyagot. Az igazságosság követelte, hogy megbuktassa. Bizonyítványosztáskor azonban kiderült, hogy a diák egész éven át beteg édesanyját ápolgatta, és ezért nem tudott tanulni.

Nincs vagyonod? Nincs házad, telked, értékes tárgyaid? Nincs pénzed? A rigónak sincsen. Mégis ő a legvidámabb teremtés.

Igaz, neki nem kell cipő és nem kell ruha. Ételért sem fizet, csak füttyel. Lakásért sem fizet. Fiait ingyen tanítja az erdő. A rigónak könnyű, mondod, és igazad van. A rigónak valóban könnyű. Ő ma is úgy él, ahogy Isten annak idején elindította az első rigót. Mi nem úgy élünk. Az első ember nem tudta még, mi a vagyon. És hiszem, hogy boldog volt mégis.

Tegyük fel, az utcán sétálsz, és valaki hátulról megszólít, és egy egyszerű kérdést tesz fel. Valami ilyesmit: „Megmondaná nekem, merre találom a postát? Nem vagyok idevalósi?”

Lehet ez a személy egy öltönyben, nyakkendőben lévő férfi, egy csinos lány, egy terhes anyuka, egy koldus vagy egy élemedett öregasszony.

Amikor ránézel, akarva-akaratlanul egy kép alakul ki benned róla. Talán kicsit másként fogsz magyarázni, attól függően, hogy ez a kép milyen.

2021. január 10. – Vasárnap, Urunk megkeresztelkedése

Abban az időben Keresztelő János ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!” Ezekben a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. És mindjárt, amint feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek, mint egy galamb, leszáll rá.

'Semmihez nem fogható boldogság, a hit fényénél bátran kibontani az ajándékba kapott életünk minden egyes percét. 

Olyan jó egymás után megcsodálni mindazt a gyönyörű ajándékot mit Teremtőnk pajkos szeretettel létünkbe elrejtett, melyeket megtalálva, bölcsen használva gazdagabbakká válunk, általuk csodákat tehetünk szeretetből, szelíden testvéreinknek. 

Nagy öröm Isten ajándékai alatt roskadozva, élő hittel elindulni 

és látni ahogyan szorgalmas kezünk alatt a dolgok szépen, egymásból bontakoznak, mind bimbóból a virág mely felfakad.

1984 őszén a pesti Ferenceseknél egy prédikációban hallottam egy mondatot: "Villamost is lehet úgy vezetni, hogy az imádság legyen". Később a '90-es évek elején - egy trolibusz vezetőjében – igazolódni láttam ezt a mondatot!

Egy nagyon vékony, középkorú hölgy volt az. Az arcán látszott, hogy sok mindenben megpróbálta már az élet. Én az álmos reggeli órákban utaztam vele.

Valamit szeretnék mondani Neked.

Ne hidd, hogy csúnya a világ, s az emberek rosszak. A világ szép, s az emberek jók.

A rosszaság nem egyéb, mint valami furcsa betegség, mely ragályos és időnként visszatér. Akár a pestis vagy a nátha. S olyankor elcsúfítja a világot maga körül.

A világot? A Te világodat. De ne feledd el, hogy a Te világodon kívül van még egy másik világ és ez az igazi világ. Gyökered, vagyis jellemed, adottságaid, érzéseid és az a sok láthatatlan holmi, amit magadban hurcolsz egy életen át, ebből az igazi világból ered, és ahhoz a mesterséges másik világhoz, melyet magadnak csináltál, csak annyi köze van, mint a hóvirágnak az avarhoz, melyen átüti fejét midőn a földből előbúvik.

„Az ÚR ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!"

Mózes első könyve 12. fejezet 1. verse

Ha csak eddig olvasnánk a szöveget, az tűnik fel számunkra, hogy az Úr szándékosan valami olyan helyzetet teremt Ábrám számára, ami nem túl kecsegtető a jövőre nézve. Ez a hívás személyes jellegű, ami tökéletes példája annak, hogy mit jelent az elhívás és az erre adott engedelmes válasza az embernek ebben az Istenhez kapcsolódó életben.

2021. január 9. – Szombat

Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult.

- A szó az ember legnagyobb kincse - mondta volt nagyapám, ahogy ott ültünk egy este a borízű almafa alatti kispadon.

- Aki oktalanságra pazarolja, Istent gyalázza ezzel. Mert Isten azért adta a szót, hogy gondolatainkat közölni tudjuk egymással, megértsük egymást, és a világ békességét szolgáljuk.

A baj az, hogy az elfogultság irányítja ma az emberi világot, és nem a jóakarat.