Öt esztendős, mikor megesik vele az első csoda. Egy nap, mikor nagyon hideg volt, apró maradékokat vitt a vár kapuja elé a szegényeknek. Mikor az apjával összetalálkozott, és az megkérdezte tőle, hogy hova megy, és mit visz. A királylány nagyon megijedt és nem tudott mást felelni, minthogy „Rózsát viszök.” Viszont az apjának eszébe jutott, hogy nincs rózsavirágzásnak ideje, ezért magához hívatta és az étel rózsává változott.

Gyermekkorának másik rózsacsodája akkor esik vele, amikor a legenda szerint apja közli vele, hogy hamarosan feleségül fogja adni.

"Egy pap mindig pap marad - mondogatta Don Bosco - és ennek tükröződnie kell minden szavában bármilyen helyzetbe kerül. A szeme előtt mindig az üdvösségnek kell lebegnie, és nem engedheti meg magának, hogy aki hozzá fordul, jó szó nélkül bocsássa el." A szavakat pedig a tettek igazolják. 

Don Bosco abban az időben gyakran járt haza Becchibe, hogy meglátogassa testvéreit. Egy alkalommal félreeső dűlőutat választott, ahol este egy ismeretlen állta az útját: "Pénzt vagy életet!" - kiáltott.

Ráchel, a bethlehemi Simon fazekas fiatal felesége, ott ült a kis ház lapos tetején, a szövőszék előtt és csendesen dolgozott. Alkonyodott. A háztetőn kellemes szellő fújdogált. A fazekas egy csomó edényt szállított el a megrendelőnek és még nem érkezett haza.

Ráchel szorgalmasan dolgozott. Néha egy-egy percre ölbe eresztette a kezét és a lábainál játszogató két kisfiára nézett. A szeme ragyogott és fölvillant benne az anyai büszkeség. A két kicsi - az egyik egyéves lehetett, a másik kettő - valóban méltó is volt a büszkeségre.

Scheyerni kézforgó:

„Az én hercegnőm, Gizella!” István megbabonázva nézte a ragyogó tüneményt, míg lovát már ketten is fogták, és várták, hogy leszálljon a nyeregből.

„Az én hercegem, István, gyönyörű!” – gondolta Gizella, s majd kiugrott szíve a helyéből, úgy dobogott.

Karuly lépett Istvánhoz, karját felényújtva jelezte, hogy szálljon ki a nyeregből. István felocsúdott, kissé meglepetten nézett szét, majd leugrott. Karuly igazított volna valamit hercege öltözékén, de az ellépett mellette, fel a lépcsőn, Gizella elé, ahol fél térdre ereszkedve fejet hajtott, majd felállt.

- A Margit-legenda nyomán -

Erős fogadással megfogadta IV. Béla király, hogy ha Isten még egyszer országába visszavezeti, és népét ismét felemeli, egyetlen lányát neki ajánlja, apácának nevelteti. Fogadásáról nem is feledkezett meg, és amikor egyetlen leánya, a kicsi Margit a tizedik évét betöltötte, bizony kolostorba küldte. Ott nevelkedett a király egyetlen leánya, távol az édesanyja jó szavától, távol a díszes és kényelmes palotától.

Ahogy nőtt, növekedett, egyre inkább távolodott a világi hiúságtól, és közeledett az egyházi tanításokhoz.