Nagyvárad 1692-es visszafoglalása utáni első római katolikus temploma Olasziban, a Körös jobb partján emelt, Szent Brigittának szentelt szerény kisméretű épület volt.

A római katolikus püspökség, helyreállítása után elsődleges céljának tekintette egy rangjához méltő imahely felállítását, azonban az 1751-1780 között felépült barokk székesegyház elkészültéig az újvárosi Szent László plébániatemplom szolgált püspöki székesegyházként is.

Farnas község Kalotaszeg meglehetősen félreeső pontján fekszik az Almás patak völgyében, a Bánffyhunyad–Almásszentmihály műútról Alsófüld után jobbra letérő földút mentén.

A község a középkor elején a világi igazgatás szempontjából Bihar, majd később Kolozs vármegyéhez, egyházilag pedig a váradi püspökséghez tartozott.

A település 1272-ben Fornos, 1391-ben Farnos, 1441-ben Farnas, 1666-ban pedig Fárnas néven fordul elő az oklevelekben.

Déva városának története szorosan összefonódik a város északi határában található várral, melynek első írásos említése 1269-ből származik.

A középkorban a vár az erdélyi vajda egyik fő szálláshelyeként szolgált, melynek következtében az alatta elterülő település viszonylag gyors fejlődésnek indult.

Az 1332-es pápai tizedjegyzékben már mezővárosként említik, és a várral együtt az erdélyi vajda birtokaként tartották számon.

A provinciális barokk stílusú építészeti műemlék, mely a Nagyváradi belső Vár Észak-keleti részén található, egyike a város legrégibb egyházi épületeinek.  

A Várban található Barokk Templom építése 1775-ben kezdődött, és azon igyekezet szolgált alapjául, hogy megerősítsék a római-katolikus felekezetet ebben a térségben a török hódoltság és a római-katolikus püspök száműzetésének hosszú időszaka után.

Történeti adatok

A ferences rend obszerváns ágának letelepedése Csíksomlyón az 1440-es évekre tehető, legalábbis erről tanúskodik IV. Jenő pápa bullája, melyben hétévi búcsút engedélyez azoknak, akik a Csíksomlyón épülő templomot bármilyen adománnyal segítik, vagy Sarlós Boldogasszony ünnepi hetében meglátogatják.

Az új gótikus templom homlokzatán, az 1448-as évszám volt látható a befejezés időpontjaként.

                        Nagyboldogasszony egyházközségnek az egybenőtt Karcfalva és Jenőfalva mellett egykor filiái voltak Madaras (1743-ig) illetve Dánfalva (1921-ig).

A többszöri átépítések következtében a templom eredeti formájából keveset érzékelhetünk, első ismert templomépülete egy nyugati toronnyal és nyugati bejárattal ellátott épület volt, melynek szentélyét nem ismerjük.

Ezen épület a 15. században új, a korábbinál valószínűleg nagyobb, északi oldalán sekrestyével ellátott gótikus szentélyt kapott, majd később a templomhajót támpillérekkel erősítették, és feltehetőleg boltozták.

A Kissomlyó hegy déli oldalán álló, Szent Antal tiszteletére szentelt barokk kápolna egy kisméretű XVII. századi kápolna átépítésével jött létre. Ez utóbbi keletkezését a ferences rendi történetírók az 1661-es török-tatár pusztításokkal hozzák kapcsolatba.

A hagyomány szerint egy laikus testvér a kegytemplomot és a kolostort felégető török-tatár hadak elől a Kissomlyó hegy sűrűjébe rejtőzött el.

A ferences rend obszerváns ágának kolozsvári templomával foglalkozó első okiratot a városbíró adta ki 1486-ban, s már ez az első irat említi, hogy a kolostort Hunyadi Mátyás (1458–1490) alapította.

  1487-ben a királyi kancellária újabb okiratot állított ki, melyben szó van a város által a kolostor számára kiválasztott telkekről, melyről a régi tulajdonosok még nem költöztek el.

Történeti adatok

Apanagyfalu (Nuşeni, Grossendorf), az Apafi család egykori ősi nemzetségi birtokközpontja Bethlentől 10 km-re délre, a Melles-patak mentén fekszik. Az 1876-os megyerendezésig Belső-Szolnok vármegyéhez tartozott, ekkor az újonnan kialakított Szolnok-Doboka vármegyéhez csatolták. Ma Beszterce-Naszód megye része.

