Minden hegy és halom hordassék le...
(Lukács 3, 5)

Azt a szívet, melynek nem Jézus Krisztus az erőssége, ide-oda hányják az ellentétes érzésék. Hol az égig csap öröme, hol halálra szomorodik; egyszer dacos és merész, máskor teljesen letört. Az ilyen ember vagy eldob magától mindent, vagy pedig mellét döngeti gőgjében. De egyszer le kell szállnia képzelt magaslatairól, különben az Úr Jézus nem tud bevonulni az életébe.

Mindaddig, amíg szívünkben különleges igényeket táplálunk önmagunkkal kapcsolatban, a Megváltó előtt le van engedve a sorompó.

Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűnéért zúgolódjék.
(Jeremiás siralmai 3, 39)

Mikor Jeremiás a siralmait írta, nehéz idők jártak. Szörnyű összeomlás történt. A népet Isten büntetése sújtotta és úgy látszott, hogy teljes pusztulás következik. A hatalmas Nabukodonozor nem ismert kíméletet. Drágaság és éhínség uralkodott az elpusztult és kiürült országban.

Ha az Urat keresitek megtaláljátok, de ha őt elhagyjátok, ő is elhagy titeket.
(2 Krónika 15, 2)

Isten engedi, hogy megtaláljuk Őt. Micsoda vigasztalás ez! Az eredménytelen keresés megbénít, nyomasztólag hat, elbátortalanít. Viszont mennyi mindent elér az ember, ha buzgón, törekvő módon keres. Hány ember szeretne valamire jutni földi vonatkozásban és soha nem ér célt.

A szántóföld pedig a világ.
(Máté 13, 38)

Isten szeretettel öleli magához az egész világot. Szíve mindig kitárva. Szeretné megnyerni ezt a világot, mely ellene mond, ellene szegül, sőt fellázadt ellene. Annyira szerette ezt a világot, hogy legkedvesebbjét adta érte, Jézus Krisztusban megbékéltette azt önmagával.

Amióta Megváltónk a kereszten kiszenvedett, készen áll a bűnbocsánat, a megtisztulás lehetősége.

Hogyan higgyenek pedig abban, aki felől nem hallottak? Ámde hogyan halljanak igehirdető nélkül?
(Róma 10, 14)

A tudást nem lehet túlértékelni, de lebecsülnünk sem szabad. Hogyan hihet valaki, ha nem hall Krisztusról, sem pedig Istennek az ember megmentésére irányuló erőfeszítéseiről? A hit nem csupán tudás, hanem bizonyosság is. De ismeret nélkül nem jutunk bizonyosságra. Fontos, hogy világos módon mutassanak rá előttünk a lelki élet tényeire, különben nem tudjuk hitben magunkévá tenni azokat.

Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt.
(1 Mózes 1, 27)

Ebben a lendületesen megfogalmazott mondatban van valami felemelő: az a hallatlanul nagy tény, hogy az ember Isten képmása. Micsoda magasztos pillanat volt az, mikor Isten az ember megalkotásával feltette a koronát teremtői művére. Kevéssel tette őt kisebbé önmagánál, ahogy a 8. zsoltárban olvassuk. Dicsőséggel és tisztességgel koronázta meg őt. Igaz ugyan, hogy a teremtés minden egyéb művén is ott van Isten pecsétje, de az ember Isten fenségéből kapott valamit.

Vágd ki! Miért foglalja a földet hiába?
(Lukács 13, 7)

A fügefa példázatában a Megváltó fontos útmutatásokat ad a megtérés lényegérõl és erõteljes, sõt riasztó intéssel példázza az ítéletes halált. A megtérés nem az ember mûve, nem is ember parancsára történik. Maga Isten munkálja.

A fügefa egy szõlõbe, tehát jól elõkészített földbe került. Isten mindenki felé kegyelemmel fordul. Ad, mielõtt valamit követelne. Minden jól elõ van készítve úgy, hogy jogosan várhatja a lelkiismeretes bûnbánat és a neki szentelt élet és szolgálat gyümölcsét.

