Istenünk, segíts megállni, szavadra figyelni, és vezetésedre várni, hogy felismerhessük, soha sem vagyunk egyedül, amíg te szólsz hozzánk. Ámen.

Ő tudja mikor, hogyan és miként segítsen minket, nekünk hallgatni kell Rá és bízni a bölcsességében, szeretetében...

Nagyon tetszik a képes idézet, köszönöm szépen Erzsike, szeretettel Zsuzsa

Igen, valahogy így van: otthon az, ahova hazatérsz. Ahol valaki vár este. Ahol ismered a fal kopásait, a szőnyeg foltjait, a bútorok apró nyikorgásait. Ahol úgy fekszel le az ágyba, hogy nem csak alszol, hanem pihensz. Nem csak pihensz, hanem kipihened magad. Kipihened az életet, az embereket, mindent. Ahol otthon vagy, az az otthon.

Nem kell hozzá sok. Elég egy szoba. Ha tízen vagytok benne, az se baj. Ha mind a tízen egyek vagytok ebben, hogy haza tértek, amikor este hazatértek. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. Egy egészen egyszerű állati érzés: hogy ma itt élek. Van egy ágy, amiben alszom, egy szék, amire leülök, egy kályha, ami meleget ad. És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak.
Ez az otthon.
Minden embernek módja van hozzá. Egy szűk padlásszoba is lehet otthon. Egy pince is. Még egy gallyakból összetákolt sátor is otthon lehet. Ha az ember önmagából is hozzáad valamit.

Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben.
A fontos az, hogy érezd: jobbra és balra Tőled áll a világ, a maga szépségeivel, és a maga csúnyaságaival. Süt a nap, esik az eső, szelek járnak és felhők futnak a széllel. Vannak virágok és fák és patakok és emberek. Valahol mindezek mögött van az Isten és Ő igazítja a virágokat, a fákat, a patakokat és az emberek közül azokat, akik neki engedelmeskednek. És mindezeknek a közepén itt ülsz Te, egy széken, egy asztal előtt. És ez a szék és ez az asztal ma a Tied. Ma. Ez a fontos.
És körülötted szép rendben a többi: a virágok, a fák, a felhők, Isten bölcsessége és az emberek kedves balgaságai, ma mind a Tieid. És jól van ez így. Mert hiszen az ember úgyis elég keveset él. És még az is jó, hogy keveset él.
Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon.
Wass Albert: Otthon c. írásából idéztem,fogadjátok szeretettel.

Erzsike ,köszönöm ,hogy olvashattam ezt a történetet. Szívszoritó.
Aki nem élt ,,idegen" földön nem értheti....de sajnos sokan vagyunk,
akik értjük ...nagyon is!

".... Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően. ..."

A szolgálat amit embertársaink felé teszünk megnemesíti e lelkünket is, Istenek tetsző cselekedet.

Köszönöm Erzsike, tetszik nagyon a képre írásod, a képek és a bölcseletek.
Szeretettel Zsuzsa

,,...Hatalmas Isten, Megváltó Urunk,
szánj meg, segíts meg, mert elárvulunk!
Rút bűneinkkel roskadunk Eléd,
mert életünkben annyi kár, szemét!
Orcánkra égtek szennyek, tegnapok…
Adj újra nekünk bűnbocsánatot!
Hitünk kicsiny bár, hálánk is kevés,
de kérve kérünk áldást ébredést.
és várjuk, hogy majd kél, hogy újra kél,
a Szél, a Szél, a bibliai Szél!"

Füle Lajos esdeklését a változásért,megújulásért fogadjátok
szeretettel.
Segitsen Isten mindannyiunkat ,,új tömlőbe új bort tölteni"!

Drága Zsuzsikám köszönjük szépen a bejegyzésed.
Isten áldása legyen az olvasókon!
Szeretettel üdv Erzsike

"... Megbocsátani nem egy ajánlat, hanem egy parancsolat. Ha ezt követjük, túláradó és örömteli lesz az életünk...."

Milyen nehéz is ezt megtenni ! Ugye ?? Megbocsájtani annak, aki vét ellenünk... hogy is lehet ilyet kérni ??
és mégis azt mondom, igenis ezt kell tennünk... azért hogy lelkünk békében legyen. Azért, hogy ne a fájdalom uralkodjon, hogy megállítsuk a rossz akaratot, ami felénk árad. Talán nem tudjuk megértetni az ellenünk vétővel a helytelen cseleketét, de mégis látva, hogy félrehúzódunk előle, talán lecsillapszik az ártó szándéka......mérge...... talán átgondolja mit is tesz....
talán rá jön a helytelenségére és megváltoztatja a viselkedését...
de legyen az az ő dolga, az keresztje..

A Jó Isten szeretetében leljük meg nyugalmunkat, bocsássunk meg magunknak és az ellenünk vétkezőknek, nyissunk ajtót az örömnek !

Köszönöm Erzsike a szép idézetes képet ! Szeretettel Zsuzsa

Ó ez nagyon szörnyű ! Ezt nem is lehet csak sírva elolvasni. Elzártan a szigeteken még csak menekülni se tudnak, se ennivaló, se tiszta víz... hol van ilyenkor a dúsgazdag pénzes világ ??? A hatalmasságok ??? Miért nem segítenek ??? ha kell akkor ennél jóval több segélyszállítmánnyal !!

Istenem nézz le rájuk, segítsd meg őket, Rád van szüksége a megnyomorodott szerencsétlen népnek !

Rég volt, réges-régen,
van vagy ötven éve,
diófát ültetett
a pince tövébe.