    A települést elsőként Nogfalw néven egy 1243-as oklevél említi.

Első okleveles említésében, 1255-ben a falut a Geregye nemzetség birtokában találjuk, amikor Geregye nembeli Barnabás és rokona, Écs fia Pál közti cserének válik tárgyává.

A század második felében, 1277 körül Geregye Pál fia, Miklós vajda IV.

Torda város főterének északi végén magasodik a középkorban Szent Miklósnak, újkori újraszentelésekor Kisboldogasszonynak ajánlott plébániatemplom, az erdélyi késő gótika egyik kevéssé ismert, fordulatos történetű emléke.

Bár a tordai plébánia az okleveles adatokban csak 1332-ben tűnik fel, a tordai esperesek már a 13. század végén szerepelnek (ez nem jelenti egyértelműen sem a templom, sem a plébánia létét, csupán a hasonló nevű, de a vármegyéről elnevezett esperesi kerületét).

Felhők közé magasodó toronysisakjával egyedi a Dés központjában emelkedő református templom sziluettje.

Dés magva a désaknai és széki sóbányák védelmére létrejött királyi vár, a 11-12. századi Désvár volt, de egy itt talált 10. századi kard alapján már a honfoglalók is megtelepedtek itt.

Az Óvár egy részét a református templomtól észak-nyugatra nemrég feltárták.

Az egykori Fő utca (ma Republicii) és az Apáca utca (ma Moscovei) találkozásánál álló épületegyüttes az Orsolya-szüzek rendháza volt, mely magába foglalta a Szent Anna tiszteletére szentelt templomot is.

Az Orsolya-rend nagyváradi megtelepedését Szentzy István babolcsai apátnak és váradi kanonoknak köszönheti, aki 1771-ben házat vett a rend számára a Fő utcán, emellett 20.000 forintot adományozott nekik egy leánynevelő intézet fenntartására.

Tasnád és plébániája életében a teljes középkor folyamán meghatározó szerepet játszott földesura, az erdélyi püspök.

A 13. század végétől kezdve fokozatosan teremtődtek meg a feltételek ahhoz, hogy a település és temploma az egyházszervezet talán legfontosabb Erdélyen kívüli bázisává váljon.

Az erdélyi püspök 1301-től adatolható meszesentúli helynökének tisztét ugyanis a XV. századtól több alkalommal is a tasnádi plébános látta el.

Székelyhíd református temploma az Érmellék egyik legjelentősebb településében áll, melynek neve a székelység 10–11. századtól feltételezett, és a Váradi Regestrumban a 13. század elején adatolt bihari jelenlétének egyik tanubizonyságaként értelmezhető.

A 12.

A plébániatemplom története 1332-ra vezethető vissza, amikor a pápai tizedjegyzékben feltűnik Bertalan papjának a neve. 1334-ben Pál plébánosával találkozunk a forrásokban, 1447-ből pedig Miklós nevű lelkészét ismerjük.

A bethleni Szent János templom közvetlen említésével csak 1433-ban találkozunk, amikor  IV.

A kolozsmonostori Nagyboldogasszony-templom az egykor különálló településként létezett, napjainkban azonban Kolozsvárhoz tartozó Kolozsmonostoron, a Várad fele vezető országúttól jobbra emelkedő kora-középkori földvár belsejében helyezkedik el.

Az egykori település a mai templom épülete által csak igen kis mértékben őrzött Szent Benedek-rendi apátságról kapta elnevezését

Nagysajó község Besztercétől délre, a Sajó patak két partján fekszik. Több névváltozata volt az idők folyamán, így 1319-ben Nogsoyounak vagy Nogsayounak írják az okiratok, 1334-ben Soyov Inferior, de Sonyano Maiori, 1439-ben Nagysayo és 1453-ban Alsosyo néven is említik.

Cegőtelke (Szászcegő) festői fekvésű kis falu Szászlekence közelében, Kerlés és Árokalja falvak szomszédságában, a nevezetes kerlési csata színhelyétől nem messze, a középkori Doboka vármegyében.

Egy elpusztult, a mai Szásztörpény mellett álló Chegeteleke nevű település feltűnik egy 1243-as hamisított és egy 1344-es hiteles oklevélben, ezt korábban többen azonosították Cegőtelkével (a falut tévesen Cegével, a nevezetes Wass család törzsbirtokával is többen összetévesztették).