És hívják nevét csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek.
(Ézsaiás 9, 6)

Amilyen a neve, olyan a dicsősége is. Milyen nagyszerű, mély tartalmú nevei vannak az isteni gyermeknek! Csodálatos tanácsadó. A világ alapjának felvettetésekor is Ő adott tanácsot. Minden általa teremtetett. „Enyém a tanács és a valóság" (Péld 8, 14). Jól átgondolta terveit. Amikor az Atya kiterjesztette a mennyet, a mélységeknek határt szabott és megvetette a föld alapjait, „mellette voltam mint kézműves" (Péld 8, 30).

,,A hitet megtartottam. "
(2 Tim 4, 7)

A keresztyén ember harcában és futásában a hit ad erőt. Aki saját erejéből harcol és fut, az elbukik és kimerül. A hit az Úr Jézushoz ragaszkodik és benne Isten erejét kapja meg. Aki hisz, az legyőzhetetlennek bizonyul és végig kitart. Minden azon fordul meg, hogy kitartunk-e a hitben. Aki feladja a hitet, elveszett. Mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk."

A gonosz ellenség mindent elkövet, hogy elvegye hitünket, mert akkor nyert ügye van.

"És én, ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket" (Jn 12,32).

Nagyon kevesen értik meg közülünk is, miért halt meg Jézus Krisztus. Ha az embereknek csak részvétre van szükségük, akkor Krisztus keresztje üres komédia, semmi szükség nem volt rá. A világnak nem "egy kis morzsányi szeretetre", hanem orvosi műtétre van szüksége.

Amikor egy szellemi nyomorúságban lévő lélekkel állsz szemtől szemben, emlékezz a kereszten függő Jézus Krisztusra.

,,Mindnyájan olyannak látták az arcát, mint egy angyalét".
(Cselekedetek 6, 15)

A dicsőség Lelkének milyen csodálatos ereje nyugodott meg Istvánon (1 Pét 4, 14). Arcának ezzel a ragyogásával arra mutat a Szentlélek, hogy Jézusnak ez a bizonyságtevője nem keseredett meg és nem háborodott fel a hamis vádakon, hanem nagy belső örömmel állt a főtanács előtt. Ez az öröm sugárzott arcáról. Isten ezzel világosan és érthetően bizonyította be az ellenségnek hűséges szolgája ártatlanságát.

,,Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet! Majd térdre esve hangosan így kiáltott: Uram, ne tulajdonítsd nekik ezt a bűnt!"
(Cselekedetek 7, 59-60)

István, a félelmet nem ismerő bizonyságtevő, halálával pecsételte meg szavai igazságát, melyekkel a főtanács elé állt. Ő volt az első, aki elnyerte a mártírkoszorút. Halála nem gyalázatos vég, hanem diadalmas hazamenetel volt.

 ,,Mostan bocsátod el Uram a te szolgádat békességben, mert látták az én szemeim a te üdvösségedet. "(Lukács 2, 29-30)

Simeonnak ezek a szavai Istent dicsőítik. Szíve vágya teljesült. Nincs több kívánsága. Ami addig hiányzott neki, az most az övé lett. Testi-lelki szemei meglátták Isten ajándékát: a Megváltót. Csak egy kisgyermeket tart karjaiban, de lelki szeme a népek Szabadítóját látja benne.

Ő az a világosság, akinek révén a pogányok megismerik az igaz Istent.

,,Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba "(Zsid 4, 11)

Isten nyugodalma vagy szombatja nem tétlen, rest nyugvás. Nem minden tevékenység nélkül való, de szabad a kapkodástól, rohanástól, a gondteli sürgés-forgástól és hajszától. A földi ember sok hiábavaló nyugtalanságot szerez magának. Kapzsiság és becsvágy forr állandóan benne és nem hagyja nyugodni. Az ilyen ember nem mehet be Isten nyugodalmába; oda csupán a belsőleg megcsendesült lelkek illenek.

,,Mert akik e sátorban vagyunk is, megterhelten sóhajtozunk, mivel nem kívánjuk ezt levetni, hanem amazt erre felölteni, hogy azt, ami halandó, elnyelje az élet. "(2 Kor 5, 4)

A meghalás gondolata az apostol számára is keserűséget rejtett magában. A halál mindig természetellenes marad. Bár mostani sátorházunkban sok a szenvedés és teher, mégsem óhajtjuk a halált.

