„… ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata” (Róm 12,2).

Minden évben megünnepeljük a reformáció emléknapját. Kegyelettel emlékezünk hitvalló őseinkre, hálát adunk áldozatos életükért, és azokért a kegyelmi ajándékokért is, amiket örökségként hagytak reánk.

Kálvinról röviden írni rendkívül nehéz. Ugyanis azon személyek közé tartozik a történelemben, akire annyi sarat dobáltak az évszázadok alatt, hogy azt ötszáz szóban lemosni bizony lehetetlen vállalkozás.

Nevezték őt Genf véres diktátorának, aki minden egyes apró kicsapongásért pénzbírságot, börtön- vagy halálbüntetést szabott ki; a legtöbben talán Szervét Mihály, szentháromság-tagadó tanító megégetésével hozzák összefüggésbe, vagy a predesztináció teológiai tanának megalapítójaként látják, aki az emberiség felét a mennybe, a másikat pedig a pokolba küldte téziseivel.

Valahogy mindig vonzódtam a nevéhez. Zwingli, Zwingli Ulrich – érdesen dallamosnak találtam, szerettem ízlelgetni. Furcsa mód talán épp e zengő nevű nagy reformátorral vitáztam volna a legnagyobbat, ha lehetőségem lett volna egy asztalhoz ülni vele. Hogy miről? Hát a zenéről és annak helyéről.

Névjegy

1484-ben született a svájci Wildhausban.

A bécsi és baseli egyetemeken végzett tanulmányokat.

A reformáció korának egyik legimpulzívabb alakja, Sztárai Mihály (1500-1575), ferences rendi szerzetesből vált Luther tanainak követőjévé. Sosem félt kockára tenni az életét azért, ami fontos volt neki. A mohácsi csatába is elment, hogy védje a hazáját.

Amikor a törökök elfoglalták Magyarországot, a teljes káosz és fejetlenség közepette elindult reményt vinni a reménytelenségbe.

A 16. században elinduló reformáció végigsöpört Európán, és egyetlen országot sem hagyott érintetlenül. Sorra alakultak gyülekezetek, amik egy-egy vezéregyéniség köré csoportosulva keresték azt, hogyan fogalmazhatnák meg hitüket. Több országban a megújulási mozgalom a nemzeti gondolat és érzés megerősödésével kapcsolódott össze – egymás után kezdték el lefordítani a Szentírást az ország nyelvére.

Október, magyar reformátusságunk 500 év óta legjelesebb, legünnepélyesebb hónapja, ezért úgy gondolom a mai nap nem is foglalkozhatnánk kisebb személlyel, mint Méliusz Juhász Péterrel. Hiszen nem kevesebbet köszönhetünk neki, mint Magyar Református Egyházunkat.

De ki is volt ő?

1556-ban, 20 éves korában a wittenbergi egyetemen tanult, ahol hamar a diákság vezetője, széniora lett.

Komjáthy (v. Komjáti) Benedek élete:

Pontos születési adatait nem ismerjük. Pozsonyi kanonok volt, 1527-ben kezdte tanulmányait az erazmista szellemű bécsi egyetemen, majd 1529-ben mikor a törökök Bécset ostromolták Husztra a Nádasdy családhoz menekült. 1530-ban pedig, az ekkor már négy éve özvegy Frangepán Katalin grófnő hívására – akinek férje, Perényi Gábor kamarásmester a mohácsi csatamezőn esett el – a közeli Nyalábvárba került nevelőnek.

A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét. A tételeknek rendkívüli hatása volt: futótűzként terjedtek a Német-Római Birodalomban, és nem csak.

Zwingli Ulrich, majd Kálvin János Svájcban is elindította a reformációt.

“Bizonyságot teszek Isten és az ő szent angyalai előtt, hogy náladnál szebbet, okosabbat és akármi dicséretre méltóbb személyt nem láttam.” (Férje, I. Rákóczi György)

Szeretném leszögezni már az elején, hogy a világnak nagyon nagy szüksége van Margaret Thatcherökre, Jackie Kennedykre, Frida Kahlokra, meg Lorántffy Zsuzsannákra is.

Mondhatnád, hogy ezeknek a neveknek a világon semmi közük egymáshoz, és az utolsó név mérföldekkel kilóg, de elmondom, miben látom a közös pontjukat: nők, akik életük során többször is túlélték saját halálukat, s közben bájos mosollyal az arcukon intettek be az életnek, úgy halva meg, hogy közben kétség nélkül megnyerték a csatát.

A reformációnak sok arca van. Nem csak Luthert, Kálvint, Zwinglit, Knox Jánost, Melanchthont és más, nagy formátumú férfiakat adott akkor Isten a világnak, hanem nagyszerű nőket is.

Olyanokat, akik szívét megragadta az evangélium, s vagy egyedül lettek a reformáció tanainak hirdetői, terjesztői, vagy reformátor férjük oldalán végezték jelentős szolgálatukat.

Voltak, akik királyi trónus mellett lettek a hitújítás lelkes és kitartó támogatói.

1517. október 31-én Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszögezte híressé vált 95 tételét. Ebben az írásában megpróbálta röviden összefoglalni, miben tér el az egyház tanítása és gyakorlata a Szentírástól. Célja az volt, hogy térjen vissza az egyház vezetősége és minden tagja Istennek a Bibliában kijelentett akaratához. Ez a visszatérés, visszaformálódás, reformálódás volt a célja mindannak, amit a reformátorok tettek.

„Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” (Róm 9, 16)

Kedves Testvéreim! Nagyon sokféle reformáció van lelki és hitbeli értelemben is, de ezen az ünnepen főleg az ezerötszázas évek első felében végbement keresztyén egyházban végbement reformációról beszélünk, erre gondolunk és azokért a szent életű, életüket is odaáldozni kész testvéreinkért adunk hálát, akik vezetői, hittudósai és szervezői voltak a megreformált egyháznak.

Holnap,október 31.  a Reformáció emléknapja. Töklámpák, halálfejes szalvéták, meg szemgolyókat idéző gumicukrok társaságában emlékezünk arra, hogy mi történt közel 500 évvel ezelőtt. Persze nem lenne jobb a helyzet akkor sem, ha Luther nyalókákkal lennének telve a boltok polcai, de úgy fest, hogy a Valentin nap után halloweennek is sikerül betörnie a magyar piacra. Ugyan erről is van véleményem, de most hadd vizsgáljam a dolgok egy másik oldalát.

A vallási és nemzeti megújhodásnak a reformáczió által világszerte irányelvül kitűzött eszméi, hatalmas főurak pártfogása mellett, igen korán lelkes igehirdetőkre találtak Zemplén vármegyében is.

A vármegye első reformátora Sátoraljaújhely lelkésze, Siklósy Mihály volt, a kit a városnak és Sárospataknak kegyura, Pálóczy Antal főispán 1522-ben nevezett ki ide, s a ki a városban és annak környékén lelkesedéssel hirdette a hitjavítás tanait.