Kolozsmonostoron a XVII. században nagy lélekszámú protestáns közösség élt, ezért II. Rákóczi György 1654-ben református egyházközséget alapított ezen a területen. Halála után Apafi Mihály karolta fel az itt élő reformátusokat, és 1664-ben telket adományozott nekik, melyen egy udvarház is állt.

A nagyváradi főtér (Egyesülés-tér) délnyugati sarkában álló görög-katolikus székesegyház az unitus egyház legrégebbi álló épülete a városban. Telkét, melyen az első templomuk felépült, 1739-ben adományozta Forgách Pál kanonok. Addig a szintén Forgáchtól kapott főtéri házban tartották istentiszteleteiket.

Erről az első épületről csupán annyit tudunk, hogy fából készült harangtornya volt és 1800-ig állott, amikor Ignatie Darabant püspök lebontatta, hgy helyet adjon az újonnan felépülő püspöki katedrálisnak.

Történeti adatok

A nagy multú középkori egyházmegye székhelye és a messze földön híres székesegyház a török pusztítás majd a Reformáció és az új fejedelmi palota építkezéseinek áldozatául esett.

A visszafoglalt városban eleinte a püspökök szerény anyagi helyzete és az újjáépítések napi problémái nem engedték meg a hagyományokhoz méltó egyházi építkezések megindulását.

A század közepére azonban a viszonyok rendeződtek, a püspöki jövedelmek növekedtek, és napirendre kerülhetett az egyházmegye megszervezése, a székesegyház, valamint a papnevelde felépítésének kérdése.

Történeti adatok

    Az Érmellék és a Rézalja találkozásánál fekvő Szalárd református temploma –mely eredetileg obszerváns kolostortemplomnak épült – a gótikus műemlékekben szegény Bihar megyének a XV. századi formáját talán leghívebben őrző épülete.

A református templom története, létezésének első másfél századában, szorosan összefügg a Csáki család történetével.

A Csákiak Zsigmond király uralkodása alatt a jelentős hatalommal rendelkező arisztokrata családok közé emelkedtek, Biharban Adorjánvár központtal nagykiterjedésű uradalmat szerveztek.

A falu a Sajó folyó jobb partján fekszik, Déstől 46 kilométernyi távolságra. A híres kerlési (cserhalmi) csata, amelyet 1070-ben Salamon király és két bátyja, Géza és László hercegek folytattak a kúnok (besenyők) ellen, a falu melletti egyik domboldalon folyt le.

A település első írásos említése az 1332–37 pápai tizedjegyzékben történt Kyrelis néven, amikor a falu Albert nevű plébánosa 2 garast fizetett.

Nagykároly első görög katolikus lakói a Károlyi család személyes szolgálatában álló, a vár védelmét ellátó hajdúk voltak, akik a 17. század végétől kezdődően telepedtek le a városban. A betelepedő hajdúk számára Károlyi Sándor a 18. század elején külön városrészt jelölt ki. Ide, az ún. Hajdúvárosba telepedtek le később a szomszédos elnéptelenedett falvak egykori román lakói is, jelentősen megnövelve ezáltal a görög katolikus lakosság számát.

A Teleki Sámuel (1739–1822) birtokközpontjává váló Sáromberke református egyháza a könyvtáralapító kancellár megkülönböztetett figyelmét élvezte.

A patrónus tekintélyes és gazdag alapítványokkal támogatta a helybéli lelkészt és kántortanítót, emellett tudatosan törekedett arra, hogy az egyházi élet menetéhez szükséges korszerű épületekkel (lelkészi lakkal, templommal, iskolával) lássa el az eklézsiát.

Csíkszentkirály Erdély keleti részén, a Csíki medence déli felében, Alcsíkban helyezkedik el, az Olt partján. A pápai tizedjegyzék említi először a települést és plébánosát 1333-ban és 1334-ben, az első csíkszentkirályi templom viszont minden bizonnyal korábbi volt annak legrégebbi írásos említésénél.

Vermesre a 13. század második felétől telepedtek le a szász telepesek. A falu első írásos említése az 1332–1337-es pápai tizedjegyzékben történt Vermus néven, amikor Jakab nevű papja késedelmes fizetés miatt intést kapott, és 1333-ban 1 fertó ezüstöt fizetett. 1439-ben Vermes, 1441-ben Wermes néven szerepelt az oklevelekben.