Járása fürge volt,
haja, mint az ében,
víg nótája szárnyalt
langy’ tavaszi szélben.

Eltelt fél évszázad,
vaskos lett a fája,
árnyékában ülve
unokáit várja.

Füttye vígan szárnyal,
bár ő már nem szalad,
labdát passzol, regél
ott a lombok alatt.

Meséiből gyakran
bölcs tanulság árad:
Unokádnak te is
ültess diófákat!

Madaraknak fészket,
neki hintát lenget,
amíg nagyapóként
árnyában pihengetsz.

Mentovics Éva - Nagyapó bölcsessége c. versét fogadjátok szeretettel.
Kellemes vasárnapot kívánok Mindenkinek!

Szörnyű amin át kellett menniük a túlélő csapat tagjainak. Ahogy Natasa nem adta fel, s tovább tudott élni, " meg kell harcolnunk az álmainkért. " példaértékű.
Segítse isten őt s a csapatot is, adjon erőt, és áldást a további munkájukra, életükre.

Köszönöm László, a szép verseket pedig Erzsikének.
üdv. Zsuzsa

AKI HELYETT A KRISZTUS VÉREZETT

Emlékszem: Kemény bilincsbe verten,
bénultan ültem a hideg kövön.
Sötétség, bűn és vád töltötte el lelkem,
ijesztő csend kietlen börtönöm.

Halál: Oly mindegy. Csak nagynéha lázadt
valami bennem. Életvágy talán.
S akkor... szerettem volna összetörni
bűnt és bilincset börtönöm falán...

Neki az ajtó rozsdamart vasának
sámsonkarokkal! Ki a fényre! ki,
ahol szabad mezők ujjongva várnak,
s ahol az élet szent magvát veti!

Néha. És máskor rémek. Megremegtem:
a szívemen kemény, hideg marok.
Egy síron túli hang titkos hívása:
\'Jöjj! Jöjj Barabás!\' - Nem! Nem akarok!

\'Barabás!\' Hah, már nem a rém hívása.
Ezer torokból tör ki: Ó, elég!
Ez a halál! Jön értem. Sírom ássa
és nem kiálthatok felé: Ne még!

Most! Súlyos léptek... fegyver csörrenése...
csikordul a zár... szoborrá meredt
minden tagom... egy érdes hang: \'Barabás,
szabad lettél. Le a bilincseket!\'

Először mint egy álom. De lehullnak
mégis. Tántorgó lábaim előtt
kitárt kapu áll. Ott kinn vár az élet.
Rám vár. Előre! Hadd köszöntsem őt!

Merre? Hová? Nagy céltalan örömmel
rohantam, mígnem bősz tömegbe vitt,
zúgó tömegben torpant meg a lábam.
Pilátust láttam, népem véneit...

S ott állt egy ember: nagy, szúró tövissel
megkoronázott, véres, tört alak.
Vállán vörös palást, kezébe nádszál.
Hogy le nem roskad annyi kin alatt!

Gyönge, törékeny. Vad lelkemmel érzem:
szelíd, egészen más, mint én vagyok.
Arcán csend, nyugalom. Megtört szemében
valami földöntúli fény ragyog.

Ki ez az ember? Megkövülten állok.
Énrám tekint. Ki Ő? Mit véthetett?

Valaki szól: \'A Názáreti Jézus.
Őt feszítik meg Barabás helyett.\'

Oly hosszú út vezet a Golgotára...
Én végigjártam. Két lázas szemem
odatapadt vonagló alakjára,
ott égett minden gyilkoló szegen.

És nem tudtam többé levenni róla.
A szemek fénye... az a szent ajak...
a hulló vér... Múlott a perc, az óra.
Felejthetetlen percek és szavak.

A szívemen gigászi nagyra nőttek
láttán kemény, hideg gránithegyek:
Helyettem! Énhelyettem! Énhelyettem!
Hogy én éljek, hogy én szabad legyek!

Mikor utolsót vonaglott a teste,
mikor már minden elvégeztetett,
mentem alá a gyász hegyéről én is.
- S ölbe vettem egy síró gyermeket...

Megsimogattam... lázadó kezemmel,
mely azelőtt csak gyilkolt és rabolt.
S akkor tudtam meg, hogy Barabás meghalt.
Az ő testét fedi a sziklabolt.

Már csak szeretni, simogatni vágytam,
haladni csendesen, mint Ő haladt,
aki helyettem roskadt le a porba
Golgota utján a kereszt alatt.

Helyettem. Énhelyettem! Énhelyettem!
Ez a szó zengi át életem.
- Napfény gyanánt ez tündököl felettem,
s ez nyitja meg a mennyet is nekem.

\'Ki az? Ki zörget?\' - kérdik majd. \'Barabás,
aki helyett a Krisztus vérezett.\'
S kitárják akkor ujjongó örömmel
a gyöngykaput fehér angyalkezek.
Túrmezei Erzsébet versét fogadjátok szeretettel.Áldott vasárnapot kivánok Mindenkinek.
Szeretettel Orsika

".... Isten arra hív el bennünket, hogy az örökkévalóságra való készülődésünkben gyakoroljuk azokat a jellemvonásokat, amelyekért Jézus síkra szállt: a szeretetet, a szívességet, a megbocsátást, az engedelmességet, és a másikkal való törődést...."

Így érdemes leélni életünk, hogy számadáskor bátran állhatunk Urunk elé.

Köszönöm Erzsike, a képszerkesztésed sorait olvasva, erőt kapunk.
Szeretettel Zsuzsa