Feketén készülődött a karácsony. Reggel óta szünet nélkül csorgott az eső, s a kisváros csatakos utcáin hideg köd tapadt a házfalakhoz. Az emberek föltűrt gallérral, morcosan siettek, s ázott, ócska ruháikban még soványabbaknak és éhesebbeknek látszottak, mint máskor.

A rendőrség épületében rosszkedvű homály uralkodott. A főnök indulatosan csapkodta az ajtókat egész nap, s az írnok behúzott nyakkal hajolt az asztala fölé, csak lopva mert néha a faliórára pislogni.

Néhány napja az élet útján sétáltam, amikor megláttam egy feliratot, melyen ez állt: A Mennyország boltja.

Amikor odamentem, az ajtó kinyílt... és mire felocsúdtam, már be is léptem. ANGYALOK csoportjait láttam mindenütt! Egyikük adott nekem egy kosarat és azt mondta:

Fiam, végy meg mindent, amit csak akarsz, a boltban van minden, amire egy kereszténynek szüksége lehet...

„Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.”

ApCsel 4,12

Fiatal lánykoromban volt egy elképzelésem arról, mit kell elérnem, hogy jó életem legyen.

Jó tanulmányok. Jó állás. Jó férj. Jó gyerekek. Jó ház. Jó virágoskert a ház előtt. És egy jó kisbusz a feljárón.

Így az élet is jó lenne.

Úgy alakult, hogy mindezt megszereztem. Hálás voltam érte. Odavagyok a családomért.

Hová lettek azok a hajnalok? Ki keltett, finoman rázogatva minket az ágyból?

Hogyan hagytuk oda a meleg dunyhát a vaksötét szobában? Mosdottunk a jeges lavórban, kapkodva szedtük hideg göncünket, nem adott még meleget a sparhelt. De valaki nálunk is korábban kelt. Pattogva égett a gyújtós a kihűlt platni alatt, s ebben a pattogásban benne volt a forró reggeli tej ígérete, az olajban sült pirítósé...

„Pásztorok tanyáztak a vidéken, kint a szabad ég alatt, és éjnek idején őrizték nyájukat. Egyszerre csak ott állt előttük az Úr angyala, és beragyogta őket az Úr dicsősége. Nagyon megijedtek.”

Lk 2,8-9

Érdekes, hogy kik értesültek először Jézus születésének örömhíréről a Biblia szerint. Nem királyok voltak. Még csak nem is vallási vezetők. Nem egy dúsgazdag ember.

A tanító egyszer megkérdezte a gyermekektől:

– Tudjátok-e, hol lakik Isten?

Néhány tanuló jelentkezett:

– A mennyben – mondta az egyik.

– A tiszta szívben – mondta egy másik.

– A főutcán, balra az utolsó házban! – kiáltotta a kis Marci.

A tanító mosolyogva megkérdezte, hogy miért gondolja ezt.

– Amikor az apukámmal arra sétáltam – mesélte a kisfiú –, apa a következőket mondta:

„Ennek a szegény embernek, aki itt lakik, nyolc gyermeke van, cipész a mestersége, és ő tartja el a vak nagyapát is.

2020. december 7. – Hétfő

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.

Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé.

Miért szorul össze a szívem, mikor a régi karácsonyokra gondolok? Arra az időre, mikor gyerekszívem megdobbant a párszáz forintos ajándék láttán, kincsnek számított egy narancs és pár szem mogyoró, amit aztán hónapokon át őrizgettem a szekrényemben a matrica- és bélyeggyűjtemény mellett, abban a szép, lila dobozban, amit a nagymamámtól kaptam… Nem az Alpokba készültünk síelni, hanem a kisdombra szánkózni… Rohantunk ki a hóba, hárman-négyen kapaszkodva egy szánkóra,csúszkáltunk a patak jegén, rajzoltunk a jégvirágos ablakra, majszoltuk a konzumszaloncukrot… és… és mennyire boldogok voltunk! 

Mit meg nem adnék azért, ha még egyszer ülhetnék azon a szánkón, és siklanék le a gyönyörű, csillagfényben ragyogó havon… el a vacogó galagonyabokor mellett… úgy, mintha sosem állna meg a szánkó, sose olvadna el a hó, sose kéne felnőni … mintha sose változna a világ…

…mintha a világ mindig ilyen egyszerű és otthonos maradna… mintha a narancs, a mogyoró és a színes ceruza sosem értéktelenedne el… az utca, a patak és a kisdomb megmaradna egy csodákkal teli, végtelen világnak… 

Elfogadnám újra a térdén és fenekén foltozott nadrágomat… csak kacaghatnék újra a szánkón, csak várnám még egyszer olyan izgatottan a karácsonyt, csak örülnék még egyszer annyira egy apróságnak… csak örülnék, csak szeretnék, csak hinnék még egyszer annyira és úgy, mint akkor…

Ehelyett most kinyitom a kocsiajtót, kiszállok, és átvágok a szürke, zsúfolt parkolóházon, hogy aztán belépve a bevásárlóközpontba magával ragadjon a csomagokkal megpakolt, nyüzsgő emberáradat.

Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát.

Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült.

'Amit kértek az én nevemben, azt megadom én néktek!'

A Jó Istenünk arra biztat bennünket, hogy egymásnak jó testvéreiként, egy családdá legyünk. 

Biztos, hogy Szent István, a maga módján, a 7 törzset 

egy nemzetbe kovácsolta. 

Ezek a törzsek valószínű nem is mind beszéltek ugyanazon 

a nyelven, ahogy kultúrájukban, hitükben, szokásaikban is 

lehettek eltérések.

Biztos, hogy értékek tűntek el, sodródtak félre, de úgy gondolom, ma közülünk senki nem szeretné szétverni a nemzetünket, és visszamenni a Töhötöm, vagy valamelyik másik törzsbe.