A jelenleg is látható, torony nélküli templom szószéke 1497-ben készült, maga az épület is elkészülhetett erre az időpontra.

A Habsburgok védelme alatt Erdélybe visszatérő jezsuita rend első képviselője 1702-ben érkezett Marosvásárhelyre Endes István páter személyében. Pártfogója, Boér Simon Fogaras vidéki kapitány, marosszéki nemes házat adományozott missziója számára.

1705-re már kis kápolnát építettek, két év múlva, Rákóczi fejedelemmé választását követően már ebben tartottak Te Deumot.

A Bihar és az egykori Zaránd vármegyék határán, a Fekete-Körös Leveles nevű mellékága mellett fekvő falu központjában áll a református templom, melyben a közelmúltban folyt kutatás jelentős Árpád-kori épületrészeket azonosított.

Az egyházszervezetileg eredetileg a váradi püspökséghez tartozó falu papja által 1332–33-ban és 1337-ben fizetett 20 illetve 21 garas pápai tizedösszegekből ítélve a helység a köleséri esperesség egyik legjelentősebbikének tekinthető: György nevű papja mellett Domonkos és János segédlelkészek szerepelnek a jegyzékben.

A minorita rend első kolozsvári temploma és kolostora a Farkas utca keleti végében, a városfal délkeleti sarkában épült fel a XV. százaban, Mátyás király támogatásával.

A reformáció idejében kiűzték a szerzetesrendet a városból.

A minorita rend csaknem 170 év után bukkant fel ismét Kolozsváron, első lépésben a Külmagyar utcai Szent Erzsébet-aggmenház telkén felépített faépületekbe, majd miután 1765 körül a városi tanács engedélyt bocsátott ki a szerzetesek beköltözésére, az 1766-ban megvásárolt Közép utcai Henter-házba költöztek.

Az impozáns méretű, 1000 ülőhelyes templom Kézdivásárhely központjában, a Gábor Áron tér dél-nyugati sarkán emelkedik. A korábbi, XVII. század eleji, talán fából készült templom helyett építették fel 1770 és 1782 között.

Erődített épület volt: a templomot egykor övező kőfalnak a korabeli leírások két bástyaszerű tornyát említik, amelyek közül a déliben a város levéltárát, az északiban pedig az eklézsia levéltárát őrizték.

Történeti adatok

A kolozsvári rekatolizáció eredményeként 1716-ban a Fő téri templom visszakerült a katolikus egyház tulajdonába, ezt követően az unitárius egyház kénytelen volt nyolc évtizedig magánházakban, különböző imatermekben gyülekezni.

Négy állanó istentiszteleti helyet alakítottak ki, a Belmonostor utcai Lacovius-házban, a Közép utcai püspöki lakásban, a Belmagyar utcai Huszár-házban és Akáts István Külmagyar utcai csűrjében.

Székelykeresztúr, a székelyföldi települések többségéhez hasonlóan, meglehetősen kevés alkalommal szerepel a középkori okleveles forrásokban.

A település legelső említése a pápai tizedjegyzékből származik, amely szerint 1333-ban Sancta Cruce-i Jakab pap 23 banálist fizetett, 1334-ben pedig 8 régi báni dénárt. Keresztúr települése a jegyzék szerint az erdőháti környék legnagyobb összegét fizette, s ebből a helység jelentőségére is következtetni lehet.

A nagyváradi Őrzőangyaloknak szentelt római katolikus kápolna az irgalmasrendiek számára épült a 18. század derekán.

A betegápoló irgalmas testvérek nagyváradi letelepítése Gyöngyösi György, váradi kanonok (1735-1760) nevéhez és részben Forgách Pál, váradi püspök (1747-1757) személyéhez kötődik.

Gyöngyösi György, váradi kanonokról tudjuk, hogy 1750-től ágyban fekvő beteg, életének utolsó 10 évét így tölti, valószínűleg ez a szerencsétlen tény is hozzájárult, hogy különleges szociális érzékenységgel fordult a betegek, elhagyatottak iránt.

A harinai evangélikus templom Erdély legkorábbi épen fennmaradt műemlékei közé tartozik. A templom a családi alapítású, bencés románkori bazilika korai, egyszerűbb példája, a bencések harinai jelenlétére azonban a helység német nevén - Mönchsdorf - kívül írott forrás nem utal.