Mert tudjuk,hogyha ez a mi földi sátorházunk összeomlik,épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökkévaló házunk a mennyben.
(2 Kor 5, 1)

A halál utáni állapotunk pontosan igazodik ahhoz az állapothoz, amiben elköltözésünk előtt voltunk. Krisztus szerint való élet - boldog meghalás. Ez a helyes sorrend. Mulatozva élni és boldogan meghalni!-ez a Sátán bölcsessége és azoknak a jelszava, akiket megcsalt.

 Micsoda remek ígéretek vonatkoznak mindazokra, akik Isten házába vannak plántálva és benne is maradnak. Zöldellők és termők maradnak még öregkorban is. - A korral együtt fogy az erő és lassanként megrokkan az ember. De a hit, a szeretet és a reménység ereje nem fogy el Isten gyermekéből az évek folyamán. Ha egészséges a fejlődése, még inkább növekszik.

 Akik az Úrra várnak, mindig új erőt kapnak. A testi erő, még a szellemi képesség is lassanként gyengül, de a lelki erő soha ki nem apadó forrásból táplálkozik.

 ,,Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik, feljebb, mint ahogy mi kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint, annak legyen dicsőség az egyházban, a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre, örökkön órökkél!"
(Ef 3, 20-21)

Pál itt tapasztalatból beszél. Amikor Filippiben a börtönben ült, Szilással együtt imádkozott. Talán még a börtönőrre is gondoltak, Jézus szavaira emlékezve: „Imádkozzatok azokért, akik bántanak és üldöznek titeket." De hogy Isten még az éjjel csodálatosan ki fogja hozni őket a börtönből és hogy éppen azzal a kemény, irgalmatlan emberrel együtt fognak térdet hajtani Jézus Krisztus előtt, eszükbe sem jutott.

,,Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied. És angyal jelent meg neki a mennyből, hogy erősítse Őt."
(Lukács 22, 42-43)

Az Atya nem teljesíthette Fiának ezt a kérését. Nem volt más útja szabadításunknak, csak ez az egyetlenegy, amitől a Megváltó visszaborzadt. És mégis meghallgatást nyert Jézus esengő imádsága!

,,És halálos gyötrődésben mind buzgóbban imádkozott."
(Lukács 22, 44)

Jézus az imádkozás dolgában is dicsőséges példáképünk. Minél hevesebben tört rá a félelem, annál buzgóbban imádkozott. Minél erősebb lett a kísértés, ami le akarta téríteni az engedelmesség útjáról, annál erősebben kapaszkodott az Atyába. A legnagyobb gyengeség órája volt ez.

,,Isten véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhetik ... a mi bennünk munkálkodó erőnk szerint. "(Ef 3, 20)

Az imádkozó ember csak akkor fordul bizalommal Istenhez, ha Isten csodálatos erejének megtapasztalásában él. Pál apostol megtapasztalta ezt az erőt. Általa lett az üldözőből Jézus nevének hitvallója. Amit senki nem tartott lehetségesnek, amit maga Pál is kizártnak tartott, azt Isten megtette. Ez az erő szakadatlanul munkálkodott benne, ezért kiált fel így: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!" Máskor pedig: „Felettébb diadalmaskodunk az által, aki minket szeretett." Ezért bízott abban, hogy Isten mindent megtehet (2 Kor 9, 8); az apostol sziklaszilárdan hitte ezt.

 
... Mindazok tehát, akik tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk.
(Fil 3, 15)


A folyón átkelő hajósnak az erős sodrás miatt a kikötőhelynél sokkal feljebb kell irányítania hajóját. Nekünk is így kell kitűznünk a célt. A világ és a Sátán ellenállása, meg a saját gyengeségünk egyébként is mindig visszasodornak.

Értelmezzük helyesen a keresztyén tökéletességet. Ez nem bűntelenség, mint némelyek gondolják. A Bibliában a tökéletesség azt jelenti, hogy valami teljes, egész, szemben a féllel, a rész szerint valóval.