Építésének idejéről a különböző kutatók eltérő véleményeket fogalmaztak meg.

Hadad falut 1383-ban adta I. Lajos özvegye Jakch mester fiainak, jelentősége ettől kezdve nőtt meg, s idővel a család egyik rezidenciájává vált.

Várat építenek benne és némely családtagok Hadadi előnévvel szerepelnek.

Hadad plébániája 1333-ban és 1335-ben tűnik fel először, amikor papja, János 10 garas tizedet fizet. 1446-ban Kusalyi Jakcs László János hadadi plébános és Péter, saját káplánja jelenlétében végrendelkezik.

                                       A település 1305-ben, Újfalu néven, egy osztálylevélben tűnik fel először, amelynek értelmében a birtok Apa fia Gergely tulajdonába került. Az Apafiak rövidebb megszakításokkal, a 17. század végéig bírták, ezt követően a Bánffyakat és a Bethleneket találjuk leggyakrabban a falu birtokos családjai között.

A templom építéséről konkrét adatokkal nem rendelkezünk, datálásakor csak stíluskritikai szempontokra alapozhatunk.

A kaplonyi ferences templomot és kolostort a középkori, bizonyos források szerint már a 11. században fennálló Szent Márton tiszteletére felszentelt nemzetségi templom és monostor romjain építette Károlyi Sándor 1711-1737 között. Ezeket az épületeket 1834 októberében az úgynevezett „érmelléki földrengés" súlyosan megrongálta.

Az újjáépítési munkálatok Ybl Miklós tervei alapján, Károlyi György anyagi támogatásával zajlottak 1844-1847 között.

A plébániatemplom története 1332-ra vezethető vissza, amikor a pápai tizedjegyzékben feltűnik Bertalan papjának a neve. 1334-ben Pál plébánosával találkozunk a forrásokban, 1447-ből pedig Miklós nevű lelkészét ismerjük.

A bethleni Szent János templom közvetlen említésével csak 1433-ban találkozunk, amikor  IV.

A Mezőség északi felén elhelyezkedő település első említése 1278-ból származik, ekkori névváltozata Mowruch. Ezen kívül több megnevezése is volt, Szászmóric és Aranyosmóric néven egyaránt megjelenik a forrásokban. Aranyosmóric első birtokosai a Sombori nemzetségből való Péter fiai Sombor, Sándor és Pál.

A Csalló-patak menti falu több nemesi család tulajdona volt a századok folyamán.

1391-ben Zsigmond király Bethleni Gergelynek, 1496-ban II.

Az Érmellék északi szélén, Nagykárolytól 10 km-re fekvő, mára Csomaközzel összenőtt falu az Árpád-korban a Kaplony nemzetség Károly körül kialakult birtoktestéhez tartozott, adatoltan 1204 óta, később a nemzetség családágai mellett szereztek benne részeket a Darahiak és a Csák nembeliek is.

A Kaplonyokat ősfoglaló nemzetségnek tekintik, akik itt  legkésőbb a XI. század végén megtelepedtek, Bere egyik legrégebbi oklevelesen igazolható birtokuk.

Történeti adatok

A források szerint 1735-ben Szatmárnémetinek 17 zsidó lakosa volt. A zsidóság száma a 19. század közepétől kezdődően jelentős növekedésnek indult, a 20. század elejére pedig az 1842-ben hivatalosan is megalakult izraelita hitközség Erdély egyik legjelentősebb hitközségévé nőtte ki magát. 

A városban egykor működő három nagyzsinagóga (ortodox, status quo ante, Németi) és huszonöt imaház közül mára csak a Várdomb utcai ortodox zsinagóga áll, legutóbb 2007 júliusában dőlt össze a felújítás előtt álló Hám János utcai zsinagóga.

Az egykor itt élő örmények gazdagságának és igényességének elfeledett, elhagyatott emléke az erzsébetvárosi örmény nagytemplom, mely monumentális méretei, színvonalas építészeti megoldásai és gazdag berendezése révén kiemelkedő helyet foglal el az erdélyi barokk egyházi emlékek sorában.

Az 1670-es években Erdélybe érkező örmények egy csoportját I. Apafi Mihály fejedelem saját birtokán, Ebesfalván telepítette le. Az új lakosoknak köszönhetően rohamos fejlődésnek indult település III.

Thomas Sander a Fekete templom helyén egykor állt templom kinevezett plébánosa, 1380 körül – új templom építésének kezdete,

1384 – Kaplai Demeter esztergomi érsek búcsúleve a templom építésének támogatására,

1399 – IX. Bonifác pápa búcsúlevele a templomépítés javára,

1408 – feltehetőleg a szentély építésének befejezése,

1408, 1409, 1413 – miseadományok a Corpus Christi társulatnak a templom lettnerén álló oltára javára,

1422 – V.

Történeti adatok

Az aranyosgerendi református templom Erdély kiemelkedő jelentőségű műemlékei közé tartozik. A XIII. század végén készült épület tömegében és térképzésében a románkort idézi, de magán viseli az azóta eltelt hét évszázad nyomait is. Fontos kiemelni, hogy itt találhatóak Erdély legkorábbi építési feliratai, melyek megnevezik az építtetőket, a védőszentet és a templom építésének menetéről is képet nyújtanak.

Történeti adatok

A Szamosújvár egész városképét uraló monumentális Szentháromság-templom szorosan kötődik a XVII. század második felében Erdélybe települt örményekhez, ennek köszönhetően a köztudatba örmény nagytemplom, vagy örmény-katolikus székesegyház néven vonult be.

A XVII. század végén betelepült örmény lakosság a vár mellett levő Gerla falu templomát használta, majd Oxendius Verselescul (1654-1715) aladiai püspök, az erdélyi örmények vikáriusa a mai főpiac közelében püspöki kápolnát építtetett, melyet a Szentháromság-templom építésekor lebontottak.

A ma is négy középkori templommal büszkélkedő Torda város egyik legmonumentálisabb, de egyben legtitokzatosabb műemléke az ótordai református templom.

A komoran emelkedő templom és a mellé épült historizáló harangtorony együttes sziluettje legtalálóbb vizuális szimbóluma a városnak.

A nagyváradi premontrei kanonokrend Fájdalmas Szűz tiszteletére szentelt egyháza a pálos barátok templomaként épült a 18. század első felében.

A nagyváradi evangélikus-luteránus közösség 1811-ben építi fel első kápolnáját a Tudor Vladimirescu utcában.

Mivel idővel kicsinek bizonyult, lebontották és 1902-1903 között felépítik ezt a templomot Petz Samu tervei alapján neogótikus stílusban.

A bejárati ajtó felett u.n.rozetta van, a falakat kívülről dísztégla fedi.

Az 1902 és 1903 között épült lutheránus templom a Tudor Vladimirescu utcán, a 28.

Történeti adatok

A váradi ortodoxok zöme Velence és Újváros városrészekben - utóbbi déli részeiben - lakott, köztük egyaránt voltak románok, szerbek, makedo-románok és görögök.

Egy részük jelentős szerepet játszott a város gazdasági megerősödésében, sőt annak vezetőrétegeiben is helyet kapott.

Történeti adatok

A váradolaszi plébániatemplom az egykori ferences barátok 1748-ban épített temploma helyén épült.. Először a szentély mögötti tornyot bontották le, a homlokzat elé új barokk tornyot emelve, 1876-ban.

Ezután a teljes templom külső és belső átépítésére került sor Knapp Ferenc váradi építőmester tervei alapján.

A templomhajót a 20. század első éveiben elbontották, majd 1903-1905 között ifj.

Történeti adatok

A nagyváradi reformátusságnak a XIX. század első harmadáig nem volt temploma az újvárosi városrészben, sőt egyetlen egyházközséget alkottak a városban, az Olaszit, noha ekkorra már jelentős számban laktak itt is.

Amikor végre 1831-ben felmerült a templomépítés ötlete, a Német és az Őr utca sarkán szemeltek ki egy telket, ahol eleinte ideiglenesen egy magtárat alakítottak át imateremmé.

A kéttornyú centrális templom a magyarság múltját és jövőjét ötvözi. A tornyok előtti kapubejáratok fölött öt-öt kereszt jelképezi a keresztény magyarság tíz évszázadát. A kapuk a székely porták jellegzetességei, kapuk díszítőmintái a műemlék templomról valók és a Székelyföldnek sajátos, keresztény motívumai.